Képviselőházi napló, 1910. XXXVII. kötet • 1917. szeptember 12–deczember 1.

Ülésnapok - 1910-748

október 25-én, csütörtökön. 282 748. országos ülés 1917 kedésből fejlődhessék ki az a központ, amely azután igazi képviseleti központ legyen.« Nem méltóztatik-e gondolni, hogy az, amit a ministerelnök ur a munkások szervezkedését illetőleg kivan, ellentéte annak, amit eddig a politikai életben láttunk? Mintha a többi osztály politikai szervezkedéséhez más eszközök és módok volnának szükségesek, mint a munkások politikai szervezkedéséhez! Bocsánatot kérek, ugy tudom, most is akartak alakítani egy pártot és ugy tudom, hogy az felülről, egy ember fejéből jön, azután elfogadják a ministertársak, a pártvezérek és ugy megy tovább, ki a széles rétegekhez. De hogy a széles rétegek jöjjenek ide a pártvezérhez fölfelé s kérjenek programmot, ezt még nem láttam. Eddig mindig azt láttuk Magyarországon, hogy a szűk keretekből ment ki a szervezkedés szélesebbre és szélesebbre. Amikor a munkásoknál ezt fordítva akarják, akkor nekem kételkednem kell a kormányzás őszinte demokrata voltában. Ez az egyik. De ugyancsak a munkásokkal, tegnap talán épen abban az időben, mikor a ministerelnök ur igy beszélt, súlyos sérelem történt, amely szintén azt mutatja, hogy azok az elvek, azok a demokrata ígéretek, amelyek itt a politikában felhangzanak, a gyakorlatban nem valósittatnak meg. Tudjuk, hogy a lefolyt munkásmozgalmak alatt a szocziáldemokrata párt egyes bizottságai mindig készségesen közreműködtek a kormány kérésére, hogy most a háborúban a veszélyeztetett hadi és egyéb érdekekre való tekintettel sztrájkok ne történjenek, illetőleg ha a munkásvezérek ugy ítélték, hogy a munkásosztálynak megfelelő élelmianyag és fizetés biztosíttatik, a sztrájkról lebeszélték az illetőket. Konstatálom, hogy a szocziáldemokráczia, a szakszervezeti tanácsok mindig készségesen közreműködtek a békés kiegyenlítésben, legutóbb láttuk a rimamurányi—salgótarjáni mozgalomban. Elnök (csenget) •. Figyelmeztetem a t. képviselő urat . . . Fényes László: Bocsánatot kérek, csak öt perczet. Elnök: Kérnem kell a t. képviselő urat, hogy rövidebbre szabja beszédét, mert a figyelmeztetés óta öt perez már letelt és a mások jogai szenvednek ezáltal sérelmet. (Ugy van! Ugy van!) Fényes László: A munkásság képviselői felmentek a pénzügyminister úrhoz és az államtitkárt találták ott. Szónokuk kérte, hogy egy zólyombrézói munkássérelmet orvosoljon. Es mikor ez a szónok tisztességes hangon előadta panaszát, elküldte az államtitkár egy hivatalnokhoz. Onnan visszajött, hogy meg sem hallgatták őket. Akkor az államtitkár kijött és a szakszervezeti tanács tagjának azt mondta : Maga nem munkás, takarodjék el. (Mozgás.) Bocsánatot kérek, az ily eljárás elmérgesiti a munkások lelkét. Azokban van testvéri együttérzés és ha az egyiket sértik, az mindegyiknek fáj, mert tudják, hogy nemcsak az embert, de a munkást bántották vele. Ezért bátor vagyok figyelmébe ajánlani a t. ministerelnök urnak ezt az esetet ós kérem, adjon elégtételt a munkásságnak, mert a munkásság, amely oly gyönyörűen kitartott a háborúban, és minden elvét eltette arra az időre, amikor alkalmasabb lesz azok érvényesítése, nem érdemelte meg, hogy igy bánjanak vele. Az indemnitást megszavazom azért, mert nem bizalmi kérdésnek, hanem szükségszerűség kérdésének tekintem. Elnök: A ministerelnök ur kivan szólni. Wekerle Sándor ministerelnök: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassék megengedni, hogy először is Fényes t. képviselő urnak feleljek néhány kérdésre, amelyeket felhozott. Először is a tisztviselők segélyezésének mértékéről szól. Engedelmet kérek, egy részletes törvényjavaslatot terjesztettem elő, amely, azt hiszem, holnap kerül érdemi- tárgyalás alá. Előre is jelzek annyit, hogy oly mértékben javaslom ott a háborús segély megállajütását, amely talán már is túl megy azon a határon, amelyet az állami kincstár megbír. Olyan nagy lépéssel viszszük előre a segélyezés ügyét, hogy el merem mondani, jó lélekkel nem tudunk messzebbmenőbb kiterjesztéshez hozzájárulni. Egyébként a t. képviselő ur is elismerte ezt és oly javaslattal lép fel a természetben való ellátásra nézve, amelyet nemcsak hangoztattunk, már a korábbi kormányok is hangoztattak, de amelyet, t. h lehető legnagyobb mértékben foganatosítunk is. Higyje el a t. képviselő ur, hogy tegnap is, ma is, mielőtt idejöttem, ezzel a kérdéssel foglalkoztam. Mi mindenütt, ahol kívánják, u. n. beszerzési csoportokat engedélyezünk, azoknak megfelelő előlegeket adunk és a közélelmezési minister ur épen a napokban tanácskozott ebben az ügyben és igen hosszadalmas tanácskozás után állapította meg, hogy mik ennek a teendői. Mindezen csoportok elláttatnak mindennel, amit kivannak, — de ami nincs, azzal nem láttatnak el — a legfőbb élelmi czikkekkel, liszttel, burgonyával és egyéb elsőrendű élelmi czikkekkel azonban elláttatnak. Arról gondoskodunk épen, hogy az utalványozás, az elszállítás ne hosszadalmas és bürokratikus legyen, a tisztviselők kiküldötteivel egyetértőleg munkálkodunk ezen minden esetre fontos kérdés megoldásán. Ami a t. képviselő urnak másik észrevételét illeti, ez a csempészetre vonatkozik. Én azt hiszem, talán a t. képviselő ur azt a katonacsempészetet mégsem olyan egész alaposan ismeri. Az eset az, hogy a Uomániában és Szerbiában levő idegen csapatok, helyesebben a német csapatok és a mi ottlévő csapataink is, ha szabadságra mennek a katonák, jogosítva vannak, hogy 5—10 kilogramm ólelmiczikket onnan maguk-