Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.
Ülésnapok - 1910-240
96 240. országos ülés 1911 szeptember 7-én, csütörtökön. hanem hatalmával és erejével még a feltevését is kizárja annak a lehetőségnek, hogy itt valamely más alakulás elképzelhető legyen, hogy a Duna völgyének és Erdélynek nyelvhatárai valamikor országhatárokat is képezhessenek. (Igaz! ügy van !) Ez az erő és hatalom a nagyhatalmi állásban rejlik és pedig nemcsak azon fegyveres erőnél fogva, mely annak alapját képezi, hanem azon nemzetközi helyzet súlya és tekintélyénél fogva is, mely a nagyhatalmi állással jár. (Igaz ! ügy van !) Én tehát a hadképesség fejlesztésének alapján állok, (Elénk helyeslés a jobboldalon.) mert e nélkül a világversenyben helyünket meg nem állhatjuk, (ügy van/ a jobboldalon.) A szőnyegen fekvő javaslattól hozzájárulásomat mégis meg kell, hogy tagadjam, (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon ; jelkiáltások : Most helyesdjenek ! Halljuk ! a jobboldalon. Elnök csenget.) mert e javaslattalszemben egyrészt katonai szempontból vannak súlyos aggályaim, másrészt, mert a t. kormány a javaslat benyújtásakor figyelmen kivül hagyott oly politikai szempontokat, melyek a javaslattól szerintem elválaszthatatlanok. (Mozgás a jobboldalon.) A javaslat a létszámemelés és a kétéves katonai szolgálat alapján áll. Tehát az előbbi szempontból követi azt az irányzatot, mely az utóbbi években a többi, nagyhatalom részéről a hadsereg fejlesztésében érvényesül és maga is beleesik a ragé du nombre-b?, mely a háború sorsát hihetetlenül nagy tömegek mozgósitásával és hadbavetésével igyekszik eldönteni. Nekünk egy nagy hibánk, \ogj a világversenyben rendszerint elkésünk, s egy jő lépéssel utolsóknak maradunk. De ezen hibáknak jelen esetben előnyeit is élvezhetnék, ha tanulnánk mások kárán, s mielőtt cselekszünk, leszűrnők a közelmúlt eseményeinek tanulságait. A legutóbbi időkig az volt a felfogás, hogy a modern háború csak rövid ideig tarthat, mert a modern fegyverek pusztító hatásai folytán egy hosszú háború el sem kéjjzelhető, S épen ennek a felfogásnak volt a következménye, hogy a tendenczia óriási hadseregek alapozására irányult, mert rövid hadjárat tételeztetvén fel, ily hadsereg-kolosszusok hadbavetése, és az óriási arányokban megindult, de rövid ideig tartó háborúnak költségei elviseli)etőknek látszottak. A haditörténelem legnagyobb háborúja azonban, melyet a modern technika összes vívmányainak fölhasználásával vivtak meg, erre a feltevésre alaposan ráczáfolt (Igaz ! ügy van ! a baloldalon) és bebizonyította, hogy rövid ideig tartó hadjárat el sem képzelhető, mert épen a modern fegyverek pusztító tüzének enyhítésére a taktika megteremtette a Positions-Krieg fogalmát, mely a terepviszonyok kihasználásával, a hadállások folytonos változtatá4 sával, földsánczolásokkal és improvizált mesterséges erődítményekkel igyekszik a fegyverek pusztító hatását enyhíteni, mely manövrirozások mindkét részről hosszabb időt vesznek igénybe. (Igaz! ügy van ! balfelől.) De bebizonyította ez a hadjárat azt is, hogy a számoknak is vannak határai, melyeken túl azok életre nem kelthetők, melyeken túl azok csak a papiroson maradnak, hadisorba nem állíthatók. A világ legnagyobb ütközete a mukdeni volt. melyen mindkét részröl több, mint ötszázezer ember harczolt. A harczvonal 120 kilométerre terjedt ki, tehát a képzelet legmesszebb határát érte el, mert hisz el sem képzelhető, hogy ennél nagyobb tömegek egységesen vezethetők és mozgathatók legyenek. De ha a technika folytonos fejlődése következtében ennek a lehetőségét konczedálnók is, nem volna lehetséges tisztán anyagi okokból sem, mert egy hosszas háború ideje alatt az államnak pénzügyileg teljesen ki kellene merülnie, még mielőtt egész hadseregét harezba vethette volna. (ügy van ! a baloldalon.) A monarchia hadi létszáma mintegy másfél millió, tehát elégséges ahhoz, hogy egyszerre két frontban harczolva, egyidejűleg két mandzsúriai hadjáratot vívhasson meg. Mit akar tehát a mélyen tisztelt honvédelmi minister ur azzal az egy milliónyi pluszszal, melyet a létszámemelésben tervez, hisz ha mozgósítani és hadi sorba is tudná állítani ezt az óriási haderőt, honnét venné a hadi költségek milliárdjait, a mibe ezen hadseregnek csak aránylagosan hoszszu ideig tartó hadjárat-ideje alatt való fenntartása kerül 1 Hisz az orosz-japán háború a két részről mintegy 10 milliárdba került, pedig öszszesen nem harczolt annyi ember, a mennyi a monarchia mai létszáma. A létszámemelés ily mérvével tehát, nézetem szerint, anyagi eszközeinknek a legnagyobb mértékig való kihasználásával, s egyéb intézményeink rovására egy oly békelétszámot tartanánk fenn, mely létszámot háború esetén felhasználni nem tudnánk. ( ügy van ! ügy van ! a baloldalon.) De a létszámnak ily nagymérvű emelése, nézetem szerint, nemcsak czéltalan, hanem a hadsereg intenzív fejlesztése szempontjából egyenesen káros is, mert a hadsereg harezkéjjességének szempontjából nem mindegy, hogy minő a hadsereg emberanyaga, a modern háború kézi tusát igen ritkán idéz elő, azonban annál fárasztóbb menetelésekkel és rengeteg nélkülözésekkel jár, melyek nagy ellenállóképességet, erős, szívós fizikumot tételeznek fel. A honvédelmi minister ur a felemelt létszám kiállithatásában rendületlen ojatimizmussal bízik. Igen, én is tudom, sőt a leghatározottabban merem állítani, hogy a sorozó-bizottságok ezt a kontingenst ki tudnák állítani, de minő emberanyaggal, az alkalmasság mérvének minő leszállításával ? A honvédelmi minister ur arra a 30.000 emberre utal, kik a póttartalékba osztatnak be, csakhogy ebben a számban benne vannak a kevésbbé alkalmasak is, kik a harmadik korosztályból soroztatnak, s alkalmasságuk kisebb mérvénél fogva rendes katonai szolgálatra alkalmatlanoknak ítéltetnek. Sajnálom, hogy az indokolás nem tünteti fel külön a kevésbbé alkalmasok számát, úgyszintén azokét sem, kik bevonulásuk után bocsáttatnak el, mint
