1922–1926. évi nemzetgyűlés Lengyel László, Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyűlési Almanach 1922–1927. Budapest, 1922.
A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Bozsik Pál dr. - Buday Dezső
M noimetgyülésbe, amelynek kezdettől fogva alelnöke volt, a mezőcsáti kerület küldte kisgazdapárti programmal. A kisgazdapárt tekintélyes vezető tagja volt A Club-kávéházi gyilkosság alkalmával a képviselői padokból nagyszabású interpelláció^ mondott el. Az ep.usépcs kormányzópárt megalakulása után a párt intézőbizottságának tagja lett. Az uj nemzetgyűlési választásokon a mezőkeresztesi kerület, amelyet régi kerületéből hasítottak ki, Szabó Károllyal szemben 1000 szótöbbséggel választotta meg képviselőjének. Elnöke a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamarának. Bozsik Pál dr. (Gyöngyösi kerülőt.) 1888-ban született) Gyöngyösön. Középiskoláit Gyöngyösön, a papneveldét Egerben, a teológiád a budapesti egyetemen végezte el és 1910-ben hittudományi dokiorrá avatlak. 1906—-1908-bau Mezőtárkányban, Pusztatárkányban és Felsőtárkányban segédlelkész volt, 1908-ban az egri papnevelőintézet tanulmányi felügyelője, majd ugyanott teológiai tanár lett. 1916-ban megválasztották Gyöngyös város plébánosává és még ez évben zsinati bíró lett. 1918 novemberében, a forradalom kitörésekor a gyöngyösi nemzeti tanács elnökévé választották. A néptanács megszervezésekor lemondott. A proletárdiktatúra kitörésekor mindjárt- az első héten letartóztatták. Az első nemzetgyűlési választások alkalmával Gyöngyös város egyhangúiig választotta meg keresztény nemzeti egyesüléspárii programmal. A parlamenti bizottságok munkálataiban tevékeny részt vett s a nemzetgyűlésen is ismételten felszólalt. Amikor a keresztény nemzeti egyesülés pártja keltészakadt, a többségi (Huszár—Ernszt) csoporttal maradt. Ezzel a programmal lépett fel a jelenlegi választások alkalmával Gyöngyösön és Bachó László egységespárti jelölttel szemben győzött jelentékeny többséggel. Buday Dezső (Budapesti déli (III) kerület.) 1868-ban született Aradon. Középiskoláit Aradon és Szegeden, műegyetemi tanulmányait pedig a budapesti kir. József műegyetemen végezte el. Mint mérnök, főkép folyóvizszabályozási kérdésekkel foglalkozott így a Tisza-szabályozásnál mint ármentesitő és belvizmérnök működött közre. (') vezette a Tisza-zsilipeknek építésé* is. 1910 óta a Dunaszabályozásnál a Csepel-sziget ármentesitésenel fe.itett ki működést és jelenleg e vállalatnak igazgatója. A vállalat a kormánytól független közérdekű működést fejt ki. A dunavölgyi összes vizi társulatok szövetségérek központi előadója. Speciális szakmájában a Partbiztositásról, A zsilipépítésekről és általában a folyamszabályozással kapcsolatos kérdésekről irt értekezéseket. A Tisza-szabályozás idején Torontál vármegye törvényhatósági bizottságának tagja volt.