Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1940 (8. évfolyam, 147-173. szám)

1940-07-06 / 152. szám

(Trianon 21.) 1940 jiühis hó 6­7. Bulgária üzenete Bulgária egyik nagy lapja vezér­cikkben foglalkozott a magyar parlamentben lezajlott tüntetéssel, amelynek során a magyar képvise­lők lelkesen ünnepelték a jogaiért bátran küzdő bolgár nemzetet. Azt írja a bolgár lap, hogy az a kitartás, az az erős hit, amelyet a magyarság Trianonnal szemben húsz éven át tanúsított, Bulgáriába is bátorságot öntött. Ezért a bol­gár nemzet hálás a magyarságnak. Igen, a világ minden nemzete meg­tanulta ismerni és csodálni a szen­vedő csonka haza fiainak lelkes hit­tevését a két évtized megszégyení­tő bántásai alatt. Most ezekben a napokban csak a kishitűek lehet­nek olyanok, akik nem képesek megérezni a nagy forduló közeled­tét. A hivő fiatalok milliói, akik ma fegyvert szorongatnak acélos kezükben, hisznek és nem is fog­nak csalatkozni, mert hisznek és bíznak az igazságot szolgáltató vi­lág közvéleményében, elsősorban erős barátainkban, de legelső sor­ban önmagukban, saját erejükben, amely hitet Istenbe vetik, amely hit ellen nincs győzelmes katonája nemcsak a románnak, de nincs az egész világon semmiféle nációnak. A győzelmes hit volt a mártírok fegyvere, a katakombák vérző aré­náiban küzdő hősök csodatevő ki­tartása s ez a hit teszi csodálatos­sá a ma folyó magyar küzdelmet, amelynek befejezése nem lehet más, mint a magyar zászló lengése a Kárpátokon s magyar testvéreink rabláncainak összezúzása. Róm. kai. Ciril és Metód. Gör. kat. Tamás' Prot. Ciril. A nap kél 3 óra 54 perckor, nyugszik 19 óra 43 perckor. A hold kél 7 óra 18 perckor, lenyug­szik 20 óra 43 perckor. Magyar napirend Románia egyszerre hátat fordított a nyugati hatalmaknak, illetve most már csak Angliának és olyan tengelybarát lett, hogy csak ugy ropog Románia azonban azt hiszi, hogy mások is az ő szemével látnak. Azt hiszi, hogy mert feltolja magát nagy német és olasz­barátnak, axkor vége van a további revíziónak és nyugodtan álmodhatik ujabb esztendökön át az elorzott terü­letek felett. A baj azonban az, hogy a németek és az olaszok nem a romá­nok szemeivel látják az eseményeket és nem is nagyon feledékenyek. Akár tetszik, akár nem, a további revizió is folyamatban van. Julius 8. Hétfő. Róm. kat. Erzsé­bet. Gör. kat. Prokóp. Prot. Teréz. A nap kél 3 óra 55 perckor, nyug­szik 19 óra 42 perckor. A hold kél 7 óra 31 perckor nyug­szik 21 óra 18 perckor. A tavaszi nöidivat legszebb RETIKÜL ÚJDONSÁGAIT olcsón beszerezheti ETET bőrőndősnél Takarékpalota. Gyógyszertárak: Szombat estig a következő gyógyszer­tárak tartanak ügyéletí szolgálatot: GONDA (Nyírvíz palota, Széchenyi ut), GERGÉLYFFY (Káilai-u.) Szombat estétől egész héten a kővetkező gyógyszertarak tartanak ügyelet szolgála­tot: JANCSÓ -REICHMANN (Luther-u, 1.) és FEJÉR (Rákóczi-utca) Julius hónapban a közgyógyszer el­látás, a tüdőbeteg-szanatórium, gyer­mekmenhely, Stefánia vényeire a Török Gyula Hatzel-tér gyógyszertára szolgál­tatja ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak réggel 8-tól este 7 s>ráig, az éjjel szolgáíatot teljesítő gyógy­ixertárak este 9 óráig vannak nyitva, A 160,500/1934. B. M. rendelet érteimében este 9 órától reggel 7 óráig vénykészités­léi 25 százalék, kézieladásnál 50 fillér pótdíj jár. Sóstói kádfürdő nyitva. A sóstói strandfürdő nyitva. A vároM gőa- és kédfürdfl syitou — Emlékezz a honvédelmi minisz­ter szavaira: „A Magyar Vörös-Ke­reszt koldúszegény". — Adakozz! m ! ]mj a legújabb j|\|| női és férfi Tekintse meg nagy választékomat Papp Dénes kaiapüzlete, — Luther utca 6. szára — A polgári iskolák iskolaszékébe a város képviselőtestülete az el­hunyt Bogdán Ferenc helyébe Pápai Mihályt, a Gazdaszövetség elnökét hívta be. — Halálozás. Pál Konstantin Jó zse<f asztalosmester az elmúlt éjsza­ka, hosszabb betegség után, él-eltének 75. év-áben ellhünyt. A megboldogult egyike volt a legkiválóbb nyíre g-y házi iparosoknak. Kiváló munkáj'a, polgári erényei megbecsültté tették nevét nemcsak szaktársad, hanem munkáltatód s az egész iparostársa­dalom körében, is. Temetése vasár nap délután 6 órakor lesz ia Virág utca 5. sz. gyásziházból. Halálát gyér rnekei, Páii József címfestő, V amcsi sinnlé Pál Karoli-n, Pál Béla és dr. Pál Jenő orvos gyászolják. — Nyerges Miklós dr. búcsúzta tása. Nyerges -Miklós dr.-t az igaz­ságügy-miniszter Debrecenibe járás­bírónak nevezte ki. Nyerges Miklós dr. így lemondott városi képviselő testületi tagságáról. Szoho-r Pál pol­gármester a lemondás bejelentésével kapcsolatban meleg szavakban emlé­kezett meg az agilis, lelkes közéleti munkáról, amelyet Nyerges Miklós dr. kifejtett. A képviselőtestület el határozta, -hogy Nyerges dr. helyébe Barkóczy Ferencet hívja be a kép­viselőtestületbe. iBarkóczy Ferenc már részt is vett a ipénteki közgyülé sen. — Orvosi hír. Dr. Kusnyer.ik János orvos belgyógyász rendelőjét Szent István-út 28. sz. alá helyezte át. (x) — Adomány a Vörös-Kereszt ré­szére. Ignácz Mihály vencselilői kör­orvos a mai napon 10 pengőt jutta­tott el hozzá'nk -a Vörös-Kereszt ré­szére. Az összeget a mai nap folya­mán .rendeltetési helyére továbbítot­ok- , Rmatőröknek felvilágosítás lumbergnél — Vámcseretelep felállításának engedélyezése. A város képviselő­testülete dr. Hibján Géza malom­bérlőnek -vámcs ere-telep felállítását engedélyezte. Levéltetü ellen biztos permetezőszer kimérve 10 dkg 14 fillér. Azonkívül növényvédelmi cikkek olcsón kaphatók. — HÍ. Boruzs ÉS Erdős festékkereskedők, Luther utca 6. sz. Telefonszám: 175­— Magyar nóta zongoratanítását a nyári vakációban is vállalok. Dr. Kiaininé, iKárolyi-itér 20. (x) — A nyirszolősi ev. templom épí­tése. A nyirszőlösd ág. 'h. ev. temp­lom ácsmunkálatai befejezést nyer­tek. A munkálatokat .Bán Lajos ács­mester végezte, -akinek nevét egyik utóbbi közleményünkben helytelenül közöltük. — A Máv. felhívása a közönség­hez. A Máv. közli .a közönséggel, hogy a személyforgailomban változá­sok állhatnak be. Ezért fel/hívja a közönséget, ihogy utazása előtt for­duljon felvilágosításért a Máv. állo­másfőnökséghez. — Üj házhelyeket vehetnek a z ár­vízkárosultak régi telkük helyett. A földművelésügyi miniszter rendelet­iben intézkedett, hogy az árvíz miatt összedőlt házakat, ha a régi házhely árterületen fekszik, vagy egyébként sem felel meg a követelményeknek, megfelelő helyen kell felépíteni. Az új házhelyeket igen előnyös feltéte­lek mellett bocsátják a.z árvízkáro­sultak rendelkezésére. — A földművelésügyi miniszter holnapi rádióelőadása. Teleki Mihály gróf m. kir. földművelésügyi minisz­ter vasárnap délután 3 órakor a rá­dióban Budapest I. műsorán előadást tart az idei aratás honvédelmi fel­adatairól. Hallgassa meg ezt az elő­adást minden gazda. — A városi árvaszéki kölcsönök kamatlába. A képviselőtestület la kö­zös gyámpénztári kölcsönök kamat­lábát: a Nemzeti Bank kamatláb piiusz két százalékban állapította meg. — A törvényszéki tűz. Megírtuk, hogy a törvényszék épületében ki­sebb tűz ütött ki, amelyet a tűzoltó­ság idejében eloltott. A tűzeset gyors bejelentését Kányán Péter törvényszéki portás ébersége tette ti ehe tővé. — A Benczúr-iskola új gondnoksá­gi tagjai. A városi képviselőtestület a Benczúr-iskola gondnokságába hat évre a következőket választotta meg Bertalan Kálmánt, Bácsfalvy Antalt, Polinszky Pál dr.-t és Szántó Józse­fet. „Lastejc" dívatfűrdőtríkók 12-80 P, 13 80 P Síern Sándor divaíűzletében, Városházépület. Miért örvend nagy közkedveltségnek a sokonal ásványvíz MERT a legkiválóbb orvosprofesszorok megállapították, hogy a vlz kiváló gyógyhatással bir gyomorhurutos megbetegedéseknél, gyomorégésnél Nemcsak gyógyvíznek jó a Csokonai Ásványvíz. Szénsavas, üditő és kellemes ás­ványvíz ez, mely bor mellé Is kitűnői KAPHATÓ MINDENÜTT! — Az: Egyesült Női Tábor leve­leki munkaközössége. Megírtuk, hogy az Egyesült íNői Tábor felhívta ® nyíregyházi leány társadalmat, jelent­kezzék a leveileki honvédelmi mun­kaszolgálatra. A felhívás lelkes vis»­hangot keltett és az előírt időpontra több mint húsz nyíregyházi leány jelentkezett. — Talált tárgyak. Egy talált gyer­mekcipőt és egy sétaboitot szolgál­tattak be a rendőrségen. Igazolt tu­lajdonosaik a hivatalos órák a latit átvehetik. Olcsón és jól vásárol Mayer Ágoston dtvatüzletélien női és férfi divatcikek, kötött áruk, fehéremük, divatsely­mek, szövetek. — A városi képviselőtestület új tagjai. A város képviselőtestületé­nek közgyűlése betöltötte az elhalá­lozásokkal megüresedett képviselő­testületi tagsági helyeket. Az el­hányt tagok helyett új képviselőtes­tületi tagok lettek: Veczán József, Izsof János. Ládákat gyümölcs mentha és áruszállításhoz minden kivitelben legolcsóbban és leggyorsabban szállít Kain József újonnan berendezétt ládagyára K1SVÁRDA. Telefon 62. sz. NE HIGYJE, hogy nyomtatványait mindegy akárhogy készítik el, mert a szép nyomtatvány emeli tu üzleti életben a bizalmat Ren­delje nyomtatványait OROSZ KAROLY nyomda-üzemében Nyíregyháza, Bercsényi-utca 3. w. Telefon: 577.

Next

/
Oldalképek
Tartalom