Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 98-121. szám)
1934-05-08 / 104. szám
2. oldal. SZKBOLCSIHIByp 1934. május hó 8 II nyíregyházi Villamossági R. T. villamos sütő-főző bemutatója A nyiregyházi Villamossági Rt, nemcsak önmagáiak, de a város közönségének is jó szolgálatot •esz, amikor bemutatja a modern villamossági technika egyik legpraktikusabb, de itt még alig ismert ujitását, a villamos tűzhelyt. A Korona kistermét ezalkalommal a szakértői kezek valóságos kiállítási teremmé varázsolták át, ahol mindent megtalálunk ami a villamosság áldását van hivatva szolgálni a háztartásban. Az első bemutató A tegnap délutáni első bemutató alkalmával a terem színültig megtelt az érdeklődőkkel főleg hölgyekkel. De a közönség soraiban ott láttuk Harsányi László főispáni titkárt, dr. Kovách Eleket, dr. Korányi Endrét, dr. Demjén József vártísi tiszti főorvost, dr. Gaizler Gyula kórházi főorvost, dr. Vernes István kir. ügyészt, Oltványi Ödönt, azonkívül társadalmi életünk számos vezető tagját. A megjelent közönséget Komáromy Károly igazgató üdvözli, «ajd megkezdi hatalmas érdeklődést kiváltó a szakember mindenre kiterjedő, nagyszerűen felépített előadását. — Most amikor minden a fejlődés felé halad és arra törekszik, hogy minél olcsóbban és kényelmesebben végezzük a munkánkat a háztartásba is bele kell vinni ezt az elvet. Ezt a célt szolgálja a bemutatásra keriilő villamos tűzhely is. Husz perc alatt elkészül a háromfogásos ebéd Mielőtt Komáromy igazgató ismertetné a villamos tűzhely praktikus előnyeit, gyakorlatilag támasztja alá mindazokat, amit ismertetése során elmond. Kigyósiné, Meskó Anna a vállalat tisztvisejőnője erre az alkalomra felcseréli hivatását a főzőkanállal és a közönség szeme előtt hozzáfog egy három fogásos kitűnő ebéd elkészítéséhez. A menü: spárgaleves, stefániasült rizsgarnirunggal é» leveles vajas tészta. Pontosan fél hat van a villanyos órán, ami szintén meglepetése a bemutatónak, mert sohasem kell felhúzni és a telepről szabályozzák (természetesen ilyen órát bárki vásárolhat) — amikor felteszik az ebédet főzni. Fekete táblára szemléltetően fel irják a villanyóra állását, hogy a közönség ellenőrzése mellett meglehessen állapítani, hogy mennyi a nyolc személy részére készülő ebéd áramfogyasztása. Percek multával a zsír sisteregni kezd a termet illatos ingerlő ételszag tölti be s alig sétál az óra nagymutatója egy félórával előbbre elkészül az ebéd. A meglepetés moraja fut végig a hallgatóságon és még nagyobb a csodálkozás, hogy a nyolc személyes ehéd megfőzésénél mindössze 1'92 kilowattóra energiá használódott fel, ami összegszerűen azt jelenti, hogy az eb^d elkészítéséhez szükséges áram 23 fillérbe kerül, mert. a főzési áram kilowattórája csupán 12 fillér, a A Nyíregyházi Villamossági Részvénytársaság folyó hó 7, 8. és 9-én, hétfőn, kedden és szerdán a villamos sütés-főzés népszerűsítése céljából naponta d. e. \\ és d. u. 5 órakor gyakorlati főzésbemutatóval és ingyenes kóstolóval egybekötött ismeretterjesztő előadást fog tartani a Korona-szálló emeleti kistermében, melyre a belépés mindenki számára díjtalan. Holnap, kedden 7 órakor is tartanak bemutatót azok számára, akik nappali elfoglaltságuk miatt máskor akadályozva vannak. világítási áram 70 fillérjévé! szemben. Komáromy Károly előadása Komáromy igazgató előadása során rámutatott a villamosság hármas feladatára, a világításra, az erő és a hőszolgáltatásra. A németek ismerték fel először a villamos tűzhely gazdasági jelentőségét és ma már egész koloniák vannak Németországban, ahol villamos tűzhelyek vannak beállítva. Ezeknek a tűzhelyeknek az elterjedettsége nemzetgazdasági szempontból is lényeges, mert az áramfejlesztéshez a magyar szén is megfelelő s igy a fa, szén és folyékony tüzelőanyagok importcsökkenésével a külkereskedelmi mérlegünk aktivitása emelkedik. Ezek a tűzhelyek magyar munkáskezek által belföldi nyersanyagból készülnek, igy annak terjedése egyben magyar szociális érdek is. Előadása sorári ismertette a fűtés körülményeit, amely a villamos főzésnél feleslegessé teszi az eddig használt viz nagy részét, a zsirt és a fedők folytonos leemelését, mert a szükséges hőfokot szabályozni, illetve állandósítani lehet. A villamosfőzésnek nagyfotyosságu egészségügyi hatása is van, mert az ételek egyes tápanyagait a lángfütésnél túlfokozott hőfok elvonja, mig igy az megmarad. A villamos tűzhelyek főzőlapjait három méretben gyártják. A kistagu családok számára a két főzőlapos tűzhely is teljesen elegendő, amelynek a legerősebb hőfok felhasználásánál sem több 21 fillérnél az öránkínti fogyasztása, amellyel két ebédet is meg lehet főzni. A villamos tűzhelyen bármily edényben lehet főzni, de van kifejezetten erre a célra gy J öntött zománcozott és alumi edények. Egy szemléltető d ram ma mindjárt fel is tűnt fazekok alakjának befolyásá hatásfokra. A bemutatón nagy sik van a hőtárolónak A villamoskonyhának nem tétlenül szükséges, de szerves egészitője a hőtároló, amely e külsőségeiben is ízléses 50 lite víztartály, amely éjszaka önm ködőleg bekapcsolódik és a 1 minimálisabb áramdíj mellett f forralja ugy hogy néhány fillér egész nap meleg vizet kaphatun Komáromy Károly igazgató statisztika csalhatatlan adataiv mutatott rá a villamos tűzhelye rapid elterjedésére ami különöse Németországban, Sweicban Nor végiában és nálunk is egyre job ban kezd elterjedni. A nyíregyház Villamossági Rt. is népszerüsiten akarja ezeket a villamos tüzhe lyeket s azért ha áldozatok árá is 48 hónapi részletfizetésre adják Komáromy igazgató nagy tetszéssel fogadott ismertető előadása után a jelenlevők ízelítőt kaptak a kitűnően elkészített ebédből. A nagy gonddal és Ízléssel összeállított kiállítás és bemutató megrendezéséért Komáromy Károly igazgatót, Bráve propaganda vezetőt, Führer Béla mérnököket és Kigyóssyné Meskó Annát illeti elismerés. A próbabemutató szerdáig minden délelőtt 11 órakor es délután 5 órakor megismétlődik. Nagyban folynak az előkészületek az egyetemisták május 19-i sóstói majálisára Várraegyeszerte nagy szinpátiával fogadták az egyetemi és főiskolai hallgatók majálisé nak a tervét és a fiatalság lá zasan készülőd k a rendkívül sikeresnek Ígérkező n^ári mulatságra. A majális rendezősége nagy agilitással szervezi e mulatságot és a Szabolcs Vezér Bajtársi Törzs vezetősége már érintkezésbe lépett a szomszédos városok Bajtársi Törzseivel s mindenünnen ígéretet kapott a táncolni szerető egyetemisták és főiskolások nagyszámban való Nyíregyházára álrándulására. A meghívókat pír napon belül szétküldi a rendezőség és már most felhívjuk az érdek lődők figyelmet arra, hogy a majálisra jegyet csak a meghívó felmutatása mellett lehet lesz váltani, tehát esetleges meghívó igénylések a Bajtársi Törzsnél jelentendök be. RÁDIÓ Május 8. Kedd. 1115, 12 05, 115 és 3 30 Üzenetek a Nemzetközi Vásárról. — 5W Sárossy Mihály gitár- és énekszámai. — 5 30 Závodszky Levente dr. előadása. — 600 Hangverseny. 715 ^Bethlen Mária grófnő előadása. — 7'45, Gramofon. — 8'15 Móra Lászl'Ó előadása. — 8'45 Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. — 10.20 Horváth Rezső cigányzenekara. BUDAPEST II. 6-10—710 Magyar nóták. Cigányzene. VÁROSI MOZG Ó Hétfő, kedd A mozielőadás keretében vendégszerepel LÁSZLÓ IMRE művész ur Ugyanakkor bemutatásra kerül Ketten az éjszakában • i Előadások 5, 7, 9 órakor.