Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-01 / 1. szám

2 JSfYÍEYIMIC. PWMIIÜWV. , Mit akár Bethleni Igen érdekes cikk jelent meg a Secolo egyik utóbbi számában Italo Zingarelli tollából, amelyben gróf Bethlen Istvánnal foglalkozik- A cikkiró a legnagyobb elismerés hangján tárgyalja a magyar mi­niszterelnök államférfiúi képessé­geit s két kérdést tisztáz: jellemzi személyét, összehasonlítja tehetsé­gét gróf Tisza Istvánéval, majd felsorakoztatja azokat a sikereket, amelyeket öt esztendő leforgásá­val fel tud mutatni- Tisza István és Bethlen István személyének pár­huzambahozatalakor határozottan megállapítja, hogy Bethlen eltérő­leg Tiszától, nem használ erősza­kos eszközöket, rendkívül erős parlamenti érzéke van, amelynek harcában szilárdan 'tud elvei mel­lett állni, egy pillanatra sem árul el gyengeséget. Rendkivül értékes diplomatának tartja, amely tehetsé­géről számos nemzetközi összejö­vetel alkalmával tanúságot tett. — Miközben a mérleget, az elért ered­ményeket tekintve, erősen Bethlen István serpenyője felé billenti, megállapítja, hogy rendkívüli tehet­ségén kivül van még egy igen nagy értéke, bámulatos szerencséje. Ti­sza Istvánnak — aki nem bízta a magyar nép oly széles rétegé­nek lelkes számpáthiáját, mint gróf Bethlen István — igen erős és tehetséges ellenfelekkel, szinte politikai ellenségekkel kellett küz­denie, akik közül néhányan Beth­lent is próbálták elgáncsolni, de a magyar nemzet Bethlen iránti lelke­sedésén megtörtek ezek az acsar­kodások- Gróf Bethlen István nagy­tekintélyére csak ugy tehetett szert, hogy kitartó szívóssággal haladt az általa kijelölt uton s lépésről-lépés­re be tudta igazolni a nemzetelőtt, hogy helyes nyomon halad- Ennek lett az eredménye, hogy öt eszten­dő alatt a romokból talpra állította Magyarországot, megteremtette a konszolidációt, rá tudott lépni az alkotmányfejlesztés és a közsza­badságok kiterjesztésének útjára s közben külföldön is visszaszerezte Magyarország presztízsét — Ez utóbbi karöltve járt azzal az irá­1927 január 1. nyukban megnyilvánuló bizalom­mal, amelynek következménye lett valutánk szilárd stabilizációja s az uj magyar pénz értékébe vetett ren­dületlen remény. Csak ilyen ala­pon lehetett kiszabadítani Magyar­országot abból a veszélyes izolált­ságból, amelybe hazánkat a tria­noni békeszerződés kényszeritette. Miközben a fenti tekintélyes olasz sajtóorgánum a legnagyobb elis­meréssel adózik Bethlen szemé­lye, jelleme, államférfiúi és diplo­mata működése iránt, felveti a kérdést: micsoda szándéka lehet ennek a rendkívüli képességű fér­fiúnak, amikor nemzetének bizal­ma oly óriási lelkesedéssel sorako­zott zászlaja alá, mint tette azt a legutóbbi választások alkalmával? * Bizonyosra veszi az olasz lap, jj hogy Bethlen feladatának csupán első stációjához érkezett s ezután j következnek a nagyobb dolgok- — ' Bethlen nem a fecsegő politikusok tipusa, szándékait nem hajlandó közprédára bocsájtani, de a Secolo mégis ugy véli, hogy nem téved, miszerint Bethlen a debreceni be­szédében vázolta jövő politikai terveit. Szükség van a békeszerző­dések revíziójára, mert képtelen­ség, hogy három és félmilliónyi magyart idegen járom alá juttassa­nak,^ meghallgatásuk nélkül- — Hazánkat meg kell szabadítani azok tói a lealázó ellenőrzésektől, ame­lyekben még ma is részünk van s addig kell harcolnunk a külföld előtt, amig Magyarország vissza nem szerzi teljes egyenjogúságát az európai nemzetek cóncernjébe. A A Secolo szerint az a férfiú, aki programmjának első részét oly brilliánsan oldotta meg, teljes reménnyel indulhat nagyobb tervei megvalósítására is. A társadalom szerepe a népműveltség terjesztésében. Irta: Barna Jenő, Szabolcsvármegye népművelési titkára. Báró Eötvös József, az európai látókörű államférfiú és kultuszmi­niszter az 1868-ik évi népoktatási törvényjavaslat benyújtása alkalmá­val mondotta: «A népnek értelmi nevelésében rejlik legbensőbb meg. győződésem szerint ezen haza egész jövője.» Ha ez a megnyilatkozás igaz­ság volt akkor, amikor nemzetünk az elnyomatás béklyóiból felsza­badulva s az alkotmányos élet él­tető légkörébe jutva, egy szebb jövő hajnalán állott, mennyivei nagyobb, szinte fölbecsülhetetlen jelentősége van ma: a kifosztottság, megalázás, a szociális nyomor szo­morú időszakában, amikor a -ro­mokból kell mindent újraépíteni. Ez az igazság csendült ki a je­lenlegi kultuszminiszter ur, gróf Klebelsberg Kunó szavaiból is, amikor az 1925. évi expozéjában azt mondotta: «Átment a köztu­datba, hogy a trianoni békeszerző­dés óta a kultusztárca tulajdonké­pen honvédelmi tárca.» Ez más. szavakkal annyit jelent, hogy amit a nemzet birtokállományából a fegyveres erő megőrizni nem tu­dott, azt jelen helyzetünkbenegye­dül a kuftura fegyverzetével lehet visszaszereznünk. A kultura azonban csak akkoi lehet a nemzeti erő megóvásának gyarapításának elsőrendű tényezője, ha minél általánosabb, ha a nem­zettest minden rétegére kiterjed. A nemzet talpraállitásához tehát a széles alapokra fektetett népkultu­rán keresztül visz az ut. Báró Eötvös József sokáig ab­ban a meggyőződésben élt, hogy az elemi népoktatás megalapozása­val a népmüvelődés kérdése meg­oldást nyer. Ennek a felfogásnak téves voltát legszembetűnőbben a gyermek fejlődesének lélektana cá­folja meg, mely arra tanit, hogy a legfontosabb értelmi funkciók: a gondolkodás, az emlékezés, az elvonás a 14-ik életévvel sem érik el teljes fejlettségüket- Állithatjuk-!* nyugodt leiekkel, hogy azokat az elvontabb természetű ismereteket, amilyenek pl. a polgári jogok és kötelességek, a 10—12 éves fejlet­len korban oly mértékben rögzít­hetjük meg a gyermek emlékezeté­ben, hogy azokra támaszkodva az életben bátran eligazodhatik. Be kell ismernünk, hogy a népiskola mai szervezetében az állampolgári ne­velés feladatait nem oldhatja meg. De ugyanezt mondhatjuk az er­kölcsi és jellemképzésről is, mert a gyermek éppen abban a korban marad irányítás, vezetés nélkül, amikor még ki nem alakult jelleme csekély ítélőképessége miatt a ká­ros, erkölcsrontó hatások befoga­dására a legfogékonyabb. A nép­iskola hiányosságait tehát pótolni kell, ha azt akarjuk, hogy a ser­dülő ifjúság az életbe kerülve ugy egyéni, mint a nemzet egyetemes érdekeit öntudatosan tudja szol­gálni. És mégis egy-két elszigetelt kí­sérlettől eltekintve, hosszú évtizede, ket át semmi jelét nem láttuk an­nak, hogy a szorosan vett tankö­telezettségi koron tul a népművelt­ség fokozottabb kifejlesztésének gondolata a kormányzatot vagy a társadalmat komolyan foglalkoz­tatta és tettekre sarkalta volna. Annál örvendetesebb a magyar kulturéletben 1863. óta nem tapasz­talt az a megmozdulás, mely kü­lönösen a népkultura terén a há­ború utáni években észlelhe­tő. Nemcsak pedagógusok, de ál­lamférfiak, politikusok vallják és hirdetik, hogy a nemzet megújho­dásának legfőbb erőforrása a nép, melyet fel kell karolni s kul­turjavakkal kell felvértezni, ha azt akarjuk, hogy lelkében a nemzeti egység gondolata verjen gyökeret. Amig ezt meg nem tettük, egysé­ges közszellemről és egységes nem­zeti társadalom kialakulásáról jog­gal nem beszélhetünk. Ha tehát tételként állítjuk fel, — amit Svájc, Belgium, Hollandia, fölemelő pél­dája igazol, — hogy a nemzeti, állami és társadalmi erőnek alapja az általános népműveltség, lehet-e sürgősebb, kihatásában nagyobb je­lentőséggel biró feladata a társada­lomnak, mint a nemzet zömét al­Néhány megjegyzés. Irta: Marconnay Tibor. Nyíregyháza nekem, mint kis­magyar alföldi születésü embernek kezdettől fogva sok érdekességet nyújtott tiszta magyar jellegével, barátságos, vendégszerető lakói­val, a tanyavilág uj s mégis ottho­nos meglepetéseivel. Őszintén mondhatom, hogy mindig szeret­tem és csodáltam dzt a szép és ren­des várost, melynek másfélévi is­meretségem óta sokféle erényét megismertem s hirtelen más kifo­gást nem is hozhatok ellene, mint azt, hogy kóbor kutyái túlságosan elhatalmasodnak s hogy a vize csaknem ihatatlan. No de ez utóbbi bajon lehet segíteni- A nyíri vinkó szódavízzel keverve napi ital gya­nánt pompásajn beválik s a Korona európai nivóju gyönyörű, oszlopos éttermében néhány pohár söröcs­ke szintén nem megvetendő élve­zet. A muzsafiak általában kedvelik mindkét italt s olykor bizonyára nehéz eldönteni, melyiket szeres­sék inkább- Bevallom, még télen is kedves italom a sör s bár két pohárnál többet egyszerre soha . meg nem iszom, ennyit viszont na- | ponta egyszer-kétszer meg szoktam inni­Ismerem Nyíregyháza társadal­mát s nem frázisos hízelgés, ha azt mondom, ennél joviálisabb s jóindulatubbat még alig ismertem. A budapesti zavaros és ideges élet után mindig jól esik kiélvezni a színtiszta és derűs, magyaros ven­dégszeretetet. Mostani ittartózko­dásoin alatt is sok jóbaráttal s szép asszonnyal volt alkalmam be­szélgetni- Többek között most meg­jelenő könyvem érdekébein, mely iránt ugy érzek, mint legkedvesebb gyermek iránt, érdeklődtem aziránt, mily vélemény alakult ki rólam, az­zal kapcsolatban, amit írásaim­ból Nyíregyháza közönsége a »Nyirvidék« révén megismert. — Persze a pesti lapokból is ismer­hetnének; az utóbbi három évben huszonhárom lapban és folyóirat­ban jelentek meg verseim, (novel­láim és kritikáim, de a nyíriek zö­mének nincs alkalma e munkás­ságomat figyelemmel kisérni, leg­feljebb, ha a Magyarság vagy az Est-lapok valamelyikében egy-egy írásomra bukkannak­Természetesen nem a nyírvidéki közönség tehet erről, hanem az a körülmény, hogy eddig egyetlen fő­városi lapnak sem kötöttem telje­sen le magamat. Ennek következ­tében irodalmi működésemről it­teni jóismerőseim alig alkothatnak maguknak fogalmat, de még a pes­tiek is alig, hacsak nem tartják számon az összes lapokat, amit technikailag csak kávéházba járó ember valósithat meg. Ebből következik, hogy írók, mű­vészek és más csirkefogók ugy is­mernek, mint a rossz pénzt, hiszen már jóideje átlag hetenként egy­szer irok valamely lapba- Tágabb értelemben vett kollégáim elismeré­se, sőt elragadtatása sem elégíti ki azonban becsvágyamat. Ezért öt évi szünet után mostanában ujabb verseskönyvet fogok közre­bocsátani, melyben huszonhárom pesti lapban megjelent verseim legjavát, körülbelül a felét bocsá­tom közre abban a reményben, hogy a könyv minden engem is­merni óhajtó egyéninek tiszta ké­pet nyújt rólam- Ideiglenesen Uj versek-nek neveztem ezt a gyűj­teményt, de már előre is tiltako­zom az ellen, hogy akár javamra, akár káromra Ady Endre uj ver­seivel összehasonlítsák. Ady Endre uj versei forradalmat és szinte programmszerü elkülönülést jelen­tenek az előző irodalommal szem­ben, tehát ugrásszerű fejlődést. — Én viszont, bár mint kri ikus és megértő lélek minden merész művészi próbálkozást elvben he­lyeslek, a valóságban mégis meg­lehetősen konzervatív vagyok: nem revolucionista, hanem evolucionista a szerves fejlődés hirdető­je- Hangsúlyozom ezt nem azért, mintha a magam személyét tarta­'nám magyarázatra szükségesnek, <ha> nem hogy megértessem, mit akar­nak uj, háború utáni költőink, kiknek komoly munkája feltétlen érték a nemzet és a nyelv fenn­maradása érdekében is- Mi, — én^s még vagy hat költő — (Szabó Lő­rinc, Sárközy György, Bányai Kor­nél, Erdélyi József síb-) nem haj­szoljuk a megdöbbentő újdonságo­kat, hanem szervesen, mint ahogy gyökérből kisarjad a fa, ugy sar­jasztjuk a múltból költészetünket­Merészek is vagyunk, ha erre van szükség, de sohasem fitogtatóan merészek, mert a merészséget a művészi lelkiismerettel hozzuk összhangba. Nem öncél, inem rek­lámos lehetetlenségek játéka a mi bátorságunk, hanem a val<> élet csodáinak megérzékdtetése. S mint ahogy meggyőződésem, hogy min­hnnolr niriftQ 0>7Íil#0Ária arra, hogy gyomor- és bélbántalmai miatt állandóan szenvedjen, amikor köz­Uíllicli llinub bzuilocyc tudomásu, hogy a világhírű és mindenki által legelsőnek elismert IGMÁNDI kessrtivíz azonsai megszünteti a rendszerint fenti bajokból eredő fejfáj'ást, csökkenti a vérnyomást az agyban és meg­gátolja az érelmeszesedést. Emésztési zavaroknál éhgyomorra már fél pohár langyos IGM4NDI keserűvíz elegendő. KtphaM kis és nagy üvegben. Szétküldés! hely: Igmándi keserűvíz forrásvállalat Komárom. Árjegyzék ismételadóknak kívánatra bérmentve

Next

/
Oldalképek
Tartalom