Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 27-50. szám)

1924-02-23 / 45. szám

1tíu4. fabEaés 33. J^ftmmÉK 3 Szülői értekezlet. A nyíregyházi községi polgári fiúiskola tanári kara f. hó 17-én, vasárnap délután tartotta e tanévben második szülői értekez­letét. Hogy milyen nagy gyakorlati jelentő­sége van az iskolai és csaiádi közös nevelés érdekében a tanulók javára ezen értekezletek­nek, bizonyítja az a körülmény, hogy 150 szülő jelent meg s hallgatta végig az értékes gyakorlati nevelési problémákat fejtegető előadást. Az értekezletet Tamáska Endre igazgató nyitotta meg, hivatkozván azokra a tények­re, melyek az eddig tartott értekezletek ered­ményeinek tulajdonithatók. Ezután Lamping Fülöp tanár tartotta meg előadását az erkölcsi és értelmi neve­lésről. Az igazság (a zsidóknál), a szépség (a görögöknél) és a jóság (a kereszténység­nél) kialakulásával kezdi előadását. Azután az érzelem, értelem és akarat világáról be­szél, melyek a gyermekben szintén megvan­nak, de még meghatározhatatlan kedélyi és érzelmi állapotokban nyilvánulnak meg • ­Tényként állapítja meg, hogy senki sem szü­letik erkölcsi maximákkal. Az erkölcsi érzelmeket és életelveket ta­nítani kell, azaz nevelni. Épugy az értelmet és akaratot is. A gyermek lelke nem fehér lap, amelyre tetszés szerint Írhatunk. Bizo­nyos lelki vonásokat már magával hoz s ezek inkább a jóra, mint a rosszra való hajlandó­ságok. A gyermek alapjában az ősember lelki világának megfelelő lelki jelenségeket mu­tat. Így pl. a gyermek önző : mindent kizá­rólagos tulajdonának tekint, mert még nem ismeri a világrendet s az erkölcsi rendet sza­bályozó törvényeket. Érzelmi, erkölcsi, akarati világának az értelem fejlődésévei együttesen kell járnia. Az utóbbi hatása az előbbiekre ha nem is ki­zárólagos, de mindenesetre nagyhatású. Majd pedig beszél a nevelésről s kérdi mi a nevelés ? A nevelés hatás. Két tényező nevel tudatosan: a család s az iskola. A család ötletszerűen, az iskola pedig terv­szerűen. Az erkölcsi nevelés inkább a család fela­data. Az értelmi nevelést az iskola adja meg, de az iskola is ad erkölcsi nevelést, miként a család is segíti az értelmi nevelést. A mai erkölcsi nevelés gyengeségének főoka a személyes példa hiánya, a materíalisz tikus felfogás és a lelki üdeség, e^ inényispg hiánya. Mindhármat sok találó gyakorlati példával világítja meg az előadó. Minden igazi nevelésnek alapfeltétele : az önuralom, a fegyelmezettség, az önzetlen szeretet és könyörületesség. Nem feltétlenül szükségesek az ismeretek. Fontos az akarat nevelése. Az akaratra az érzelem hat a legjobban. A szülő ismeri a gyermek lelki világát, tudja, hogy melyik érzelmi sajátságainak a felhasználásával hat az akaratra legjobban. Az állandó felügyelet szükségességéről szólt még az előadó, valamint arról, hogy az értelmi és erkölcsi nevelésnél a család és iskola összhangzó, egymást támogató mun­kája nélkülözhetetlen. Előadó minden állí­tását az életből vett gyakorlati példákkal il­lusztrálta s a különben elvontnak látszó té­mát mindenki által megérthető, közvetlen formába öntötte. Az előadás után rövid eszmecsere fejlő­dött ki, mely után Tamáska Endre igazgató a tanulók jó nevelése érdekében a síülők további érdeklődését kérte. — Vaforizáeéós táblázat kapható Ujsá^bottbaii. az Nyíregyháza, február 22. A Nyirvidék tu­dósítójától. Megirta a Nyirvidék, hogy a Vitézi Szék holnapi báljára, amely a korona termeiben hagyományos magyaros szépséggel fog le­folyni, s amelyen egész vármegyének elő­kelősége találkozót ad egymásnak, megér­kezik Vitéz Albrecht királyi heiceg is. MOSÍ arról értesülünk, hogy lejön a bálra vitéz dr. József Ferenc királyi herceg is. Albrecht kir. herceg ma este, József Fe.enc kir. her­ceg szombaton este érkezik meg. Albrecht kir. herceg fogadásánál a vasúti állomáson a katonai állomásparancsnok, a vármegye főispánja és alispánja, a Vitézi Szék kapitá­nya, a város polgármestere, a rendőrség ta­nácsosa és az állomásfőnök jelennek meg. A vitéz kir. herceg az állomásról dr. Kál­lay Miklós főispánhoz megy, ahol szállása lesz. József Ferenc kir. herceg Liptay Jenő földbirtokos vendége lesz. Albrecht kir. herceg 23-án délelőtt 9 óra után a Súlyán bokorba, Szmolár gazda ta­nyájának megtekintésére, ahol a nyíregyházi gazdakör elnöke a gazdák élén üdvözli és bemutatja a tanyát, annak és a környék gaz­dáinak állatállományát. Délelőtt 11 órakor a kir. herceg autón Nagykálióba utazik a kir. földmivesiskola megtekintésére. Itt gazda gyűlésen vesz részt és megtekinti a megyei vitézek ismétlő-iskoláját. Délután Kállósem­jénbe megy Albrecht kir. .herceg, ott gróf .Wolhenstein Osvaldot látogatja meg, aki­nél ebédelni fog. Semjénböl autón megy Nyírbátorba, ahol a Báthori korabeli törté­nelmi nevezetességű romokat, a históriai em­lékű ref. templomot, majd a Bóni gyártele­pet tekinti meg. Délután öt óra után a vármegyeháza nagytermében a Vöröskereszt Egyesületek ál­tal rendezett háziipari kiállítást tekinti meg Albrecht kir. herceg, aki este tíz órakor vo­nul a Vitézi Bálra. A Vitézi Bál rendezősége kéri a bál közönségét, hogy este fél tiz órára szíveskedjenek megjelenni a bálon, mert a kir. herceg érkezése idején a bejáratokat el­zárják, hogy az ünnepélyes fogadtatás za­vartalansága biztositható legyen. Benes nyilatkozata Magyarország és Csehszlovákia viszonyáról. Prágából jelentik: Benes, csehszlo­vák külügyminiszter a napokban nagy expozét mondott Csehszlovákia külpoliti­kájáról és ennek során behatóan foglal­kozott a Magyarországgal szemben elfog­lalt álláspontjával. Erről szószerint a következőket mondotta. ;Abban az idő­ben, amikor a kisantantot megalakítottuk formálisan,, a magyar irredentizmus és nacionalizmus,, ténylegesen azonban a háború utáni felfordulás, nyugtalanság, bizonytalanság jobb és baloldali kilengé­sei ellen —• ugyanakkor nem szűntünk meg elveink alapján Magyarországijai tár­gyalni. Három izben kíséreltem meg a ma­gyar kormányokkal megegyezni,, ugy a vi­tás, mint az egyetemleges politikai kér­désekben, hogy biztosithassuk a jövő számára a békét és a nyugalmat. Még em­lékezetemben van a Teleki Pál magyar mi­niszterelnökkel és Gratz Gusztáv külügy" miniszterrel 1921. március 14-én Bruc­ban tartott értekezletünk. A tárgyalások eredményeit Habsburg Károly visszaté­rése megsemmisitette. Néhány hónappal ezután, junius 24-én Bánffy Miklós ma­gyar külügyminiszterrel Marieubadban ta­lálkoztam és akkor valamivel messzebbre jutottunk, mint az előző alkalommal. A 1 tanácskozás eredményét újból veszélyez­telte a Burgenlandi felkelés. Ebben a vál­ságos helyzett)en is meg tudtam őrizni po ® ^ mogyoró-, ribiszke-, köszmétebokrokat, díszfákat, díszcserjéket, akác ^ és gleditaia csemetéket ^ ajánl: | Demeter Béla A Nyregyháza, Kossuth Lajos utca 59. szírr. 649-6 lilikám békés irányzatát, óva intellem a szövetségeseket és tárgyaltain azután Ausztriával és Magyarországgal, hogy az ügyet békésen intézzék el, hogy ne kerüljön háborús konfliktusra sor. Ez a lehetőség pe­dig akkor sokkal közelebb.állott, mint ahogy azt egyesek hitték. Ma már nregmonhatorn hogy a harmadik kísérlet alkalmával, amikor Bánffy miniszterrel augusztus 26-ÍKán Brüna­ben tanácskoztam, barátságosan akartam a Habsburg-kérdést oly.képen megoldani,-hogy az egyszer és mindenkorra el legyen intézve. Féltem attól, hogy a Habsburg-kérdés miatt Magyai országgal háborúra kerül a sor. Még mielőtt a tárgyalások befejeződtek volna, már meg is egyeztünk e-kérdésben Károly másodszor ment Magyarországba. A novem­beri események a mozgósítás és az ismeretes nehéz diplomáciai küzdelem, ma még élénk emlékezetben van. Ennek a súlyos konfliktus nak ellenére sem tért el Csehszlovákia politi­kájától. A Habsburg Károly miatt támadt vi­szályban éppen ugy nem engedtünk a ma­gyarok felfogásának, mint ahogy nem enged­hettünk nyugati szövetségeseink nyomásá­nak. A békéért és nyugalomé.t folyó küzdel­münk teljes mértékben sikerrel'járt. Demok­mokratikus politikánknak Középeurópa kon­szolidációja és nyugalma célja. Ezalatt az 1922. és 1923. években a Magyarországgal folyó tárgyalások nem szűntek meg. Nagy nehézségek után oldottuk meg a békeszer­ződések egyik kérdését a másik után, egyik viszályt a másik után, és igy még a mult esz­tendőben eljuthattunk úgyszólván a normá­S lis viszonyokhoz. Maradtak ugyan még vitás ^ | kérdések, de szilárdan remélem, hogy ezek A ; már nem fogják megváltoztathatni a kölcsö­I nös normális viszonyokat. Ebben a pillanat­{ ban előtérbe került Magyarország gazdasági ® | rekonstiukciójának kérdése, amelyben ugyan f! ! azt az álláspontot foglaltuk el, mint annak t idején az osztrák kérdésben. A népszövetség £H ] legutóbbi ülésszakán Bethlen magyar minisz­űfa • terelnökkel elvben megegyeztünk és a kisántánt másik két tagjával együtt saj_át ® ] kezdeményezésünkből kértük a népszövetsé­| get, hogy kezdje meg a Magyarország szaná­^ lására irányuló munkálatokat. Szombat 7 és 9, Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor az Apollóban. (Haragszik a tenger) Izgalmas regény szerelemről és gyűlöletről, tengerről és viharról 8 felvonásban. Csodaszép viharos tengeri jelenet Albrecht kir. herceg fogadtatása Nyíregyházán. Vitéz József Ferenc kir. herceg is résKtvesz a Vitézi Szék holnapi bálján

Next

/
Oldalképek
Tartalom