Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 249-273. szám)

1922-11-08 / 254. szám

K 1922. november 4»„ t 1 94216.—III. 1922. Hirdetmény. A nagyméltóságú m. kir. pénzügyminisz­térium 137296—922. számú rendeletének 5. §-a értelmében f. évi október hó 23-tól a bel­földön termelt élővirág értékére tekintet nélkül akár állandó üzlethelyiségben, akár utcán, pi­acon, illetve üzlethelyiség nélküli helyen kerül eladásra, fényűzési forgalmi adóval terhelten hozható forgalomba. A fényűzési forgalmi adó az eladási ár 10 százaléka, melyet a vevő tar­tozik fizetni az eladó által kiállított bárcalap ellenében. A bárralap az eladó helyére illeté­kes állampénztárnál szerezhető be, ahol annak kezelésére vonatkozó utasítás is megadatik. — Mükertészeken kívül az élővirág elárusitással foglalkozók a fényűzési forgalmi adót általány­összegben is fizethetik, ha erre a pénzügyigaz­gatóságtól engedélyt kaptak. A fényűzési for­galmi adó beszedése nélkül forgalomba hozott élővirág elárusítója és vevő adócsalást követ el és ezért a cselekményért az 1920. évi XXXII. tcz 5, 6. §§-ai értelmében a pénzbüntetésen felül egy évig terjedhető fogház illetve 3 évig terjedhető börtönbüntetés jár. M. kir. pénzügy igazgatóság. Nyíregyháza, 1922. november 4-én. 8385-3 Rimaszombathy Géza, min. tanácsos, m. kir. pénzügyigazgató 92005—922. III. Hirdetmény. Az általános forgalmi adónak a vásárló közön­ség által való ellenőrzése tárgyában. Az általános forgalmi adó 1921. év szep­tember 1-én lépett életbe. A letűnt esztendő ta­pasztalatai beigazolták, hogy a forgalmi adó­alanyok adóköteles bevételeiknek csak elenyé­sző csekély részét vallották be adóztatás alá, mi által a kir. kincstárt jelentékeny károsodás érte. E károsodás megakadályozása végett a pénzügyminisztérium utasítására a nyíregyházai m. kir. pénzügyigazgatóság egyelőre kísérlet­képen elrendelte Nyíregyháza, Kisvárda, Nyír­bátor, Mátészalka, Nagykálló, Büdszentmihály, Vásárosnamény, Tiszalök és Tornyospálcza községekben 1922. november hó 16-tól a blok­rendszer kötelező használatát E szerint minden kereskedő, iparos stb , kinek üzlettelepe a fel­sorolt községekbe van, minden egyes vásárló részére köteles az általa teljesített fizetés ösz­szegének feljegyzését igazoló blokklapot kiadni. Az általános forgalmi adó alanyokra vo­natkozó rendelkezéseket nevezett községek ke retében működő forgalmi adóhivatalok fogják közölni. E helyen csak a vásárló közönség figyel­mét óhajtjuk e fontos államérdeket szolgáló in­tézkedésre felhívni. Az államháztartás legfontosabb jövede­lemforrása a forgalmi adó. Azonban az adó­alanyok lelkiismeretlensége miatt nem biztosí­totta azt a pénzügyi eredményt, melyet a kincs­tdr joggal várhatott volna. A törvény rendelkezéseinek kijátszása és a kincstárnak veszteségtől való megóvását cé­lozza ez ujitas, melynek biztosítására elsősor­ban a vásárló közönség lelkiismeretességét kí­vánja az ellenőrzés szolgálatába állítani. Az általános forgalmi adóalanyok a vá­sárló közönségtől, a vett áru árába vagy be­számítják, vagy külön fizettetik meg az adót, de a fizetett összeg nem kerül rendeltetési he lyére, hanem illegitim jövedelemszerzést szolgál. Mi lesz tehát a vásárló közönség köte­lessége a forgalmi adók ellenőrzésénél ? Az, hogy minden egyes kereskedőtől, iparostól kö­teles vásárlás alkalmával az általa teljesített fizetésről a blokkot követelni. Ha a kereskedő stb blokkot nem ad, vagy kisebb összegről állítja ki, általában, ki a blokkot nem a való­ságnak megfelelően tölti ki, azt a tapasztalt visszaélésről a forgalmi adóhivatalnál, vagy a pénzügyigazgatóságnak az adó csalási eljárás megindítása végett feljelenteni, Vásárló is elkövetheti az adócsalást, ha az adókötelessel összejátszik. Adócsalásnak büntetése 3 évig terjedhető börtön és a meg­rövidített adó 50 szeresséig terhelő pénzbírság. K> adócsalás esetet jelent be, a vád be­igazolása esetén a fenti alapon sokszorozott pénzbüntetés fél összegét kapja jutalom címén. Remélem, hogy a vásárló közönség ha­zafias kötelességének feladatábin minden esz­közt és módot meg fog ragadni, hogy a tőle beszedett forgalmi adó eredeti rendeltetési he­lyére kerüljön, mert forgalmiadó növelésével a kincstár bevételét emeli. Végeredményben az állam pénzügyi konszolidálásának nagy mun­kájában tevékenyen közreműködik, a forgalmi adó fokozásán. M. kir. pénzügyigazgatóság. Nyíregyháza, 1922. nov. 3. 8970-2 RIMASZOMBATHY pénzügyigazgató. Törökszentmiklósi liszt É S KORPA minden mennyiségben kapható Szilágyi és Schwarcz > i Telefon 290. Telefon 290. Jókai-utca 2. Idei borokat veszek minden mennyiségben a legmagasabb napi árban Laczkovszky András borbizományos, Vay Adám u, 44. szám. Telefonszám 345. 7542-3 OLMOT minden mennyiségben vesz lapunk kiadóhi­vatala. Egy takarítónőt azonnali belépésre keresek Kállai-u. 44. 7567-1 Drága ruháit nem rontja el, ha meg­veszi a Divat Szalon legújabb számát. Szabás ive pótol egy házivarró­nőt. V Kapható az Ujságbeltban APRO HIRDETESEK Hirdetési (Ujak: 10 szóig 50 korona, azonfelül min­den további' txó & korona. — Vidéki hirdetéseket eaak u «Mceg boíiüiAfc® után köilöuk. — Apró hirdetés mtán érdeklődőknek csak Tálarabélyeg vagy levetarflap feekttldtee mellett válaszolhatunk. „CUn a kfeJéhmtalban" jelzésű apróhirdetések™ csakis az »j*róWrdetés melletti szám bemondásával ad Mvteeositást a kiadóhivatal. Poatáa érkazatt hir«Utés«ket tsak a péaz efyklejt V . kekaidése Balett kötlünk • Hatszobás uri hát a vá­ros köipontján axonnali át­adásra istállóval és kocsi­színnel 7 millióárt aladé. Nagy Imre úredája Nfirviz­palota. 8084-3 Jobb házból való f uk ta­nsiónak felvétetnek fizetés­sel Simonecz János villa­mos erőre berendezett gép­javító műhelyében Kossuth­utca 45. 7521-2 85 holdas tag Nádudvar közelében, épületekkel, őszi vetéssel 16 millióért sürgő­sen eladó. Talaj fekete, kötött főte-mény buza. Nagy Imre irodaja Nyirvizpalota. 8313-2 Sarokház üzlettel és el­foglalható 3 szobás lakással forgalmas utcán elköltözés miatt eladó. Nagy Imre iro­dája Nyirvizpalota. 8314-2 Egy jó csaiádból való fiút tanulónik felvesz Gazdák Fogy. Szövetkezete, Beth­len-u. 24. 8359-1 Veszek nynlat, vadat, bármely mennyiségben leg­magasabb árban Szabolcs­Utca 6, 8351-1 Négy holdról való első rendű nád eladó. Értekezni Pápai Mihálynál, Markó­bokor. 7547-3 Takarmányrépa olcsón el adó. Szinház-utca 6. szám, a kertésznél. 7554-1 Világos tanyán iskola kö­zelében eladó 5 hold föld — Érdeklődni Vécsey­u 13 . 8374-3 Jobb főzőnő uri házakhoz ajánlkozik zsnrok, névesték, sertésölések kisegítéséhez esetleg vasalni is. Cim Vi­rág-utca 16. 8378-í Függöny, teljesen nj, 2 ablakravaló díszes vászon­ból, drapériával és rúddal eladó. Schwartz Sári kézi­munka üzlete, Nyirvizpa­lota^ 8379-4 Eladó ház, mely áll 3 szoba, konyha, speiz, pince fáskamari, istálló és egyéb mellékhelyiségből. — Vétel eseten azonnal elfoglalható. Cim az Ujságboltban. 7543 1 Elmennék urasági szőlőbe családommal egjütt komén­ciós vincellérnek. Cim Ko­vács József, Vajda bokor 4. szám . 8334-1 Ószőlö-utca 77. számú ház és egy hold szőlő eladó azonnal átvehatő. Nagy Imre irodája Nyirvizpalota, 8332 Bujtos-utca 28. számú há­romszobás ház eladó. Nagy Imre irodája Nyirvizpalota 8833 9 Kéi spőr olcsón eladó Sóstói nt Sí. 7553-1 Npv. 15. v*gy dec. l-re fiatal lány bejárónőnek tv restetik 3 ta,u cs lidlioz Cim a kiadóban. 8:80 2 Tisztességes jól fö2Ő sza­kácsnét vagy mindenest azonnali belépésre keresek. Bethlen utca 31. 8401-3 Bejárónőt keresek azon­nalra. — Eladó: csizma, férfi is gyermekcipők, hó­cipő, női téli kabát, egy uj magyar ruha. Cim a kiadó­hivatalban. 83992 Egy uj kredenc, sifon, függőlámpa, 13—15 éves fiúra téli kabát, ruht ót több apróság elad* Er-utca 11. kereszt lakás. — Tőfck z-ákfoltozónő kerestetik. 8404-1 Épü'etfa 10 drb 7 mtr 4—5-ös, 3 drb 5 mtr 4-5­03 szarufa eladó. Szarvas­utca 55. 8407-8 A Diesl-motor és gőzgép­kezeléséhez értő 2 gépész­segéd kerestetik mielőbbi belépésre a Kótaji szeszgyár és mezőgazdasághoz, Kó­tajba. Érdeklődők fordulja­nak közvetlenQl nevezett céghez. 7561-2 Egy sezlon és egy három szárnyú toalet eladó, Cim az Ujságboltban. 7562-2 Budapesten Rákóczi-uton levő uri lakásomat elcse­rélném nyíregyházai laká­sért. Cm az Ujságboltban. 7563-1 Zongorát hangol, javit jól és olcsón Rakovszky, előjegyzés Szántó könyvke­reskedőnél. 8409-1 Egy alig használt fekete téli kabát és egy felöltő el­adó. Ujszfilő-utca 16. 7564 3 Egy bútorozott szoba ki­adó nő részére Kossutb-u. 51. sz. 7566-1 Egy kitűnő hangú zon­gora 250G0) koronáért el­adó Nádor utca 12. 7568-3 Nagy gyakorlatul biró jobb fehérnemű varrónő vidékre menne esetleg hosz­szabb időre is keleogje varrása és himzése miatt. Om az Ujságboltban, 7569-3 Idősebb asszony főzni ajáalkozna uri házhoz Kéz­utca 34. 8406-1 Egy hisznált szecskavágó megvételre kerestetik. Kron­berger féle fatelep. 7571-1 Héthónapos fekete nős­tény agár-fajkutya eladó Nádor-u. 36. 8413-3 Egy szegény lány nehe­zen összerakot 1000 koro­náját hétfőn délben a vá­rosban elvesztette, kéri a becslletes megtalálót, hogy vigye be az Ujságboltba. 75T3-1 Varrónőt házhoz fogadok ki fohozást Is vállal. Cim az Ujságboltban. 7574-1 Ügyes kiszolgáló segéd és leány felvétetik Irányi di­vatáruházában. 7576 í * Hadiözvegyet kisebb irás­munkára felveszek. Cim az Ujságboltban. 7577-1 Egy jókarban lévő ten­gerimorzsoló és egy luxus­lószerszám eladó. Kürt-utca 15. 7571-1

Next

/
Oldalképek
Tartalom