Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 223-248. szám)

1922-10-25 / 243. szám

lltf. ektóber 25. A hitel megszorítása. Kereskedelmi körökben nagy konster­nációt szült a Pénzügyi Tanácsnak, a hi­teligények csökkentésére való felszólítása, amelyet ugy is magyaráznak, hogy a hi­telek megszorításáról van szó. Ankétet is tartott ebben a tárgyban az OMKE, ahol la legélénkebben tiltakoztak az egybegyűl­tek a hitel megszoritásfa ellen, mert a hi­telnek megvonása egyet jelent a pénzuzso­rával, ami a további drágulásnak, az üze­mek redukciójának, a munkaalkalmak' .csökkenésének, a munkanélküliség növe­kedésének és az általános elégedetlenség nek lenne szülője. Igen különféle felfogás talált kifeje­Izésre és még báró Szterényi József előtt is, ugy látszik titok az, amit a Nyirvidék olvasói már tudnak, hogy miért emelke­Idik a buza ára, amikor a korona hosszfabb ideje stabilizálódott. Csodálatos, hogy a szabadforgalomnak olyan elszántnak hitt harcosa, mint Szterényi felszólalása ered­(ménjeként a kötött forgalomra való átté­rést javasolta, de kézzel-lábbal tiltakozott a hitel megszorítása ellen, mint amely Ifcönkretenné a kereskedelmet és az ipart. Csodálatosnak csak azért kell tartanunk, mert »Te is fiam Brutus?« Azonban még valami volt csodálatos (azon az ankéten. Azok kiabáltak a hitei megvonása ellen, akik már hónapokkal ezelőtt körlevelekben szólították fet a \t­(déki és detail kereskedőket a fizetésekre Es akik e körlevelekben azt adták tud­tul mindenkinek, akinek illik, hogy hi­Hel pedig nincsen és minden d'elaii ke­reskedő jól teszi, ha nem számit semmi­nő hitelre, hanem készpénzzel fizet. Az OMKE-ben tömörült nagykereskedők, most annak a hirnek hallattára, hogy a iiiteligényeket le kell szoritaniok, már nagy ankéten tiltakoztak ez ellen a fel­logás ellen, pedig a pénzügyminiszter pénzügyi politikájának kiegészítő része an nak a deflációs politikának csupán gyen­ge leheletét alkalmazni, amelyet Rasin, a cseh pénzügyminiszter, a cseh korona feljavítása terén gyakorolt és folytatott. Tehát nem is valutajavitásrói van pzó, hanem cs(ak a valuta stabilizálásához szükséges eszközről. Máris nagy a tiltako­zás. «Kezdjék el a gyilkos urak!!» Ez a ki­jelentés hangzott el egyidőben, talán a francia parlamentben, amikor a halálbün­tetés eltörlését követelte az egyik képvi selő. Kezdjék ei a nagykereskedő urak,, hogy nem szorítják meg a bxtelt, hanem eltérnek a készpénzfizetés köwtelésétől és ők mutassak meg, hogy gazdasági fellen­dülés csakis gróf Széchényi szellemében remélhető, amikor a tisztességes, becsüle­tes emberben megbíznak és ezt a bizal­mat hitel formájában fejezik ki. AZ őszi kampány számára, 35 míl­Jiárd uj államjegy szükségletről beszél­nek épen azok a nagykereskedők, akik ma a megszorítandó hitel ellen tiltakoznak. Pedig épen ők teremtették meg a kisem­berekkel szemben a készpénzfizetéses rendszeri azzal, hogy megvonták a kicsi­nyektől a hitelt, amikor mások számára meg kíméletlen kifizetést követelnek. Ha hitelt nyújtanak ők is a kisembe­rekkel szemben, akkor nem kellene a kis­embereknek a készpénzhitel után fut­miok, akkor nem kellene a vidék és a kis­kereskedelem számára annyi bankó, ha­nem elég lenne a termeléshez, az ipari termeléshez szükséges, valamint az im­port s zámára kellő hitel és akkor a jegy,­forgalom sem lenne olyan rohamléptekkel növelendő, mint azt most hétről-hétre lát­hatjuk. Kezdjék meg a gyáros és a nagyke reskedő urak!! Nyujts|anak áruhitelt a detailístáknakü Ezek majd, a három, a négyhónapos hitelidő alatt ki fogják fi­zetni a hitelezett értéket, mert ujabb hi­tellel felfrissült raktáraikon, még rövid lejáratú hitellel is tuí tudnak adni, amely kis hitelek is épen oly szépen kiegyenlí­tést nyernek, mint békében. Ezzel a nagy­kereskedői es gyárosi hitelek is ki lesz­nek egyenlítve. Lássják be a gyáros és nagykereskedő urak, hogy, épen elég lenne, ha a készpénz hitelt csak ők vennék igénybe és az áru­hitelt ezzet fedeznék. Egészen másjcónt festene ennek a kicsi országnak gazdasági élete!! Hiszen ma a legapróbb embernek is bankhitel után kell futkosnia, ha üze­mét fenn akarja tartani. Miért? Azért, mert a nagykereskedő nem ad másként árut, csak készpénz ellenében. Ezt tessék megszüntetni és akkor nem lesz infláció­ra szükség. Mindaz, szórói-szóra igaz, amit a hi­telről a nagykereskedő urak elmondottak, sót annyira igaz az, hogy még gr. Széchenyi István is ezeket mondotta, csakhogy jjó­Ilstván is ezeket mondotta, csakhogy jó­val előbb és más szavakkal, talán szívhez szólóbban is. De hiszen ő épen a hitel fontosságát magyarázta és nem csupán azt a hitelt, amelyet a nagykereskedő urak kívánnak igénybe venni. A nagy Széchenyi az apró emberek hitelére is gondolt, sőt talán ezekre elsősorban. Ez a különbség az OMKE ankétje és a nagy Széchényi Hitel cimü értekezése között. { Az áruhitelre egyébként — talán in­kább erre van szükség!! Pisszer János. Szabolcsvármegyében is megalakul az Iskolán­kívüli Népművelési Bizottság. Újjászervezik az iskolánkivűli oktatást. — A Szabadoktatási Bizottság megszűnik. Nyíregyháza, október 24. A Nyirvidék tudósitójától. , Tegnap érkezett meg Szabolcsvánme­gyéhez a kultuszminiszternek az a rende­lete, mely az iskolánkivűli oktatás orszá­gos újjászervezéséről szól. A rendelet lé­nyege az, hogy hatályon kívül helyezi az tedd ig működő szabadoktatási Bizottságra Vonatkozó intézkedést és elrendeli vár­megyénkben is az iskolán kívüli Népmű­velési Bizottság megalakítását. Az egész ország területén müködésjbe lépő hasonló bizottságok a kultuszminisztériumban szé­kelő Országos Népművelési Bizottságnak vannak alárendelve. \ Az iskolán kívüli oktatást átszervező^ rendeletben a miniszter rámutat arra, jhogy a háborús iskolázás szembetűnő hi­ányokat mutat, a néplélek különösen a forradalmak hatása alatt kedvezőtlenül alakul és mindez égető nemzeti és kor­szükségletté teszik nálunk is : a hathatós iskolánkivűli népmű­velést. Ez a népmüvelés nem merülhet ki az eddigi s zabaldbktatás keretei között vég­zett ismeretterjesztő népmüvelésben. Az iskolán kivüli népművelést tervszerűen, országosan keli szervezni. A népmüvelés i körébe belevonják az analfabéták o kiá­ltását, ifjúsági egyesületeket, a szabadok­itatási tevékenység különbőz^ fajait, foko­zatait, népházakat stb. Kié a gyerek? £ 222TJ!* a Modora Kabaréban. Uj műsor. Uj műsor. Budapeaten a legnagyobb aikert aratta Malot asszony szalonja íz Apollo. filmregény 7 felronásban. Bemutatja Mtrdt, osütörtök — Nagy Kékestély kabaréval és tánc­cal. A „Gutenberg Kör" nor. 12-n, kabaré és tánc­cal egybekötött Kékestélyt rendez a Koronában. Az egys*egesjités szálai az Iskolánki­vűli Népmüvelés Országos Bizottságának kezeiben futnak össze. Az Országos Bizott­ság tanácsadó és véleményező szerv. Törvényhatóságonkint is megalakul­nak a Népművelési Bizottságok. Nagyobb .városokban albizottságot kell alakítani. A bizottságok feladata az érdeklőídiés /felkeltése az anyagi és erkölcsi támogatás .'biztosítása lesz. A bizottság bevonja a népmüvelés munkájába a törvényhatóság területén működő egyesületeket, intézmé­nyeket, egyéneket s közöttük áldásos kap­csolatot létesít. A törvényhatósági népmű­velési bizottság munkakörére vonatkozó rendeletek intenciói szerint saját hatáskö­\rében intézkedik s az országos bizottság \f el hívására véleményt mond, javaslatot készít. A Szabolcsyármegye székhelyén működő Iskolánkivűli Népművelési Bi­zottság tagjai: a kir. tanfelügyelő és he­lyettese a népmüvelésügyi titkár, a tár­sadalmi szervezetek intézmények 2—2 ki­küldötte, a népművelés kérdéseiben ér­dekelt helyi közigazgatási hatóságok, intéz mények képviselői, a minisztérium vidéki szakközegei; a népmüvelés terén áz iro­dalomban vagy gyakorlatban kiváló ered­ménnyel működő egyének, akiket a minisz ter íi'evez ki öt évre és akiknék száma a törényhatósági bizottságban öt lehet, vé­gül egyéb érdeklődő, támogató egyének, akiket tagokul választ meg a bizottság. A bizottság elnöke az alispán, il letve a polgármester, ügyvezetője a kir. tanfelügyelő, aki mel­lett társelnök, illetve alelnök működik. A bizottság előadója és jegyzője a népmű­velési titkár. Az eddigi szabaidtoktatási bizottságok helyett az Iskolánkivűli Népművelési Bi­zottságot december 15-ig meg kell alakí­tani . A miniszter hangsúlyozza, hogy a népmüvelés ezután is társadalmi fel­adat lesz s az állam erkölcsi, anyagi tá­mogatását nyújtja s az ellenőrzést fogja gyakorolni a közoktatásügyi minisztérium III. B. ügyosztályában (V. Hold-u. 16 II 26.) az Iskolán kivüli Népnevelés Köz­pontja utján . Október Modern Kabaré Október

Next

/
Oldalképek
Tartalom