Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 146-220. szám)
1918-07-27 / 168. szám
1918 julius 27 JÍYÖOT IDÉ£ 3 Nyilatkozat. A j>Nap« julius 17-iki számában »Egy szavazaton mull Meskó László főispánsága« cimü tudósításban kifejezetten rossz akaratú és az igazsággal erősen hadilábon f.iló értesítés jelent meg a Szomjas Gusztáv ur személyével kapcsolatban. Nevezetesen, hogy ő csupán főispáni korteskedéssel jutott be a közigazgatási bizottságba és hogy a legutóbbi gyűlésen a fogyasztó közönség érdekeit sértő formában követelte volna a prémiumos ár eltörlését, hogy t. i. bármikor szállít is a termelő terményéért mindenkor a prémiumos ár;»l kapja. Hogy ez a két ténv igaz világításban álljon a távolabbról nézők előtt is, kénytelen vagyok a fent emliléit közleménynek Szomjas Gusztáv úrra vonatkozó révészt a nyilvánosság előtt korrigálni és a felületes esetleg rosszindulatú tudósítót is megnyugtatni arról, hogy 1. Szomjas Gusztáv ur közéleli hasznos munkálkodása, purilán becsületessége, önzetlen nemes élete még a főispán ur kinevezése előtt biztosította már számára a közigazgatási bizottsági tagságához szükséges szavazatokat. 2. Ami a buza-ár megállapításának módosítását illeti, azért tényleg küzdött, de nem oly értelemben, hogy a fogyaszto közönség drágább kenyeret egyen, hanem mert igazságtalannak tartotta azt, hogy csak a ki vaggontételekben szállit, vagyis a nagybirtokos kapja meg a prémiumos árat s a kisebb gazda a maga néhány mázsa terményét kisebb áron legyen kénytelen értékesíteni. A prémiumos ár megszüntetését követelte, hogy ne leffyen különbség a fent emiitett körülmények folytán a kis és nagytermelő, vagy, a szegény és gazdag ember búzája között!! Es ilyen értelemben már bizonyára igazat fog adni Szomjas Gusztáv urnák maga a nevezett tudósítás küldője is, mert nyilvánvaló, hogy csak egy országosan sok keserűséget keltő igazságtalanságot kivánt volna megszüntetni, anélkül, hogy a Haditerményen kívül' bárkinek érdekeit sértette volna. Mert nem hiszem, hogy komolyan gondolja valaki, Ji°gy a 90 korona prémiumos ár mellett esetleg még (50—75 koronás búzát is lehet lesz majd kapni. Kétségtelen bizonyíték erre nézve az, hogy a napokban megjelent hivatalos lisztárak is 92.50 koronás alapárra látszanak felépítve lenni. Igaza van tehát Szomjas Gusztáv urnák amikor a szegény ember búzája és a cseléd konvenciójára nézve is egyforma ármegállapítást követelt, mert hiába kerülnek azok esetleg 60 koronás vagy 75 koronás árban a Haditermény birtokába, a fogyasztó kö•zönség azon az áron kenyeret enni nem igen fog! Az igazság érdekében irt ezen rövid pár sort azzal zárom, hogy a szegény embernek Szomjas Gusztáv úrhoz hasonló (önzetlen jóakarója és pártfogója igen kevés van ebben az országban. En és a község lakói mindenkor mindnyájan bizonyságai vagyunk ennek. Tisza tök, 1918. julius 24. Bartha László, ref. lelkész Boesryebizottsági tag. Osztrák gyermekek nyaralása Bndapest, julius 26. (A Myirvidéi tudósítójától.) Bécsből telefonálják : Két személyszállító gőzösön ezerötszáznál több osztrák gyermek érkezett Bécsbe, hogy innen továbbutazva, a nyári szöeidőt Magyarországon töltse. ÚJDONSÁGOK — Lezárul a csereakció. Azok a termelők, akiknek a csereakcióból a gabona beszolgáltatását igazoló átvételi jegyüket még nem váltották be, legkésőbben julius 31-éig okvetlenül váltsák be, mert későben elvesztik vásárlási jogosultságukat. — Az egri egyházmegye uj ügyésze. Megemlékeztünk arról, hogy a nyíregyházi ügyvédi kar egyik legtehetségesebb, legrokonszenvesebb fiatal tagja, Komjáthy Kázmér dr. csaknem négy évig tartó orosz fogság után hazaérkezett és itthon újból megkezdte ügyvédi működését. Az egri érsek most Komjáthy Kázmér dr.-t egyházmegyei, főkáptalani és alapitvány/ ügyésszé nevezte ki. A most hazatért fiatal ügyvédet a királytelki Dessewffy grófok és Andrássy Gyula grót uradalmaik ügyészévé nevezték ki. — Halálozás. Macsánszky Lajos a nyíregyházi ág. h. .ev. (egyház tanítója hosszas szenvedés után f. hó 2tí-án meghalt. A népnevelés és a pomotogia terén nagy sikereket elért tanitó 18881-ben kezd te meg tanítói pályáját. Mráz Károly nyugalomba vonulása után átvette a 111. fiu osztály vezetését s itt ez osztályban működött 1917. szeptemberéig, midőn is betegség cimén szabadságol tatott. Több tanfolyamon vett részt, igy 1898-ban Budán a gyümöiesészetin, 1900-ban a borászatán és szőlészetül. Szabolcsvármegye községeiben ő volt 1900. óta a szakelőadó 3 cikluson át, mely idő alatt több mint 6 ezer volt a hallgatók száma, mint ezt a kiállított hatósági bizonyítványok tanúsítják. 1909-ben ismét i-észt vett a budafoki borászati tanfolyamon s a Nyíregyházán felállított gazdasági tanfolyam gyümölcsészet és szőlészet szakelőadója volt. Irodalmi munkái Népies előadások a szőlészetből 1900. évben. Útmutató a vértetü s egyéb betegségek elleni védekezésére. Nemcsak a tantestület, a szabó lesmegyei l. egyesület s nyíregyházi társadalom is hasznos, értékes, munkás tagot vesztett Macsánszky Lajos tanítóban, akinek temetése szombat délután 5 órakor lesz az evangélikus iskola udvaráról. — Fölöklelt a bika egy gulyást. Pogácsás Miklós ujfehértói gulyás a halárban őrizte a gulyát az ország ut mellett. Az országúton egy szalmával megrakott szekér ment és ezeknek a látására a bika megvadult és neki akart menni a szekér elé fogott két ökörnek. Pogácsás Miklós gulyás előbb szépszerével igyekezett a bikát megállítani, majd mikor látta, hogy ez nem sikerül, lekapta a szekérről a vasvillát és avval kezdte elhajtani az állatot. A bika azonban nem távozott, ellenben nekhnent Pogácsásnak, fölöklelte, majd össze-vissza taposta a vérben fekvő embert A gulyást súlyos sérüléseivel behozták a nyíregyházi Erzsébet-közkórházba, ahol reggplre meghalt. Az ügyészség miután a vizsgálat megállapította, hogy szerencsétlenségről van szó, a temetésre megadta az engedélyt. — Nászdal. A Diadal mozgószinházban pénteken, szombaton és vasárnap újra magyar film kerül bemutatásra, a Nászdal, négyfölvonásos müvészdráma, a melyben a legjobb nevü és elismerten kiváló magyar mozimüvészek szerepelnek. A Nászdalon kívül, amely a legsikerültebb magyar filmek sorába tartozik, kiváló kisérőmüsora van a Diadalnak, amely pénteken és szombaton két-két, vasárnap pedig a szokásos előadásokon kerül bemutatásra. — Elveszett. E hó 25-én elveszettegy kis Pukszi kutya fél éves kan, rövid farkú, fehér, fején fekete és sárga folt nyakában barna szij, piros posztóval. A megtaláló jelentse be Báthori-utca f. szára ttlAtt hol illő jutalomba* rét***. — Eljegyzés. Schvarcz Béla eljegyezte Katz Gizellát Nyíregyházán. — Zongora Iskola. Gróman E. zenetanárnő 40 éves tapasztalatát rakta le abba a zongoraiskolába, amely, nemrég jelent meg a könyvpiacon s immár második kiadást ért el. A szerző maga is előkészítő zongora iskolának szánja müvét .Valóba* a zenetanulás elemeit nyújtja iskolájának 1. füzetében. A tanulmányok öszeválogatá sa a technikai és ritmikai nehézségek oly, fokozatos összeállításban lelhetők fel benne, hogy módszeres vezetés mellett kiválóan alkalmas a zongora játszás elsajátítására. A zeneoktatás legújabb módszerének figyelembe vételével készült, amely igy a fokozatosság szigorú betartásával 1 egy kerek egészet nyújt Házi használatra kiválóan aílkalmas |Gs ajánlatos. Ara 5 K. Kapható lapunk kiadóhivatalában ás a könyvkereskedésekben. Osztrák vizsgálata piavei ügyben Hadaprst, julius 26 {A Nyirvidék. tudósítójától.) Bécsből telefonálják : A költségvetési bizottságban a büdzséprovizóriumot szavazás nélkül visszaküldték a képviseló'háznak, mert a miniszterelnök még nem nyújtott programmot Stanek társaival együtt azt indítványozta, hogy miután Laudwehr miniszter nyilatkozatai a piavei harcokról Hem voltak kielégitőek, a ház szólítsa föl a véderőbizottságot, hogy a katonai műveletekről pontos vizsgálatot indítson és az őszi ülésszak elé kimerítő jelentést tegyen. _ • » t l A katholikus autonomia Bndapest, julius 26 (.A Nyirvidék tudósítójától.) A képviselőház közoktatásögyi és igazságügyi bizottsága együttes ülésen tárgyalta a katholikus autonómiáról szóló törvényjavaslatot. Elhatározták, hogy a javaslatot az őszi ülésszakon első javaslatként tárgyalják. A közigazgatási és pénzügyi bizottság elfogadta Gyöngyös váres- újjáépítéséről szóló javaslatot. Az osztrák kormány kinevezése Bndapwt, julius 26. U Myírvidtk huUtitóiáM.! Bécsből jelentik; Á Wiener Zeitung mai száma közli, hogy az uralkodó Hussarek báró közoktatásügyi minisztert miniszterelnökké nevezte ki, a Seidler-kaBinet eddigi tagjait pedig a Hussarek kormányba kinevezte, illetve őket eddigi állásaikban megerősítette. A király Seidler volt miniszterelnököt a kabinetiroda főnökévé aevezte ki. VÁROSI SZÍNHÁZ. Heti mfisor: F»ntek»n ,It»\ páratlan Mrlat, Broáy írén jatalomjátékául. Szombaton ,Elvált asszony*, párn bérl*i, 9z*th• áry Imire karnagy jutalomjátéka. Vasárnap délután ,Falu rosiza*, Déri Rónri felléptével, aste ,Sárga csikó* Déri Róisi bnwafelléptérel bérlatszttnet. Hétfán .Kék róka*, pánw bérUt. Főszerkesztő és kiadó: JÓBA ELBK Feleld* szerkesztő: KERTÉSZ LÁSKftO