Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 1-66. szám)

1917-01-04 / 1. szám

Nyíregyháza, 1917. január 18. * Csütörtök XXXVIII. évfolyam * 1. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előiizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyed­ív^ 3 K, Egyes szám ára 12 f. — Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENY5-ÚT 9. SZÁM. TELEFON SZÁM 139. POSTACHEQliE 28556. Kéziratokat nem adunk vissza. Hlrdatései árszabás szériát S2imittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hivatalos hirdetések aora 60 f. A nyiltlér soronként 80 (. Apró hirdetések ltl ttóíe 1 K. minden további sió 5 fillér. Vastag betavel szedett ketszeresen számit. A mult számunkhoz csatolt postai be­fizetési lapok felhasználásával kérjük az előfizetéseket mielőbb beküldeni. iu nv á Újévi szózat. Várjatok,bízzatok,munkálkodjatok: ez a szózat csendül föl lelkünkben az új esz­tendő kezdetén. Várjatok! S vájjon teszünk-é egyebet immár harmadfél év óta, mint, hogy vá-; runk. türelemmel várunk? Várjuk a megt­nyugtató szót, amely elhallgattatja aggo­dalmunkat; várjuk az erős kart, amely minden kézből kicsavarja az öldöklő fegy­yert; várjuk az egyetlen boldog valóságot, amelynek áldott béke a neve. És kimerülünk, eltikkadunk, megrok­kanunk ebben az idegsorvasztó várako­zásban. Mert könnyű a várakozás ott, ahol bizonyosra várunk; de végtelenül ne­héz ott, ahol várakozásunk teljesülésének sem idejét, sem módját nem ismerjük. Tenni mégsem tehetünk ellene sem­mit: várjunk tehát béketűréssel tovább. ITátha 'ez az év hozza el a megváltó for­dulalot, amely kárpótolni fog hosszú szen­vedéseinkért!... Bízza! ' Boldog Isten, kétségbe kel­lene esnünk, a a reménykedő bizakodás nem tartaná be^jjünk a lelket. Ez a leg­nagyobb erőforrásom., keserves megpró­báltatásunk idején, ez .; legértékesebb zá­loga a jövőbe vetett minoVn reményünk­nek. És hálát kell adnunk a gondviselés­nek, hogy bizalmunk nem pusztában el­hangzó íszó, nem porbaírt betű, hanem tényekkel igazolt jogos meggyőződéi meivel mindennapi tapasztalat táplá' s> a, napról-napra megujuló siker riövéU nagyra. Hiszen számíthattunk-e valaha any­uyira, amennyit eddig is elértünk? És ha nem csü, ^ediin.1 lehetetlenség-e elérnünk azl is, amire ma még nem számíthatunk? Mi íkátkod Sok! Hiába a várakozás, ha (azon, amit vártok, magatok is nem fá­radoztok; hiába a bizakodás, ha arra, a­miben bíztok, minden erőtökkel nem tö­rekesztek. A kezdet nekilendülését kitartó mun­kának kell követnie odakün 's idebenn egyaránt, hogy magunkhoz c ívatásunk­hoz méltó eredményt érjüi.k ! A fél­úton megálló küzdő többet kock.' 1 tat, mint az, aki neki se állott a küzdelemnek; ne­künk is meglehet fogynunk, talán meg is kell hajlanunk, de megtörnünk nem sza­bad soha! Csak egy fél évig győzze még \ára kozással a szenvedő, bizalommal a esik: gedő, kitartással a fáradozó: s megérjük az óhajtott kibontakozást a világ legiszo­nyatosabb háborújából. S mennél közeiebi) hozzuk magunk­hoz az új esztendőben, annál inkább el­mondhatják rólunk az egész világon, hogy egszolgáltuk és megérdemeltük fárado­ástKJk legnagyobb jutalmát: a békét! Pont. A . •• ff jovo. Belementünk ismét egy uj esztendő­be. Vajon mit hoz nekünk ez az uj esz tendő? Hát éppen semmit! Ezzel legyünk tisztába, hogy semmit se hoz, — mert nem hozhat. A föld forogni fog a nap körül, pon­tosan, mint évezredek óta csinálja, anél­kül ,nogy az évezredekre figyelt volna. A nap is forog a naprendszerek forgata­gában, !a végtelenség megszabott körfor­gásában, anélkül, hogy a mi bolygónkon nyüzsgő frontokra és frontmögötti nvüzs­gésekrre figyelne. Ami rajtunk kivül él, mozog, hat, munkál. — egy növénygyö­kérben áramló nedvkeringés, vagy a csil­lagmiliárdok egymáskörül keringése, — mind megy a maga utján, a jövő eszten­dőben ís, anélkül, hogy a mi nagy böl­csességünkre, vagy kis bolondságainkra ügyet vetne. Sőt ami testünkben él, ke­ring: — egy vércsepp atomjai, a beszívott levegő atomjai, az izmok, és idegek moz­gást és érzést szállító hullámzása, ezek is végzik dolgaikat, mint eddig, ezer meg ezer éveken át elődeinkben, most pedig bennünk, nem ügyelve a mi ukos talál­mányainkra és társadalmi berendezkedé L sünkre, — ha egy emberben, ha ezer em­berben megakad is az életmozgás, talál az élet uj egyéneket, embert vagy nem embert, de az élet örvénylése fenn nem akad. Az uj esztendőben is ugy lesz, mint eddig. Mint Salamon bölcs király megál­lapította eképpen: «ami volt, az lesz; ami elmúlt, ismét visszajön és semmi uj do­log 'nincs a nap alatt.» Bizony, üres hiábavalóság tőlünk, a­kár az elmúlt esztendőre, akár a jövő­re vetni valamit, — az idő süket is, vak is. minden mi bölcselkedésünkre, vagy ki­fogásainkra, boldogulásunkra, vagy pusz­tulásunkra, örömünkre, vagv bánatunk­ra'. Azonban ez nem azt teszi, hogy tehát tegyifJv ölbe kezünket, vagy — menjünk a frontra ennivalóért. Bizony, nem azt teszi. Sőt azt teszi, hogy annál inkább nézzünk körül dolgaink során, tegyük fel a pápa­szemet ... hogy annál inkább megláthas­suk a, összekötő fonalakat dolgaink kö­zölt. Me rt ;> dolgok mintegy zsinórra van­nak fűzve velünk együtt, akárcsak a kis lányok 'gyöngyfüzére s a dolgok összeköt­tetése szüli a,hatásokat, mint a gyöngyök is 'hatás végett vannak a figyelő fejecskék alatt. Tehát figyolni kell és ez a figyelés lesz ránk nézve a legbiztosabb kiindulópont kétes jövőnk') ' a behíató figyelem meg­hozza nekünk azt « bölcsességet, hogy mi emberek, ikei.jt is, nemzetenként is, az egyeten -s ;'.::')z r> ásnak egyes darab­jai vagyunk ,-ra ; ' < törekednünk, hogy többi mozgi i -link lehetőleg simán bonyolítsuk le é^tnvozgásunkat. Annyi­valinkább embervit^m&ban, embertársa­inkkal való viselkedésünkben, ne igyekez­zünk holmi külön rai^osztályutakat csap­ni, mert ez ttnndny; j UI1 na k ártalmára van és lesz örökkönönj; • ane m kölcsöi­nös megértéssel ki-ki végezze dolgát ott, ahol van. Ami veszteséget okozott nemzetünk­nek s okoz még mindig ez a nagy hábor­gás, a nemzet egyetemére nézve mindaz helyrepótolható, sőt nyereségünk is lehet belőle tanúságaiban, ha e tanúságokat o­kosan felhasználjuk. De ha a nagy zivatar elmultával visszatérünk a régi útra, akkor nem érdemeljük meg az életet. Halottaink megnyugosznak, szana­szét porladva a mindenütt nyugtot adó földben; nyomorékká lett ezreinkről gon­doskodnunk kell; kik erőben hátramarad­tak, vagy ezután jutnak munkaerőre, a­zoknak meg kell tanulni dolgozni, ugy, hogy ez a dolog közboldogulást és meg­nyugvást szerezzen. Hangsúlyozom, hogy tanulni kell em­beri módon' dolgozni, mert mindaddig csak állati módon dolgozunk, mig a dolog verejtékes fáradságot okoz. Az okos emberi munka legnagyobb gyönyörűség e földi világban. Egyénnek is, nemzetnek is. Ez adja és adhatja a jobb jövőt. Bízzunk csak a magunk lelki, testi erőiben, fez az életnek nagy törvénye, igy állította azt be az élet ura. Andrássy Kálmán. A cár és a béke. A béke megteremtésére törekvő őszin­te hangok vegyülékébe, december 29-iki kelettel egy vad dörgedelem rémségének szövegét hozta el hozzánk Pelrográdból a távíró drótja. A cár napi parancsa ez, a békéről. A napi parancs tartalma, hangja teljesen cári. Ha II. Miklós eddig egyszerű szürke alakja lett volna is a történelem­nek, ha eddigi tettei nem emelték volna fel őt zsarnok elődeihez, úgy e napi pa­rancscsal egyszerre felemelkedett volna a méltó helyre, mely a Bomanowok között őt méltón megilleti. A történelem, melyben megörökítve maradnak az események tömkelegei, s a­mely az utókor kezein forog majd: tűkre lesz ama férfiú jellemének, aki mester a képmutatásban, művész a történések ma­gyarázásának hamis beállításában, pa­zarló az emberélet értékelésénél és aki álmodó a cári álmok megvalósítására való törekvésekben. A cár napi parancsa a történelem e­gyik legocsmányabb okmánya lészen. — Felséges irás a béke ellen. Akik a harctereken estek el, nem en­gedik, hogy a békére gondoljunk. — Sze­gény, szegény orosz emberek. Szegény, szegény jámbor lelkű, alázatos, megcsalt boldogtalanok, akiknek vére végig locsol­ta a csúnya föld porát a Kárpátoktól Lengyelországon át, az orosz földbe vájt utolsó védelmi állásig; kiknek sokaságá­ból békésebb időkben kozák golyók, ren­dőr kardok elé oly nagyon sok került, kikből Szibéria kínbörtöneibe megszám­lálhatatlan tömegek száműzettek — ti let­tetek hát a mindenhatók!? Öh fölséges nép! Cár őfelsége elhullott véretekre, tö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom