Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-11-11 / 90. szám

Nyíregyháza, 1915. november 11. Csütörtök XXXVI. évfolyam, 90. szám. Megjelenik szerdán és szombaton esíe. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyedévre 3 K, Egyes szám ára 12 f. — Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. TELEFON SZÁM 139. POSTACHEQUE 29558. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számíttatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hivatalos hirdetések sora 60 f. A nyilttér soronként 80 f' Apró hirdetések 10 sióig 1 K, minden további szó 5 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. A hazugság. Dr. Prőhlo Vilmos. Nincsen módunkban felbecsülni annak a fegyveres segítségnek értékét és méretét, amelylyeí az entente Szerbiát ki akarta rántani a csávából; sőt azt sem tudjuk igazán, hogy komolyan ki akarták-e ragadni a szerb népet abból a megérdemelt halálos veszedelemből, amely reá nézve beköszöntött abban a pillanatban, amint az első negyvenkettes megdördült Belgrád alatt. Tény az, hogy a segítség ha megérkezett is, nagyon későn érkezett és valósággal felmerülhet az a gyanú, hogy az entente-beli nagy hatalmak nem gondoltak komolyan Szerbiával. Lehet, hogy abban a hiedelemben ringatóztak, hogy Szerbia legyőzhetetlen. Ezt a szerbek magok is hirdették s hirdették a legbombasztikusabb szavakkal Szerbia szövetségesei is a mult évi decemberi események után, mikor egy a szerbekénél kisebb létszámú osztrák-magyar hadsereg a viszonyok hatása alatt kénytelen volt Szerbia belsejéből a Száva balpartjára visszavonulni. Azonban, mivel éppen azóta mértük Oroszországra és Olaszországra a legsúlyosabb csapásokat és éppen azóta tört meg egyik francia offenzíva a másik után, felesleges úgy fognunk fel a dolgot, hogy az entente túlbecsülte Szerbia erejét és azért nem sietett kellő időben védelmére. Más valamiről lehet itt inkább szó és nagyon valószínű, hogy az entente magatartásának olyan magyarázata lesz a leghelyesebb, ami ellenségeink lélektanával kellő összhangzatban van. Másfél év óta látjuk, hogy az állitólagosan kis népek függetlenségéért harcoló entente a belga hadsereg utolsó romjait is feláldozza nyugati frontja védelmében. Szerbiával is igy lesz a dolog alkalmasint. Briánd miniszterelnök a francia kamarában úgy állította be a dolgot, hogy Szerbia ellen való offenzivánk gyengeségünk leplezése akar lenni. Vájjon nem lehetséges-e, hogy Briand-ék és Grey-ék magukban örültek, mikor Szerbia ellen fordultunk? Hiszen ez rájuk nézve azt jelentette, hogy őnekik kényelmesebb ' dolguk lesz a francia harctéren s Olaszország is bátrabban próbálkozhatik ismét az Isonzó vonalán. Egyszóval, a kis népek függetlenségéért küzdő nagyhatalmak a kis népekkel védelmeztetik a maguk érdekeit s Briandnak ama zajosan megtapsolt kijelentésében, hogy a szerbek hősiességét bámulva és tisztelettel nézi az egész világ, több volt az önzés öröme, mint a tisztelet és bámulat a vitéz szövetséges iránt. Sok vita volt már a körül a kérdés körül, vájjon kereshetünk-e erkölcsi igazságot a történelem eseményeiben, vagy nem. Az azonban egészen bizonyos, hogy a való élet nem tűri a hazugságot, ép úgy amint a természet nem tűri, hogy bárki vagy bármi megsértse az ő törvényeit. Ellenségeink hazug jelszavakkal indultak háborúba; hazudtak a világnak, hazudtak egymásnak, hazudtak önmaguknak s e hazugságok ép oly kíméletlenül megtermik a maguk fanyar, keserű gyümölcseit, mint amilyen kíméletlenül elbánik a természet azokkal, akik az ő törvényeit kihagyják számításaikból. Az entente szolgálatába állott kis népek véres pusztulása az első tanulságos következménye az entente arcátlan hazudozásainak. Reméljük, hogy jön a többi is nemsokára. Glücklich Vilma. Két éve lehet már annak, hegy közöttünk járt. Én is akkor hallottam őt először beszélni. Csodálatosan finom, lágy-zengésű hangon súlyos igazságokat mondott. Az első impressiom az volt, hogy milyen különös ellentét van a között, amit beszól és ahogyan beszél. Csak később gyors egymásutánban lecsapó kristálytiszta logikájú érvek súlya alatt értettem meg lassanként, hogy éppen ez a látszólagos ellentét bizonyítja a leghatásosabban annak az eszmének igazságát, amelyet annyi meggyőződéssel és a meggyőzni tudás ellenállhatatlan erejével hirdet. Megértettem, hogyha tartható volna az a felfogás, amely a női organizmus aránylagos subtilitását, a női nem értéktermelő társadalmi tényezővé fejlődésének akadályaként igyekszik beállítani, s hibás következtetése kétségbe vonja ennek a nemnek szellemi produktivitását és azt, hogy saját gazdasági helyzetét a maga erejéből átalakítani képes — akkor nem volnának olyan nők, mint Glücklich Vilma. Glücklich Vilma ismét eljön közzénk s hogy sok mondanivalója lesz a háborúról, békéről s egyebekről, azt előre tudjuk. Megváltozott a világ. Olyan időket élünk most, amelyeknek átélése tiz-husz nemzedék közül, ha egynek adatott meg. A történések kohójában évtizedek vagy talán évszázadok óta terjedő eszmék forrásnak indultak és mi értelmetlenül, az iszonyattól meredt szemekkel bámulunk bele ebbe a rettenetes chaosba. Ösztönszerűleg érezzük, hogy valami csodálatos és megfoghatatlan átalakuláson megyünk keresztül, de hogy mi lesz, hogy lesz, ezekre a kérdésekre nem tudunk felelni. Az értelmetlenség bizonytalan érzésével megyünk előre s tapogatózva keres-, sük a kivezető utat. És ime van már válami amire eszmélni kezdüuk. Mialatt borzadva gondolunk a számtalan kioltott életre és mérlegelni kezdjük azt a rengeteg milliárdra menő nemzetgazdasági kárt, amelyet annyi munkás kéz elvesztése okozott, akkor önkéntelenül is előtérbe kerül az a kérdés: hogy fogjuk mindezt helyrehozni, hogy fogjuk pótolni a megsemmisült értékeket ? Ki veszi fel az eke szarvát, az elejtett szerszámot, a kihullott tollat? Nos hát az, akit eddig az értéktermelő nemzetgazdasági munkából kizárni törekedtünk, vagyis a nő. Ki meri állítani még ma is, hogy ki kell 7árni a nőt a produktiv munka téréiről ? Ki merné tagadni, hogy a ,Jogot a nőknek" nem puozta jelszó többé, hanem a testté váló ige ? És ha hiszünk a történelmi fejlődés törvényszerűségében, ha megértjük, hogy az eszmék megvalósulása mindig áldozatokat követelt, és ha belevetjük az elért eredményt, az előttünk billenő mérleg serpenyőjébe akkor — ha felejteni és megvigasztalódni nem is tudunk — megnyugvást találunk annak tudatában, hogy vérző áldozatai vagyunk egy kornak, amely egy szebb jövő kezdetét jelenti. Glücklich Vilma ezekről fog nekünk beszélni. Nagy tudásának gazdag tárházából fogja elibénk állítani a rettenetes jelent felváltó boldog békés jövőt. Elibénk fogja tárni a jövő feladatait, meg fog ismertetni bennünket ezek nagyszerűségével és azokkal az eszközökkel, amelyeknek segítségével a feladatoknak minden irányban megfelelhetünk. Hallgassuk meg mindannyian Glücklich Vilmát, a feminizmus e nagytudásu bajnokát, merítsünk tanításaiból lelkesedést a jövőben reánk váró feladatok iránt, hogy azokat az általános emberiség érdékében minél jobban megoldani képesek legyünk. -.-né. * * Glücklich Vilma Nyíregyházán, a vármegyeháza dísztermében tart e hó 19. és 20-án d. u. V26 órakor előadást. Az előadások tárgya: A nő és a háború. Mit tehetnek a nők a béke érdekében? Levél a harctérre. Négy nap, négy éjjel . . . Összes állásaink visszahóditásában legkiválóbb része volt az erdélyi honvédhadosztálynak, amely négy nap és négy éjjel szakadatlanul harcban állott. Hőfer. Édes fiam! Mikor ezt a jelentést olvasom, várhatod-e tőlem, hogy a magunk dolgairól beszéljek ? Négy nap, négy éjjel . . . Mennyi fáradság, veszedelem és dicsőség van ebben a néhány szóban! Nem is tudom, mi tölti el jobban a lelkemet: a szánalom-e, hogy oly nehéz munkát kellett végeznetek, vagy az aggodalom, hogy életetek egy hajszálon függött, vagy a boldogság, hogy sikeresen harcoltatok . . . Négy nap, négy éjjel . .. Szinte látom, mit állhattatok ki e végtelenül hosszú száz óra alatt. Fedezékek keresése, lövészárkok kiásása, fölszerelés cipelése mind gyermekjáték volt ahhoz képest, amire a kenyértörés alkalmával került a sor. Talán éppen pihentetek . . . talán szépet álmodtatok . . . talán hazagondoltatok . . . És egyszerre megelevenül az éjszaka, felriad a tábor, kezdődik a hajcihö. . . Bömböl az ágyú, robban a kartács, pattog a gránát, kattog a fegyver ... A rettenetes zajban elhal a vezényszó, de nincs is rá szükség; hiszen mindnyájan a helyeteken álltok, valamennyien tudjátok, mit kell tennetek. A fényszórókkal megvilágított ellenség véget nem érő sorokban, túlnyomó erővel közeledik felétek. Akadálytól visszariadnia nem szabad, mert „előre" volt a parancs ; hátrálnia nem lehet, mert onnan még biztosabb halál vár reá . . . Megy hát vakon, elkeseredéssel; haragszik rátok, hogy nem bir veletek, még jobban a saját vezetőségére, amegy mészárszékre viszi őt. Csak jertek, jertek; mennél közelebb, annál jobb. A sok-sok ezerből vájjon hányan juthattok el hozzánk? Rajta, rajta 1 Hadd kaszáljon egész rendeket a sortűz; ott maradnak ezek, rajtok keresztül jöjjenek a többiek.