Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-04-03 / 27. szám

Nyíregyháza, 1913. április 3. Csütörtök XXXIV. évfolyam, 27. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fiUér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Ungvár és a Bessenyei-Kör. Akad ebben a szűkebb szabolcsi pátriánkban egy pár atyánkfia, aki sehogy sincsen kibékülve ennek a mi szegény jó Bessenyei-Körünknek a működésével; anynyira nem, hogy nemrégiben már arról álmodozott, hogy — horribile dictu! — egy másik közművelődési egyesületet fog alapítani; sajnálatunkra ebbeli szándékukat eddigelé még nem próbálták megvalósítani. Egyidőben azt gondoltuk, hogy hátha igazuk van bizonyos tekintetben, és rendeztünk egy egész esztendőn keresztül színmagyar estéket. A próba sokba került a Körnek, mert sokkal kisebb volt az érdekló'dés, és, ami a legsajátosabb — risum teneatis, amici! — azok közül a nagyon hangos, de aránytalanúl kevesett dolgozó felebarátaink közül egy sem volt ott egyetlenegyszer sem. Mikor azután még a Szabad Liceum sem volt ínyükre, világos lett a dolog, hogy hiszen voltaképpen csak mi vagyunk a szálkák némelyek szemében; és mi kész örömest engednők is át a tért nekik, még ha mi kapartuk is ki a gesztenyét, vagyis tettük a Xört országos hirüvé, — ha csak egy kis garancia volna bennük, hogy legalább olyan rosszul vinnék a dolgokat tovább, mint jómagunk. így azonban csak megyünk előre a megkezdett, és céltudatosan kijelölt utakon . . . Most azonban gyönyörű aranyhalacska akadt a horogra: szenzációs botrány a Kör nevével kapcsolatban! Nosza rajta : már most a pompás falat élvezetének reményében nyelvünkkel csettintve öltsük föl a szent borzalomnak kenetes arculatát, hogy íme, a mi szentséges szent, a nagy Bessenyeiről elnevezett közművelődési egyesületünket sárral dobálják meg, — milyen kitűnő alkalom ezen ájtatos álarc és köpenyeg alól végig vágni azokon a szálkákon: a kör vezetőségén! Egy a hiba csak: a valóság tükre mást mutat, mint amit a rágalom festeget. Az igaz úton járóknak a legtöbbször az teszi könnyűvé a harcot, hogy az igazság útja olyan nagyon egyenes, és így olyan nagyon nehéz a girbe-gurba utakon tévelygőknek belekötniük, magukhoz görbiteniök . . . Tehát, csakis a közönség tájékoztatására, íme a tényállás: Jó egy esztendővel ezelőtt az ungvári Süketnéma-Intézet igazgatójával folytatott beszélgetés során szóba került az itt szépen fejlődő Szabad Líceumunk, amely éppen akkoriban tartotta Nyírbátorban két nagysikerű előadását az Elnökével és dr. Pröhle Vilmossal. Az illető úr kapott rajta, hogy a Mgs. Püspök úr egy füst alatt a szerény ungvári luth. egyházat is megtekintse. Mikor azt mondtam, hogy egy ilyen előadás lehetősége azon fordúl meg, hogy az Elnök úr akar-e vállalkozni, másodmagával elment a Mgs. Püspök úrhoz fölkérni, aki azonban szabódott, és végre is csak elvben tett Ígéretet, ha tavasszal ráérő ideje lesz. Nem lett ideje, és így az előadás akkor elmaradt, s mi ügyet sem vetettünk rá, amíg decemberben, anélkül, hogy bárki közülünk szólt volna, Ungvárról levélben újra föl nem kérték az Elnök urat, akinek nagy elfoglatsága folytán azonban csak február 22-én tarthattuk meg végre az előadást. Egyebekre nézve a Mgs. "Elnök urat, akinek a kösztisztelt személyisége magasan fölötte áll az ilyen apró-cseprő rosszhiszemű játékoknak, ki kell kapcsolnunk az odiózussá vált ügyből, mert vele, aki fáradságot nem ismerve V-h órán keresztül magasan szárnyaló, nemes szabadelvüségtől átitatott beszédével elragadta az ungvári közönséget, akkor decemberben állapodtunk meg abban, hogy az előadás a Süketnéma-Intézet javára rendeződjék, úgy azonban, hogy az előadás jövedelmének egyharmadát kössük ki a Szabad Liceum kész kiadásainak megtérítésére. Azóta vele anyagiakról egy szót sem beszéltem, sem a saját kiadásairól, sem ^egyébről. A Szabad Liceum ugyanis, mivel Nyíregyháza határain túl is tervbe vett munkásság vár reá, kimondta, hogy 1) a Kör ezen vidéki előadásain fáradó tisztviselőinek kész kiadásai elengedhetetlenül megtérítendők és 2) az előadóknak a kész kiadásokon kivül visszautasíthatatlanúl 20 kor. honorárium jár egyegy előadásért. A kör ezt bölcseségből tette, mert a sok szegény, és a kultúráért úgyis eleget áldozó tagját nem akarta géne-be hozni, ha egyik-másik tagja, aki jobban birja, és nincsen olyan sűrűn igénybe véve, nem akarna reflektálni a fent jelzett anyagi dolgokra. A Kör Mgs. Elnöke, bármilyen kivételes helyzetben van is a többi tisztviselővel szemben, ez alól, a többi tagtársakért, kivételt önmagára sem tehet, ezt az egy esetet kivéve, ezt is csak a gyönyörű előzményekért. Minden ódium tehát csak engem illethet, a főtitkárt. Nézzünk hát szembe véle. A Bessenyei-Körnek 12 esztendő alatt sok-sok műkedvelőhöz volt szerencséje az estéin, sokszor kultúrális és jótékony célokra is, és soha eszébe nem jutott a vezetőségnek, hogy azoktól a műkedvelőktől anyagi áldozatokat is elfogadjon; sőt mindig és mindenkor az illetőknek az összes kész kiadásait attól fogva, hogy hazulról kocsiba ültek, készséggel és köszönettel megtérítette. Ungvárt azonban, uti figura docet, némely uraknál finomabb erkölcsök járják. Tehát az igazgató úrral a föntebbiek alapján, hangsúlyozva azt, hogy a Kör csak a kész kiadásait akarja biztosítani, megegyeztem, hogy az előadás jövedelmének egy harmada a Szabad Líceumot, kétharmada pedig a Süketnéma-Intézetet fogja illetni. Nem részleteztem, hogy mennyire rúghatnak körülbelül a mi kész kiadásaink, 1) mert ingyen sem hittem, hogy ha a kis Nyírbátorból egy koronás belépődíjjal 400 korona tiszta jövedelmet hoztunk haza, Ungvárt bőven ne teljenek ki a jövedelem egyharmadából és 2) mert senki sem kérdezte. Az illető úr akkor még kegyeskedett megjegyezni, hogy nekik is elég, ha erkölcsi sikerük lesz. Aztán lezajlott az előadás, és utána az a bizonyos szemünkre vetett vendégszerető lakoma, amelyen kiki á la carte evett volna, ha — hoztak volna ennivalót. A főtitkárnak egy kis oldalasztalnál jutott csak hely (a gép sokat fáradott kezelőjével, dr. Radó Endrével), akitől a pincérek, nem nézvén őt vendégnek, a vacsorája árát fölvették. A többi szenvedő társak is kérdezték a frugális vacsora árát a pincérektől, de azok utasításra nem fogadták el tőlük. A szobáinkat is egy pár reggeli theával együtt kifizették, hogy a rendezőség illemtudó vendégszeretettel hírlapilag alaposan a szemünkre vesse. A dr. Pröhle Vilmos barátom előadását én indítványoztam hetekkel előbb a jövedelem emelésére; mikor azonban az előadás előtt pár nappal ide szivárgott hírekből azt láttam, hogy — bizonyára a tájékozatlan rendezés folytán, mert egy országos hírű túdós ember iránt csak érdeklődnie kell egy kúltur-városnak, — nem igen lesz közönség, sokféleképpen próbáltam lefújni, de a sziklaszilárd akaratú rendezőség kötötte magát hozzá. Végre jött a leszámolás. Az előadás után majd két héttel a sürgetésemre, amire tán néminemű jogom is volt, jött egy kétsoros leszámolás: bevétel 607 kor. 46 fill., kiadás 414 kor. 36 fillér. Tiszta jövedelem 193 kor. 10 fillér. Ebből átutalva egyességünk szerint 70 korona. Tehát a 70 kor. nem előre küldve, hanem, a sürgetésemre, az előadás után majd két héttel. Én egy kissé megütődve a nagy kiadásokon, mert hiszen a kör estéinek átlagos rendezési költsége 200 kor. körül jár, jogom szerint részletes számadást kértem, jelezve, hogy ezek szerint a mi kész kiadásaink, amelyeket fölsoroltam, nem telnek ki, és így a Kör ráfizet. Arra jött a részletes elszámolás,