Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1882-06-11 / 24. szám
Hirdetések elfogadtatnak lapuuk részére kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. l)orn & Comp által Hamburgban. III. évfolyam. Nyíregyháza. 24. szám. Vasárnap, 1882. augusztushó 13. Előfizetési föltételek : postán vagy helyben házhoz hordva: Egísz évre 4 frt. Felévre 2 „ Negyedévre 1 „ A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások Piriiig-ei- .J íiuos és Jóba Elelí kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debreezeni-uteza 1551. szám) intézendök. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kivánatra s az illető költse'gére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajezár. (SZABOLCSI TÁRSADALMI MEGJELENIK MINDÉ ON. HIRLAP.) HETILAP. N VASÁRNAP Társadalmunk mételyei. II. A szegénység. Malthus, a hírneves angol tudós, akinek először jutott eszébe, a társadalom hibáit és bajait, annak épen a társadalomra nézve hátrányos és veszélyes szervezetét megfigyelve, a társadalmi tudományt megteremteni s azt rendszerbe foglalni, atársadalom egyik legfőbb nyomorúságának, a szegénységnek alapokait a túlnépesedésben, a könnyelműen s meggondolatlanul kötött házasságok gyakori voltában keresi és véli föltalálni. Malthus, Mill és mások szerint a túlnépesedés, vagyis szerfölött sok ember létezése, arányban a létező élelmi szerekkel, oly állapot, amely „ a nemző erők túlzott gyakorlata által idéztetik elő és folytonosan fentartatik. A nép száma és az élelmi szerek mennyisége közti aránytalanság, egyetlen igazi oka a socialis szegénységnek, s egyetlen lehető eszköz a szegénység elhárítására: kevés gyermeket nemzeni." Malthusnak, Millnek és elvtársaiknak angol szempontból igazuk lehet. A kevés élelem, alacsony munkabér, túlnépesedés: kétségkívül nagyban elősegíthetik a szegénységet. De nálunk a viszonyok épen ellenkezők. Magyarország, a területhez és a föld termékenységéhez képest, nem hogy tulnépes; de sőt néptelennek mondható. Még is oly nagy a szegénység,- annyi a vagyontalan, még pedig nem csak a munkás, hanem a műveltebb, a tanultabb osztály körében is, hogy ha e kérdésre a kormány ki nem terjeszti figyelmét: menthetetlenül el kell vesznünk. Nálunk a szegénység alapokai mások lévén, mint Angliában, nagyon természetes, hogy az elhárító eszközöknek is másoknak kell lenniök. Sokszor hallhatni még ma is a régiektől, az éltesebbektől, hogy: „hejh nem igy volt ez hajdan!" Még az én gyermekkoromban is, a 30-as években a magyar iparos nem cserélt volna erszény t a mai törvényszéki biróval. Tele volt kamara, pincze és erszény. A kölcsön adott pénzről még kötvényt sem vettek; ma a váltó is gyengének bizonyul némely furfangos adóssal szemben. A csalást, hamisitást, sikkasztást, csak a szótárból ismerték. Szegény alig volt az országban; éhező meg éppen nem. Az éhhalál Magyarországban csak a Bach-világ óta szedi áldozatait. Ne higyjük, hogy ez állítás túlzott; hogy csak a jelennel elégedetlen, a gyenge s az élvezet-képtelen öregek rögeszméje az; akik előtt a mult mindig szebb, mint a jelen, amelybe nem tudják magukat bele élni. Igaz az, szórói-szóra. Mi lehet ennek oka? A föld ugyan az, mint volt, sőt jobb; a népesség más országokhoz, államokhoz'képest, inkább fogyott, mint szaporodott; az életmódnak ezer- meg ezer neme keletkezett csak 1848 óta is; a találmányok a gazdálkodást, iparűzést, közlekedést óriási mérvben megkönnyítették; a munka és termeivények becse jelentékenyen emelkedett; a közművelődés, a népnevelés a legkedvezőbb és lehető széles kiterjedést nyert; az élet maga is tetszetősebbé, szebbé, kedvesebbé alakult át: és az ország még is szegény; az éhséggel küzdők száma százezrekre megy; a vagyontalanok, a proletárok naponkint és pedig ijesztőleg szaporodnak ; az öngyilkosságok, a defraudácziók a mindennapi események közé tartoznak; és ami a legfőbb, a legkétségbeejtőbb: társadalmunknak ez iszonyú jövőt jósló áldozatai, épen a nemzet zömét, magvát képező elemből, a magyar fajból válnak ki. Nagy baj, és előbb-utóbb meg fogja magát bosszulni, hogy e kérdéssel, a szegénység kérdésével, sem államférfiaink, sem a társadalom, sem a sajtó nem foglalkoznak behatóan. Pedig e kérdés az ajtó előtt áll. Még ma tisztességesen kopogtat a nagyok, a gazdagok, a jobbak, a bölcsek ajtaján. De jöhet idő, kell jönni és pedig nem sokára, amikor befogja törni az ajtót: ha a társadalom idejében nem néz az óvszerek után. Mintha látnám olvasóim arczán a kérdőjelt: mi az oka tehát hazánk eme szerencsétlenségének? Hol fenekszik tehát szegénységünk alapoka? Igyekezni fogok megfelelni e kérdésekre. Hazánk szegénységi viszonyainak eredete, kétségkívül nem a tegnapi, hanem sokkal korábbi időkről datálódik. Az 1848/49-ediki világra szóló események egészen készületlenül találták a nemzetet. Az állampénztár teljesen üres volt. Az önvédelmi liarcz költségeinek nagy részét egyes nagylelkű hazafiak viselték. Bankjaink nem voltak, következéskép tőkepénz sem volt a hazában. Majd bekövetkezett az általános adózás, amelyhez sem birtokos, sem birtok szokva nem volt. Az uj zsiroz hivatalok idegenekkel töltettek be. A magyar tanult és képzett ember, vagy az eke szarvához, vagy külföldre ment: hogy életét tengethesse. Ily viszonyok közt megtakarításról, szerzésről, vagyonosodásról szó sem lehetett. Következett a kibékülés nemzet és fejedelem közt, s ami ezzel karöltve járt: az államadósság egy tetemes részének elvállalása és fizetése; a beruházások vasutakba és államjavakba; az önkormányzat roppant költségeinek viselése; a számtalan nyugdíjazás. Nagyon természetes, hogy e kötelezetségek és kényszerű költekezések, nem csak az állam tulajdonát képező javak jövedelmét, hanem azok nagy részét s a polgárok összes jövedelmét, felül rá még a tőke egy részét is csakhamar elnyelték. Mindezeket még csak kiheverte volua ugy az állam, mint az állampolgárság; néhány gazdag termésű év helyreütötte volna a csorbákat; és csakhama ismét virágzásnak indult volna Magyarország 1 mint már annyiszor történt: ha egy más, még a z elmondott bajoknál is veszélyesebb szerencsétlenség nem következett volna be hazánkra. Nem faj-, nem vallás-gyűlölet, nem elfogultság vezeti tollamat e fontos társadalmi kérdés, az általános szegénység kérdésének megoldásánál. De hazám, nemzetem iránti forró szerelmem, a magyar nemzet önállósága s állami létele fölötti aggodalmam, kényszerítenek rámutatni szegénységünk legveszélyesebb, legmérgesebb alapokaira. Én nemzetem érdekeit minden más, bármi nemű és természetű érdeknek, fölébe helyezem. Ez az én törvényem és hitvallásom. Ez szentség, Istenség előttem. Mielőtt azonban rámutatnék eme veszélyes alap-okokra, szükséges, hogy nézeteim és meggyőződésem alapos voltának beigazolásaul, elmondjak egyetmást: az államok alakulásáról, czéljáról, azok tényezőiről, elemeiről, jogairól és biztosítékairól. Folyt. köv. Szabolcsmegye nagy bizottságának gyűléséből. {Juniushó 6-án) Főispán ur Őméltósága a gyűlés megnyitása és a napi rendre térés előtt, üdvözli a szokatlanul szép számban megjelent közönséget s figyelmezteti a közgyűlést, hogy az élénk érdeklődésből uzt következteti mikép a mai gyűlés a szokottnál hevesebb leend; minél fogva óhajtja, hogy az egymástól eltérő véleményben levők, a vitatkozásokban legyenek egymás irányában kímélettel, higgadtsággal, és ne feledkezzenek meg egy perezre sem a megye méltóságáról és tekintélyéről. Ennek előre bocsátása után gróf Festetics Pált saját kérelme folytán, de meg a közügyek érdekében is, tiszteletbeli alűgyészszé nevezi ki; amely cselekményt a közgyűlés éljenzéssel fogadott. Ez után a gyűlést megnyitottnak jelentvén ki, a sorrend szerént első helyen az alispáni időszaki jelentés olvastatik. Az alispáni jeleutést rendkívül feszült figyelemmel hallgatta a közönség. Szinte le lehetett olvasni az arezokról hogy a köz-egészségügy s a hasznos házi állatok állapota, ez úttal, csak másod-, harmad-rendű dolog. Mindenki a közbiztonságra vonatkozó jelentést várta ; különösen pedig annak a tisza-eszlári rejtélyes eseményre vonatkozó paszusát. Következett és olvastatott ez is. A jelentés higgadt és komoly hangon adta elő e nem mindennapi eseményt; különös súlyt fektetvén azon körülményre, hogy ez ügynél, az illető szolgabíró egyáltalában nem követett el mulasztást. Magát az eszlári eseményeket, a vizsgálat menetét olvasóink a lapokból már bőven tudják. Azok ismétlésébe tehát nem bocsátkozunk. A jelentés utolsó pontja azon közvéleménynek adott kifejezést, hogy itt, e kérdésnél nincs más hátra, mint bevárni a vizsgálat befejeztét és a törvényszék határozatát. A jelentés felolvasása után mindenki szemfül lett; várva, hogy a terem melyik pontjáról dördül meg e villámmal tölt lég. A fővárosból egyenesen e gyűlésre és épen e tárgyra leérkezett hirlapi referens hegyesre faragott irónnal leste az első lázas szót. A csalódás általános lett. A szenzácziós esethez csupán Kauzsay Károly veterán harezos szólt szelíd, korához illő komoly hangon. Szóló elismerést szavaz az eszlári ügybe befolyt megyei tisztviselőknek, higgadt, és ovatos eljárásukért. Jármy Jenő szolgabíró eljárását teljesen korrektnek találja ; miután panaszló anya puszta gyanúján kivül, semmit sem tudott felhozni leánya eltűnésére vonatkozólag, a szolgabíró nem tehetett egyebet, mint amit tett; hogy t. i. az esetet bejelentette az alispáni hivatalnak, a körözés eszközlése végett. Egy körülmény aggasztotta csak szólót. A katonaság kirendelésére vonatkozó hir vétele. Nem tudta magával elhitetni, hogy arra szükség lett volna. Azért jól esett lelkének, amidőn megtudta, hogy e hir csak hirlapi kacsa, csak mende-monda volt. 0 nem ugy ismeri a magyar népet, hogy ily esetben katonasággal kellene megfékezni. Végül hódoló elismerését fejezi ki főispán ur Ő méltóságának s a megye kormányzó alispánjának tapintatos eljárásukért. Kauzsay Károly bizotts. tag eme szavaival, a tiszaeszlári ügy be lett befejezve. A nagy számban megjelent izraelitaság nyugodtan vonult ki a teremből. Egy szép nevezetes és tiszteletre méltó tanulságot vihettek el magukkal. A magyar elem szelid, nemes és türelmes véralkatárói való meggyőződésüket. Vajha ők is hasonlóan felelnének majd rá annak idejében 1 Élénk szóvita anyagául szolgált a néhai ifj. Bőnis Sámuel halála után napfényre jött hivatalos pénzsikkasztásra vonatkozó része az alispáni jelentésnek. Részt vetteka vitában Kauzsay Károly, Bégányi F. Harsányi Menyhért, Kállay János Gaál Elek bizottsági tagok. A tiszti ügyész jelentése szerént, csupán a Komoró község által befizetett 132 frt. 90 kr. közmunkaváltság nincs biztosítva; amennyiben az elhalt szolgabíró hagyatéka már ez összeget nem fedezhette. Miután Komoró község az idő szerénti elüljárói, az általuk még 1871-ben befizetett 132 frt. 90 kr, közmunka-váltságról szóló szolgabírói nyugtáikat, csak 1880-ban, tehát a szolgabíró halála után mutatták fel az alispáni hivatalnál; tehát e mulasztásuk által mintegy takargatták a szolgabíró sikkasztását: határozatilag kimondatott, hogy eme 132 frt. 90 kr. közmuukaváltság az akkori elüljáróságon vétessék meg és hajtassék be, nem csak; desőt ellenük a fegyelmi eljárás is elrendeltetik.