Nógrád Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-03 / 179. szám
KÜLFÖLD 1993. augusztus 3., kedd Dél-kínai gyereklányok thaiföldi bordélyházakban Az USA kész egyedül is csapásokat mérni a szerb állásokra Tíz halott Legalább tíz halottja van a Johannesburg egyik keleti elővárosában, Tembisában a fekete lakosok között kirobbant zavargásoknak. Rendőrségi források szerint a rendbontások során házakat és autókat is felgyújtottak —jelentette a Reuter. A zavargások azt követően kezdődtek, hogy egy helyi szállás lakói — főként a szélsőséges Inkatha Szabadság Párthoz tartozó zuluk — megtámadták a környező házakat. Ezt követően utcai harcok bontakoztak ki. Üjabb terrorcselekmények? Nicola Mancino olasz belügyminiszter arra figyelmeztette az ország rendőrfőnökeit, hogy a milánói és a római merényletek után fennáll a veszélye újabb terrorcselekményeknek is. Mancino Rómában, az olasz rendőrség vezetőinek tanácskozásán beszélt, s egyben bizonyos biztonsági intézkedések megtételére szólított fel a „felforgató cselekmények” megelőzése érdekében — jelentette az olasz tévé. Az olasz belügyminiszter szerint a rendőrségnek szavatolnia kell a demokratikus rend megőrzését. „Aktív védelem” Kína katonai stratégiája az „aktív védelem” elvén alapul — jelentette ki Cse Hao-tien kínai védelmi miniszter abban a beszédében, amelyet a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg születésnapja (augusztus 1.) alkalmából mondott Pekingben egy fogadáson. Nem részletezte, mit ért a védelem aktív jellegén, de szavai valószínűleg aggályokat váltanak ki a térség kisebb államaiban, amelyekben Kína regionális hatalmi ambícióitól tartanak. A miniszter a hadsereg ütőképességének fokozását szorgalmazta. Kémhálózat A NATO-n belül tevékenykedő kémhálózatot lepleztek le a hatóságok — jelentették német rádió- és tv-állomások. A szervezet, amely „Topáz” fedőnév alatt tevékenykedett, az eddigi legjelentősebb ügynöki csoport a NATO fennállása óta. Egy brüsz- szeli NATO-szóvivő szerint az üggyel kapcsolatban őrizetbe vettek egy személyt Németországban. A Bild am Sonntag viszont úgy tudja, hogy a német hatóságok szombat délig összesen hat személyt fogtak le a Saar- vidéken, illetve Eszak-Rajna- Vesztfália tartományban. A To- paz-hálózat 1979-től 1990-ig több mint tízezer oldalnyi szupertitkos dokumentumot juttatott el a keletnémet állambiztonsági minisztériumhoz. Az akták elsősorban az atlanti szervezet katonai terveire vonatkozó információkat tartalmazták. Egy német szakértő szerint a Topaz- ügy „a NATO történetének legnagyobb szabású árulási manővere”. Sztálin terve Az egykori Szovjetunió tudósainak beszámolóiból és a mostanáig zárt archívumokból előkerült bizonyítékokból az derül ki, hogy a Szovjetunió nem pusztán az észak-koreaiak külső támogatója, hanem egyik főszereplője volt az 1950-53 között vívott koreai háborúnak — állítja a U.S. News and World Report című amerikai hetilap. A hírmagazin az egyik legfontosabb bizonyítéknak azt a térképet tartja, amelyet az orosz hadsereg főhadiszállásának moszkvai központjában őriznek. A térképen szovjet katonai szakértők azokat az útvonalakat jelölték ki, amelyeken át Észak-Korea lerohanta volna Dél-Koreát. A térképet személyesen Sztálin hagyta jóvá. A Moszkva által eredetileg elfogadott haditerv szerint egyhetes „villámháború” zajlott volna a Koreai-félszigeten. Az északkoreaiaknak három nap alatt kellett volna elfoglalniuk Szöult, és hét nap alatt egész Dél-Kore- át. Sztálin terve volt, hogy bábállammá változtassa Észak-Kore- át, személyesen választotta ki Kim ír Szent Észak-Korea vezetőjének. Emberkereskedők a rendőrség számítása szerint mintegy 5 ezer fiatalkorú lányt csábítottak át Kínából thaiföldi bordélyházakba — írja a DPA hírügynökség. Két évvel ezelőtt a 15 éves I Sang két barátnőjével egy Jün- nan tartománybeli falu piacán árulta szülei mezőgazdasági termékeit. Egy burmai „szerzetes” megszólította őket, és megígérte, hogy olcsón nyugati árukat szerez nekik. A három leány követte az állítólagos szerzetest, aki a határon átadta őket két férfinak. Azok megnyugtatták a fiataloA boszniai harcok zajától igencsak távol nyílt meg nemrégiben két menekülttábor muzulmán bosnyákok számára: az egyik Malajziában, a másik Pakisztánban. Az előbbit a maláj Muzulmán Ifjúsági Mozgalom hozta létre részben saját alapjaiból, részben közadakozásból a főváros, Kuala Lumpur külterületén. Ugyanez a politikai és vallási szervezet fedezte a menekültek odaszállítá- sának költségeit is. Mintegy 300 muzulmán bosnyák — férfiak, nők és gyerekek egyaránt — vészelheti át a háború még hátralévő borzalmait biztonságos távolságban. Viszonylag jó körülmények közé kerültek. Ingyenes a szálláshelyük, az élelmezésük és a gyerekek iskolai oktatása. Néhány felnőttnek sikerült elhelyezkednie, ám a munkanélküli többség sem teljesen pénztelen: az ingyenes ellátáson felül kap némi költőpénzt is — havi 100 malájziai dollárt, ami kb. 39 amerikai dollárnak felel meg. Míg a kényelmes malájziai tábort átmeneti menedékként rendezték be, a pakisztáni állam a hívására odaérkezett boszniai muzulmánok tartós letelepítését tervezi. Most még csak mintegy négyszázan vannak, de Pakisztán ígéretet tett további tízezer kát, és azt mondták nekik, köny- nyű munkával sok pénzt kereshetnek. A lányok hittek nekik, de a férfi fejenként ezer márkának megfelelő összegért eladta őket egy pattajai nyilvánosháznak. Pattaja, amely 100 kilométerre keletre fekszik Bangkoktól, szexturizmusáról hírhedt. Nyolc hónap után sikerült I Sangnak a szökés. A burmai határon azonban ismét emberkereskedők kezébe került. Ezúttal egy idős asszony volt a vöröslámpás ház tulajdonosa. I Sang további két hónapig „teljesített befogadására. Átmenetileg egy iszlámábádi táborban helyezték el őket, de már kijelölték a területet egy leendő bosnyák falu számára Mánszehra közelében, a Karakorum-hegység lábánál. A boszniai muzulmánok mindkét országban lelkes, barátságos fogadtatásra találtak. Pakisztánban eddig közel félmillió dollárnak megfelelő összeg gyűlt össze megsegítésükre közadakozásból. Több ezer család jelentkezett, hogy kész árvaságra jutott boszniai muzulmán gyerekek örökbefogadására. A délszláv muzulmánok felé áradó ro- konszenvet Nyugat-ellenes szenvedélyek fellobbanása kísérte. A közfelfogás szerint a keresztény Európa és Amerika sorsára hagyta a boszniai muzulmán közösséget, éppen muzulmán mivolta miatt. Ám a rokonszenv sem képes elmosni az európai és ázsiai mentalitás és szokásrendszer különbözőségét. A helyi lakosság mindkét országban megrökönyödéssel tapasztalja, hogy a boszniai muzulmánok meglehetősen lazán kezelik az iszlám előírásait. Pakisztánban valósággal botránykővé váltak a miniszoknyás bosnyák nők, és a pólóingben, farmernadrágban imádkozó bosnyák imámok. szolgálatot”. Végül egy tajvani vendége meghatódott a lány sorsán, és 4 ezer márkáért megvásárolta. Átadta a lányt a bangkoki kínai követségnek, amely egy gyermekvédelmi központ gondjaira bízta. Ez a szervezet azután gondoskodott a hazautazásról. A szabadulás esélyei azonban nagyon kicsinyek, mert a thaiföldi bordélyházak tulajdonosai megvesztegetik a rendőrséget. A gyermekvédő szervezet vezetői elmondták, hogy a nyilvánosházak gyakran a rendőrállomások tőszomszédságában működnek. Olaszországban nyolc egykori hatalmasság, köztük a hajdani kormányzó pártok egykori főtitkárai, így Forlani és Craxi ellen indult nyomozás a Montedison két, letartóztatásban lévő elnöke és egy kétes hírű svájci üzletember vallomása alapján. A korrupciós ügyekben nyomozó milánói ügyészek három napon át megszakítás nélkül vallatták Giuseppe Garofanót és Carlo Samát, a Montedison egykori elnökeit és a közvetítői szerepet játszó Pino Berlino svájci üzletembert. A kihallgatás eredményeként sikerült felgöngyölíteni az utóbbi évek egyik legszövevényesebb és legnagyszabá- súbb korrupciós ügyét. Kiderült, hogy a Montedison 1990 végén és 1991 elején nem kevesebb, mint 135 milliárd líra (mai árfolyamon 840 millió dollár) kenőpénzt folyósított a kormánykoalíciót alkotó pártoknak, azok vezetőinek. A legnagyobb összeg, 75 milliárd líra Bettino Craxinak jutott, a szocialista párt vezérének. Lényegesen kevesebbet kapott a kereszténydemokrata párt, amelynek nevében Forlani, az akkori politikai titkár és Citaristi, a párt pénzügyeinek felelőse vette át a pénzt. Tíz-tízmilliárd líra illette Cirino Pomicinót és Claudio Martellit, a párt két másik korifeusát. Egy évvel később, 1992 februárjában, a tavaszi választások előtt a pártok újból kopogtattak a fejőstehénnek tekintett Montedison ajtaján, de ekkor a korábAz Egyesült Államok szükség esetén egyedül is kész megfékezni a Bosznia-Hercegovinában dúló harcokat. Mint Mike McCarry, a washingtoni külügyminisztérium szóvivője vasárnap közölte, a NATO-szövetségesekkel folytatott megbeszélések fényében az Egyesült Államok biztos az esetleges légicsapások széles körű támogatásában. A légitámadások megindítása inkább napok, mint hetek vagy hónapok kérdése — hangoztatta McCarry annak a gépnek a fedélzetén, amelyen Warren Christopher amerikai külügyminisztert közel-keleti útjára kísérte. Mike McCarry a továbbiakban kijelentette: a brüsszeli NAValentyina Tyereskova, a világ első női űrhajósa most egy automatikus űrszonda-programon dolgozik, amely a Marsot célozza meg, talán előkészítendő az első Mars-expedíciót. Lehet, hogy Tyereskova még maga is a Marsra készül? — ezt találgatják Londonban, ahol most jelent meg az űrhajósnő interjúkötete. A reflektorfénytől visszavonultan élő és dolgozó űrhajós, a Szovjetunió Hőse ritka megnyilatkozását régi angol barátnője, Antonella Lothian vetette papírra és adta ki. Tyereskova 1963-ban tett 48 Föld körüli fordulatáról az angol írónő azt kérdezte, hogy azzal bizonyítani akarta-e a női nem egyenlőségét. Az űrhajósnő visz- szautasította, hogy az emancipáció harcosa volna — nyilatkozatában természetesnek vette, hogy ugyanazt kellett teljesítenie, mint férfitársainak, és bihoz képest már csak morzsák jutottak: Garofano és Sama 4 milliárd lírát osztott szét öt párt vezetője között: másfél-másfél milliárdot adtak a kereszténydemokrata Forlaninak, a szocialista Craxinak, s további fejenkénti 300 millió lírát Giorgio La Maifának, a radikálisok, Carlo Vzzi- ninek, a szociáldemokraták, és Renato Altissimónak, a liberálisok vezérének. A csúszópénzek kifizetésére akkor került sor, amikor Raul Gardini a Ferruzzi-Montedison csoport élén egyesíteni szerette volna az egész olasz vegyipart, az ENI állami kőolajipari konszern vállalatait és a Montedison vegyipari üzemeit. Egy ponton az ügy megakadt, s — mint Sama most a milánói ügyészeknek elmondta — ekkor merült fel a politikusok megkörnyékezésének szükségessége. Sama szerint Gardini — aki a múlt pénteken öngyilkosságot követett el az őt ért vádak súlya alatt—vonakodott kenőpénzt fizetni, de végül is nem az ő álláspontja kerekedett felül a vezetők eme válságtanácskozásán. Sergio Cusanit, az Enimont pénzügyi igazgatóját bízták meg a politikusok „szükségleteinek” felmérésével. Cusani el is végezte feladatát, s 150 milliárd lírában állapította meg a pártvezetőknek fizetendő kenőpénz együttes összegét. Ebből később levonták azt a 15 milliárdot, amelyet az Enimont már korábban kifizetett különféle alkalmakkor, főként azon kormányTO-tanácskozáson javasolni fogják, hogy katonai eszközökkel törjék át a Szarajevó körül létesített szerb ostromgyűrűt. A szóvivő nem volt hajlandó részleteket közölni az amerikai tervről. Mindössze annyit árult el, hogy az indítvány előirányozza a Szarajevó környékén létesített szerb állásoknak az amerikai légierő által történő bombázását. „Nem engedhetjük meg, hogy folytatódjék Szarajevó körülzá- rása” — mondotta. A Washington Post vasárnapi számában szintén arról adott hírt, hogy az Egyesült Államok légitámadásokat készít elő a bosznia-hercegovinai szerb állá- 'sok ellen. egyenlő mércével is mérték őket. Ettől függetlenül, munkája mellett, ma is aktív a nemzetközi kulturális kapcsolatokban, a női egyenjogúság előmozdításában és a leszerelési mozgalomban — mondta. Utazásáról elmesélte, hogy a leszálláskor a védősisak fölsebezte a bőrét, ezért utána erős arcfestéssel kellett megjelennie a Vörös téren. De valószínűleg ez volt az egyetlen ilyen alkalom életében. — Nem szeretek főzni, bár majdnem mindent el tudok készíteni. Nem kötök, nem varrók, inkább gépeket szeretek javítani. Mindig egyszerűen öltözöm. Allergiás vagyok a szépítőszerekre, ezért nem használom őket — mondta. A könyvből azt is megtudhatjuk, hogy Tyereskova elvált, repülőmérnöki és űrtechnológiai doktorátusa van, leánya pedig sebészorvos. rendelet megolajozására, mely adókedvezményeket biztosított a konglomerátumnak. A szükséges pénzből 100 milliárd lírát csalárd ingatlanügyletekből teremtettek elő, további 35 milliárd lírát pedig Pino Berlini, a Ferruzzi-család pénzügyekben jártas bizalmasa ügyeskedett elő. Az ügy kapcsán most nyomozás indult Arnaldo Forlani, Bettino Craxi, Paolo Cimino Pomi- cino (volt költségvetési miniszter), Claudio Martelli, Giorgio la Maifa, Carlo Vizzini, Renato Al- tissimo, Severino Citaristi ellen, akik — mint az II Messagero írta — még egy évvel ezelőtt az ország legbefolyásosabb politikusai között voltak. A vád ellenük a pártok finanszírozásáról szóló törvény megszegése. A bevádolt személyek egyelőre tagadnak, kivéve La Maifát, aki elismerte, hogy elfogadott pénzt, de tagadja, hogy bármiféle köze lett volna az Enimonthoz. Craxi az újabb vádak hallatán immár burkoltan öngyilkossággal fenyegetőzik, itteni megfigyelők szerint azonban nem az a fajta ember, aki ezt megtenné. Az ügyben letartóztatták Vincenzo Palladinót, a Banca Com- merciale alelnökét. Rómában bejelentették, hogy nyomozás indult Alberto Ron- chey, a kulturális javak minisztere és Giovanni Goria egykori pénzügyminiszter ellen, mert állítólag szabálytalanságokat követtek el egy történelmi jelentőségű épület, a Villa Blanca eladásakor. Fennmarad az európai pénzügyi rendszer Egyelőre sikerült megmenteni az európai pénzügyi rendszert. Az Európai Közösség pénzügyminiszterei és jegybankelnökei hétfőn hajnalban hosszadalmas és kemény viták után megállapodtak abban, hogy jelentősen kiszélesítik az európai pénzügyi rendszer valutáinak ingadozási határát. Mint Win Kok holland pénzügyminiszter az éjfél után kezdődött plenáris ülés befejeztével közölte, az európai pénzügyi rendszer valutái a jövőben a német márka és a holland gulden kivételével 15 százalékos ingadozási határral kerülnek forgalomba. A márkának és a guldennak az európai pénzügyi rendszerhez való viszonya nem változik. Szöuli letartóztatások A dél-koreai rendőrség nyolc személyt vett őrizetbe kormányellenes szervezkedés gyanújával. Mint azt a szöuli hatóságok közölték, a letartóztatottak szocialista színezetű csoportot akartak szervezni azzal a céllal, hogy meg- döntsék a jelenlegi kormányt. Az angol királynő és a legújabb fegyverek II. Erzsébet angol királynő személyesen próbálta ki a legújabb angol fegyvert, a SA-80-t. Harvey ezredes döbbenten szemléli, hogy a királynő milyen szakszerűen vizsgálja meg az új fegyvert. (FEB-fotó) Boszniai menekültek Ázsiában Olasz kenőpénzek 150 milliárdos szuperbotrány Valentyina Tyereskova a Marsra készül?