Nógrád, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-02 / 181. szám

DÚSA LAJOSt Parázson járatsz BentrSl meghódít gyávaságom, kintről emlőd böki »temem, s győzzek, vagy ne győzzek a vágyon — már mindenképpen vétkezem. Parázson Járatsz, friss parázson, s a kínban sosem vagy velem! Te még mindig csak szamárháton Jársz? Te ostoba szerelem! ö, hogy gyűlölőm lassúságod, míg melled alatt összezárod karod, s ringatod nélkülem nagy, falánk kölyköd — árvaságom... S nézd: párzásunk ring minden ágon, mint összevissza szélütem. SZABADOS ÁRPÁD KIÁLLÍTÁSÁRÓL Sokol (részlet) A Pauszok című sorozatból. Szabados Árpád korai, tradicionális szemléletű rajzai, magas technikai színvonalú metszetei után a hetvenes években új stílust hozott, a magyar grafikába gyermekrajz ihletésű és falfirkák világára emlékeztető egyéni munkái­val. Ezzel párhuzamosan kezdettől fogva szisztematikusan foglalkozik a kreativitásra épülő vizuális neveléssel, (GYIK- műhely, képzőművészeti főiskola vizuális nevelési tanszék.) Műcsarnokbeli kiállításán grafikáin kívül plasztikákat, fo­tókat, videót, installációt mutat be, amelyekben ugyanaz a problémakör foglalkoztatja, mint rajzaiban. A hallgatás művésze Nagyon régen, Lengyel Jó­zsef művei megjelenésének időszámítása előtt történt, amikor Szigügeten, rendsze­rint a huszonegyes szobában ütötte fel békés hadiszállását. A közös étterembe, ebéd­hez, vacsorához osont való­sággal. Mindég a hátsó asz­tal utolsó székén foglalt he­lyet. Fordultak feléje gyak­ran szavakkal, kérdésekkel, ő tőmondatokban, inkább tő­szavakban válaszolt. Ha el­kerülte őt a figyelem, arcá­ról bárki leolvashatta, így is jó. A legjobb így. Hallgatha­tok kedvemre tűnődve bá­mulhatom a függönyön áttö­rő fényeket, elmélkedhetek az emberi furcsaságok, s a furcsa emberek számos vál­tozatjelenségein. Akkoriban robbant — inkább kálváriát járt életének hírével, sem­mint kiemelkedő írói alko­tásokkal — az irodalmi élet kellős közepébe. Amerre járt, zúdult nyomába a kíváncsiság, Ki ez az ismeretlen? Miféle író? Akik ismerték őt Jól, ré­gen nem voltak az élők sorá­ban, sokan mások a haza szűk határain túl éltek. Mi­végre jött? Azzal az egyetlen könyvével, hivatalból kine­vezett írónak? Avagy kezdő, míves toliforgatónak? S ő járt és kelt a házban, a vén park kavicsos útjain, olykor a társalgóban, is felbukkant, ahová a zsidók esténként,. va­csora után összegyűltek- Es hallgatott. Akadt, ki olvasott az összezárt, keskeny ajkak­ról, a szem okos csillgnásából, ezek voltak kevesebben. A többséget nyugtalanította, vajon mi hallgatnivaLója van? Egy vacsora utáai estén, amikor ő a vén park feny­vesei, a cserszömörce s a tu* jabokrok, ösvényét taposta, a társalgóban ismét fellobbant a találgatás kedve. Már ré­gen senki nem várt választ, amikor Nemes Nagy Ágnes így szólt: olyan ... kisképű ember. A jelenlevők felkap­ták fejüket, hogyan? Először nem értették, később azon­ban valaki felkiáltott. — Mi­lyen egyszerű az egész. Len­gyel József valóban kisképű. Azaz a nagyképű fogalmának szöges ellentétpárja. Űj ma­gyar szó született, újjongani kezdtek- Hol van az értelme­ző szótár, hogy belevéssük. A kisképű ember olyan, ki va­lósággal rejtőzik mások elől. Szeretne láthatatlanná vál­ni, hogy senkit ne zavarjon. Kerüli a feltűnést, olykor hi­szi, sikerült- S ha felfedezi, hogy mégsem, valósággal res- telli magát. Ezért oson, sur­ran, és hallgat. Ebbéli igye­kezete azonban minduntalan lelepleződik. Az írók boldo­Lengyel József gan mosolyogtak akkor este, lám nem kell többé találgat­nunk, Nemes Nagy Ágnes minden bizonytalanságot szétoszlatott Lengyel József körül. Kisképű ember. A hallgató író ritkaság- számba megy, Lengyel Jó­zsef azonban nem volt-e min­den vonatkozásban a leg­rendhagyóbb író? Akinek a hallgatása több volt, mint mások órákig me- sélése. Nem bolydította-e fel hallgatásával a ház szokvá­nyos rendjét? Akinek a ha­lál éjszakákat töltött ágyá­ban, annak némasága a jég­hegyek víz alatti héthatod'iá- nak édestestvére. A kagyló szenvedésének gyöngyszem ajándéka. Mit népszerűség, babérok, olcsó társasági si­kerekben csillogás? Mégis, milyen író, fagga- tóztak az újonnan jöttek. Meg­késett író, feleltek rá talán ugyanazok. Fáradt öregem­ber író. Senki, vagy talán néhányan sejtették, hogy ép­pen hallgatásával készül a roppant számvetésre. Hátát nekifeszítette az eljövendő másfél évtized láthatatlan fa­lának, bontogatja már meg­viselt képzeletének szárnyait. Dolgozni-dolgozni; szólni csakis akkor, ha elkerülhetet­len. Írásban kell beszélni, kristály metszésű szavakkal, hogy könyvoldalak százainak értelmét tömörítse olykor — egvetlenbe. Vajon, ki tudta akkor, hogy kopott hátizsák­poggyászában a század leg­súlyosabb mondandóját ci­pelte, szibériai falvakon, út- talan utakon, át az Urál hegyláncain, Európán ke- resztül-kasül. Hogy rég ha­lottnak hitt Odüsszeusz ér­kezett haza. s most készül útjának tanúságtételére. El­rettentő figyelmeztetőnek szánja, hogy ami vele meg­esett, soha ne ismétlődjék. Hogy a zsarnokság — töké­letesen mindegy, milyen kön­tösben álcázza magát — zsar­nokság marad mindörökre. Mégis, mit írt? Visegrádi ut­ca? Ezerszer lerágott csont. — Maga olvasta? — kérdez­te egyszer. — Régen — fe­leltem kitérően. S mert meg­érezte hangomon a felszí­nességét, arcomba fúrta okos szeme tűhegyét. — Nos, ol­vassa, figyelmesen. Nem nagy írás, de nincsen más e tárgyban. Ha volna, nem biztos, hogy el vinné a pál­mát... Barátságunkat én ková­csoltam, eleinte akarata el­lenére. Ismeretlenül s hívat­lan állítottam be hozzá, ké­sőbb kiderült, a legrosszabb­kor, dolgozott éppen. Már aj­tónyitáskor arcullegyintett hangjával: — Mit akar? Mi­ért jött? — Ha lakozik ben­nem hamis önérzetből egy szikra, sértődve sarkon for­dulok, s távozom. — Sze­retnék beszélni magával. — Miről akarna? — Olvastam a könyveit, írásait, arról. — Ma rosszkor jött, jöjjön mondjuk... — Már negyed­szer álltam ajtaja előtt, to­vább nem jutottam, amikor így szólt. — Most akad fél órám, jöjjön be. Nem több, fél órám. — Beszélgetésünk délutántól késő estébe nyú- lott. Ekkor lettünk barátok, s tartott kimondatlan tiszte­letem iránta, s az ő szavak­ba soha nem fogalmazott rokonszenve — egészen éle­te végéig. Vodkásüveget vett elő, kí­nált és hallgatott. Még nem győztem le a lámpaláz iszo­nyát. nem rágtam át magam csöndjének kásahegyén. Jó­val kesébb magamról kezd­tem fecsegni. Arcomba, bő­röm alá fúrt kíváncsiságá­val, a koponyámba is bele­nézett. M egza va rod ta m, de folytatni kényszerültem, ezt parancsolta éles figyelme. — Szegények voltunk... — haj­togattam. Rokonszenvét akar­tam kicsikarni, s törpe mi- veltom egyre fészkelődött az óriás mellett. Fecsegtem ösz- sze-vissza mindenről, lénye­gében ugyanazt. — Mi na­gyon szegények voltunk... — Fejét kissé oldalra billentet­te. mígnem megsokailhatta, mert villámként hasította fél­be szavaimat. A hangja olyan volt fülemnek, akár a menny­dörgés. — Akkor mi lett vol­na, ha a maga papája... Gaz­dag, mit gondol, mi lett vol­na? — Elnémultam azonnal, bezzeg neki eszébe sem ju­tott. Minden szava mint a guruló nsennykő, sistergett. — Jómódú polgárasszony, aki nyelveket beszél, balato­ni villájában teniszpartikat ad, művészettörténetet tanít az egyetemen. Sok minden lehetett volna magából, ha gazdag a papája, egy azon­ban biztosan nem. Itt most nem ülne mellettem, be sem engedtem volna. Mert ne­künk semmiféle közös dol­gunk, beszélnivalónk nem volna... ért engem? S amikor többszöri buzdí­tására, pironkodva állítottam be hozzá kéziratommal, s aj­taja becsukódott mögöttem, úgy éreztem, most aztán vé­ge mindennek. Hallgatásával fogja kivégezni írói zsengéi­met, annak minden betűjét. Meglehet, beleolvas, s ha­ragjában a csalódástól tűzbe hajítja az egészet. Hetek múlva levelet kaptam tőle, keressem fel. Remegett ke- zem-lábam, fölfelé menet a lépcsőn. Hellyel kínált, is­mét vodkával, elfogadtam, így könnyebb lesz a halálos ítélet kivárása, véltem A vodkásüveg mellé helyezte kéziratom kötegelt dombját. Milyen örömmé! vettem vol­na, ha a kezembe nyomja, s így szól: az ördögbe az egész­szel. És hagyjon nekem bé­két a maga szamárságaival. Ehelyett arcomba fúrta is­mét tekintetének tűhegyét. — Olvasta maga Tersánszky Józsi Jenő valamelyik köny­vét? — Bólintottam, mi sém természetesebb. Azaz füllen­tettem, olyan nagy figyelem­mel azért mégsem. —Olvas­ta tehát? — Megerősítettem. — Tudja, hogy a legnagyobb, élő magyar író? — Iiiigen.„ — Ha olvasta volna, ilyes­mit nem ír le. — Idézet kö­vetkező zsengéimből. Meg az ájulás, ha nem szedem összes erőmet. Hogy kí­vántam. szórjon szitkokat rám, átkozza a regénynek ne­vezett betűtengert, de ne hallgasson. Sokára szólalt meg. — Elolvastam az egé­szet — hangjában bocsánat­kérés úszott az iménti he­ves kitörésért. — Ügy a két- századik oldalon kezd érde­kes lenni. De ki hajlandó addig olvasni a semmit? — Blokkfüzet gyufásdoboz nagyságú lapjait vette maga elé. Azokon fél és negyed szavak, felkiáltó és kérdője­lek, oldalszámok, vonalkák, kis hurkok. így ezt nem le­het írni... Ki hallott ilyen felületes megfogalmazásról ? Ez meg kutyafüle... micsoda szamárság, hanyag munka.« Modorosság. Értelmetlenség. És beszélt. Talán egy órán át, talán egész napon át. So­ha ilyen hosszat., részletező­en nem hallottam szólni. öt gyufásdoboznyi cédu­lácskára írt feljegyzés, s egy kétszer akkora hatodik. Len­gyel József kiadatlan kézira­ta is lehetne. Sugallatukból, s abból a beszélgetésből, ne­kem egy regény megírásá­ra futotta... Most, augusztusban lenne 90 éves. Csongor Rózsa A győri Műhely kiadásá­ban Az idő hatalma címmel versantológia jelent meg Győrött Fodor András szer­kesztésében. Négy megye, Győir-Soporon, Vas, Veszprém és Zala irodalmi pályázatot hirdetett hazánk felszabadu­lása negyvenedik évfordulója tiszteletére a régióban élő, vagy ahho2 kötődő alkotók részére. Az antológia a pá­lyázatna beérkezett versek­ből és versciklusokból nyújt át gazdag és gondos váloga­tást az érdeklődő olvasóknak. A gazdagságra jellemző, hogy tizenkét költő 112 versét ol­vashatjuk. A régióban szü­lető. jóllehet nem teljes, de jellemző költői törekvések­ről nyerhetünk áttekintést az ontalógiából. A tájékozódást hasznosan segíti a kötet vé­gén a szerzők rövid életraj­zának közzététele. A szerkesztő és a kiadó le­hetőségét megszabta, hogy pályaművekből válogathatott, ez a négy megye által közö­sen kiírt pályázat azonban, úgy tetszik, sikeres volt. Ab­ban a tekintetben is, hogy a legkülönbözőbb életkorú és felfogású alkotók egyaránt pályáztak, így nemcsak a ré­gióban születő lírát, hanem a mai versízlés változatossá­gát is némiképp áttekinthet­jük. Az antológia mindenekelőtt Az idő hatalma Négy megye versantológiája a négy első helyezett, Böröndi Lajos, Gaál Antal, Széki Pat- ka László és Herceg Árpád írásaiból közöl bő válogatást, de a már több kötetes alko­tók, s a pálya elején tartók egyaránt a rájuk jellemző versválogatásokkal szerepel­nek benne. Föltétlenül igaz tehát az a megállapítás, amit a szerény külsejű kötet hátsó borítóján olvasunk: „Az an­tológia, a szerkesztő és a ki­adó hite szerint, általános betekintést ad a régió, vala­mint egy meghatározott tör­ténelmi időszak, jobbára az elmúlt évtized, történelem- és társadalomfelfogásába, ér- zésvilágába, ember, és ter­mészetszemléletébe. Érzékle­tes lírai lenyomata tehát az időnek”. Először röviden a pályázat első helyezettjeiről. Böröndi Lajos 1954-ben Kapuváron született, jelenleg Mosonmaevaróváron él. Ta­valy Móricz Zsigmond-ösz- töndfiat kapott. írásaival ed­dig a különböző folyóiratok­ban és tájegységi antológiák­ban szerepelt. Nemcsak ver­sekkel, tanulmányokkal is. 3 NÖGRÁD — 1986. augusztus 2., szombat Költészetének meghatározója az idő hatalmának érzékelése. Az idő hatalma című verse antológiacím is egyúttal. „Csillagok ragyognak terjesz­kedik az idő” — kezdi a verset. Az idő számára tör­ténelmi értelemben is sze­repel, nemcsak emlékké váló folyamatok érzékeltetésére használja. A Somogy megyei Szőlős- györökön 1948-ban született, ma Balatonfüreden élő, egye. lőre lapokban publikáló Gaál Antal szintén a létezés alap­kérdéseinek kutatását válasz­totta versei témájául, ő is „idő-mikroszkóp alatt” érzi magát, hallja amint „a csönd feszül”, kapaszkodókat keres a század morális katasztrófái közepette, szerelem-igenlése az élet-igenléssel fonódik ösz- sze. Széki Patka László Győr­ben született 1948-ban, Veszprémben él. • Megjelent kötete: Botár Attila—Széki László: Időkerülö — Madár­jóslat (1981). Állapotrajzainak jellemzői közé tartozik töb­bek között az irónia és a groteszk. Rilke után szabadon című verse mottójaként sze­repel m a mondat; „Rette« netes, hogy a tényéktől nem tudhatjuk meg a valóságot”. A túldokumentáitnak aposzt­rofált kor egyik alapellent­mondása fogalmazódik meg ebben. Nevezetesen az, hogy a huszadik század végének embere valóban egyre inkább elveszni látszik a részletek­ben, miközben mind kevesebb képessége és lehetősége lesz az egész áttekintésére. Az 1954-ben a Győr-Sop- ron megyei Barbacson szüle­tett, Budapesten újságfrósko. dó Herceg Árpád első köte­tét 1984-ben adta ki a Mag­vető, Szobám falára címmel. Példaképei között szintén ott van József Attila, de Kormos István, Nagy László és Ká­nyád! Sándor is. Tiszteletre méltó közéleti érzékenysége, a hétköznapok ellentmondá­saira szelíd iróniával reagál. Következtetéseire érdemes komolyan figyelni. Miként azokra a szinte váratlanul fölfénylő sorokra: „Gyűlnek szívemben az ólomgolyók, né­ha kipottvan egy-kettő a szürke papírra, amikor régi illatok lepnek meg váratla­nul. barack- és meggy- és al­maillat”. A kötet legérettebb, már életművel rendelkező költői malomverő címmel. Azok közé tartozik, akiket intenzíven és folyamatosan foglalkoztatnak a századvég alapvető kérdései, köztük a nukleáris fenyege­tettség, a kömyezetpusztulás, az egyén cselekvési lehetősé­geinek szűkössége, az érzel­mi elsivárosodás jelei. Az édesanya korai és tragikus közé tartozik Morvay Gyula, aki 1905-ben született Tardos­kedden (Csehszlovákia), s , ,,, , ... , . - . . jelenleg Nagykanizsán él. 1930 halála «ívszorító őszinteség« óta publikál a csehszlovákiai, I?fff^„ÄOme^raSfv*i a romániai magvar saitóban éraeIrnile« « «Imelyultebbé \ moszkvai üf^ngban^ eddigi munkásságát. idehaza. Tagja volt a Sarló- aki 1922*ben mozgalomnak is. Itt közölt ^ ..* ma ,a verseit a mozgalmas életre*?* J1: 8 «^foldhoz va.o visszatekintő lírai naplóként ““f* megható példájával «te* szolgai, a természetszeretet, a harmóniára való törekvés köl­tője, az ember és a természet olvashatjuk. A Vas megyei Kámban 1922-ben született, Szombat- . . helyen élő Káldi János több . ^P^^ténak szuksé­mimt fél tucat kötetet tudhat Ságéról vaU. k51; Ä jegyében teljesedett ki. A T ’ tavasz’ tavasz tehat ___című versei a maró irónia, a zek vens. a küzdelmet vállaló, fogotfÓ rn i^tot ó*’ 1 í r.nh.i TTam köznapi”1^ fTt ^ ^ Ä ÄM 3C S PL . 6 hatunk tőle. Riü, 8 Pécsi Gabriella ugyancsak Bunyós szelíd konokság jel- « hanjwlaW ]íra mű_ hangvételű lírát. Bizton vall- natkozásokkal. A ritkábban Kám című versében: KÓMi de őszintén csillogó ..Orz' szavamat ímindazt mit versekkel jelentkező költők énekeltem) a nvír a nyár, a közé tartozik. Soós József, v-z. és gyalogul és az is. a Kovács Gábor ebben az an- r a , tológiában a kezdeti lépéseket Az 948-bar, Vasszilvágyon teszi a költészet útján, ígá- szúiletett Pödör Györgynek retesen, j 1985-ben jelent meg Szombat- -___ _ , h elyen az első kötete, Szél- í ~ T- &

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom