Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-04-05 / 28. szám
1П Spangát, kinek fejére ezer forint van kitűzve körözteti a rendőrség; személyleirása következő: Neve: Spanga Pál, születéshelye: Nyitramegye Ribok, illetőségi helye: ugyanaz, kora: 30 éves, vallása : római katholikus, állapota : nőtlen, foglalkozása: urasági szolga, beszél magyarul, németül és tótul, nagysága 168 centiméter, testalkata: közép. zömök, arcza : hosszas gömbölyű, arczszine: egészséges, halvány sárgás, haja : szőke kissé sárgába játszik, homloka : rendes, szemöldöke : szőke, szeme : kék, orra : rendes, szája : rendes, bajusza : szőke, sárgába játszik, szakála : ugyanolyan, álla : rendes, ruházata : eltávazásakor félhosszu, sötétkék kabát, fekete pörge kalap, különös ismertető jelei : lábnagyság 8-as katonai mérték, arczának bal részén egy hosszú sebhegedés. A körözött fényképét, a rendőrség 300 példányban sokszorosította s ezeket részint saját közegei közt osztotta ki, részint a többi rendőrségeknek küldte meg. Bűnössége kétségen kivül áll. Ivét bizonyíték van ellene, mindegyik rendkívül terhelő. Egyik a kesztyű. A várbástya alatt a kötél alsó vége mellett egy balkézre való sötét szinü kesztyűt találtak, mely el volt szakadva. A kesztyű véres volt, de csak kívül. E szerint ki van zárva, hogy a szakadás bárminemű vágástól vagy zúzástól származik. A kesztyűből- belső felületén nincsenek vérnyomok s így a külső vérnyomok az országbíró vérétől származhatnak. Ámde az Albrecht-uton észlelt vérnyomokból bizonyos, bogy a tettes megsebesülve hagyta el a vérlázitó tett színhelyét. Valószínűleg jobb kezén volt megsebesítve. Ezzel összhangzásban van a következő tapasztalat. Mikor Spanga a gyilkosságot követő napon es tefelé Berczely egyetemtéri czipész boltjában uj czi- pőt vásárolt, jobb kezén sötét-színű kesztyűt viselt s azt fizetéskor le nem húzta. Kezében volt-e másik kesztyű is, azt a boltbeliek már nem tudják megmondani, de az, hogy kesztyű volt a jobb kezén, az bizonyos. Ebből kitetszik, hogy a jobb kezét érdekében állott őriznie, föltehetőleg a rajta esett seb miatt. Még sokkal terhelőbb bizonyosságot szerez az a körülmény, hogy Spanga otthon hagyott ruháinak kikutatása alkalmával az egyik öltöny zsebében színre, nagyságra, mértékre, varrásra és gyárjelre nézve épen olyan másik pár kesztyűt találtak, mint a milyen a bástya alján megtalált fél kesztyű. A másik bizonyitékot a bástya alatti czipő nyom nyújtja ellene. Spanga, midőn uj czipőt vett Berczélinél, a régit nála hagyta. Midőn a ezipész- mcster másnap olvasta a lapokból, hogy Spanga az egyik gyanúsított, a czipó'ket azonnal a rendőrségre küldte. Zsarnay átszolgáltatta azokat a vizs- gálóbiróságnak, mely konstatá’ta, hogy azok a rablógyilkosok lábnyomairól fölvett mértéknek teljesen megfelelned. Az eddigi rendőri nyomozás egyik legnevezetesebb és legfeltűnőbb eredménye, hogy mind Be- recz vallomása, mind más nyomok szaporítják a gyanuokokat, hogy a gyilkosság nem közönséges rablógyilkosság volt, hanem jelentékeny tényező gyanánt szerepelt benne a boszuállás. Kossuth Lajos levele. Nagy hazánkfiát születésnapja 80-ik évfordulója alkalmával arany tollal tisztelte meg a nagyváradi függetlenségi párt. Kossuth ezt megköszönve, márcz. lö vői ifj. Bölönyi Sándorhoz s a vele aláirt nagyváradi polgárokhoz egy nagyérdekü levelet intézett. A levélből közöljük a következőket : Nagy hazánkfia kijelenti, hogy a nagyváradiak a hozzá intézett levél által nemcsak felderítették szenvedései néhány perezét, hanem hitét is növelték, hogy még rezeg a hazában azon elvek húrja, melyeket az emlékezet az ő nevéhez tűz. Azok pedig hazánk állami függetlenségének, szabadságának, önkormányzatának, történelmi typusának s hivatásának, erkölcsi súlyának s anyagi felvirágzásának kellékeit foglalják magokban, azon elhatározáshoz csatolva, hogy ezen kellékek alku tárgyát nem képezhetik s hogy minden áron visszaszerzendők békés utón, ha lehetséges, de visszaszerzendők úgy, a hogy lehet. Érzi azt, hogy hazánkban minden párt magát a törvényes alapon állónak vallja s a közélet minden lüktetését a helyzet ez irányba tereli. De azt nem tudja belátni, hogy a törvényes alap jogfeladásokat igényelhet. Azt sem tudja belátni, hogy a jogelalkuvás elvét visszautasítok törvényes álláspontjának szükséges korolláriuma lenne előre kijelenteni, hogy hazánk függetlensége visszaszerzésében az úgynevezett törvényes tér semmi körülmények közt túl nem lépetik. A kik az ország államjogát feladják, azok nem állnak törvényes alapon. Alkotmányos mezbe burkolt államcsínyt követnek el, melyre a szavazati urnáknál rá lehet ütni az alaki törvényesités bélyegét — mint Frahcziaországban a deczember második i államcsínyre reáütötték — de a jogszerűség pecsétjét soha! A kik pedig ragaszkodnak a joghoz, de ragaszkodásukhoz azon biztosítást csatolják, hogy a törvényes alapról, melyen ez idő szerint igen természetesen állást foglaltak, semmi körülmények közt le nem tőrnek, azok fehér lapot adnak a hatalom kezébe, a melyre azt irhát, a mit akar. Miért ne tenné? hiszen nincs mitől tartania. ír is. Még Boszniát is reá irta, pedig az egy boa-constrictor, melynek átkozott farka nagyon hosszú. A kik nemze'jogot adnak fel, kezdetben azon szándékkal teszik, hogy tovább nem mennek ; hogy többet fel nem adnak. De rég meg van irva, bogy a pokol csupa jó szándékokkal van kikövezve. Az ily szándékokat az élet kineveti. Minden lépésnek meg van a maga logikája. A jogfeladás nem lábitő, melyen emelkedni, hanem sikló, melyen csak lesik- lani lehet. Siklottak is, siklanak is és fognak is siklani. A ki pedig vissza kívánja a jogot, de előre kimondja, hogy számon kérővé soha sem lesz, hanem mindig csak „supplikans“ marad, az ily jogkövetelőt az élet Darvinismusa félretolja. De hát több dolog van ég és föld között, mint a miről a „bölcsek“ álmodtak. Egy oly évezred, mint a minő a magyarnak van, nem szó, mint a kiáltó szava a pusztában. Megvan annak a maga történelmi kényszerűsége. Bölcső az, melyben a magzatnak jövendője ring. A magyar életrevalóságnak 35 év előtti hatalmas revelatiója, nem egy fel- hevülési lob, melyet egy mákonyos álom lehűt, egy szivlüktetés volt az, melyben a történelem logikájának törvénye nyilatkozott. Az a törvény érvényre jut. Az testet fog adni az igének, melynek eszméiben önök osztoznak. Fővárosi levél. Túl volnánk hát a husvéton is. Azonban e nagy ünnep semmi egyebet nem hozott nekünk, mint a vén telet, a melyet pedig már elbúcsuztaltunk. Hát biz őkelme megint berukkolt fehér hóparipáján s nem kevéssé ijesztett rá a szegény ibolyákra és hóvirágokra, melyeket már minden utczasarkon kínálnak a virágárus-lánykák. A sugárút fiatal csemetéi is, melyek már szintén rügyeznek, rémülve hajtogatták apró fejüket, mikor megszállta őket a tél fehér fátyola, mintha azt akarták volna kérdezni a járó-kelőktől: „Hát ez mi? Újra kezdjük a telet? Soha ilyen husvét napot !“ — Ok persze még sokkal fiatalabbak, mintsem hogy fehér husvétot láthattak volna. A húsvéti piros tojásokból semmi szenzáczió ki nem kelt, legfölebb csak annak a józsefvárosi kasz szirfrajlának jutott ki az ijedségből, a kinek valami kikosarazott imádója nihilista módra puskaporos piros tojást adott ajánkékba, a mely szerencsésen föl is robbant, a nélkül, hogy a kasszirfrajlában kárt csinált volna. A külföldi szoczialisztikus mozgalmak ily romantikus alakban nyertek tehát visszhangot nálunk is. Más nevezetes nem történt, legfölebb csak az, hogy a városligeti wurstlpraterben a ringlspiel, (vagy beszéljünk magyarul: az ördög-malom) egy nevezetes játékkal szaporodott, melynek czime „Tenger a szárazon“, mely annyiban üt el a közönséges ringlspieltől, hogy kocsik helyett hajók vannak felfüggesztve. Alig tévedünk, ha azt hiszszük, hogy ez a nevezetes esemény nincs hivatva az európai egyensúlyt megzavarni és a „Tenger a szárazon“ sem a tengeri, sem szárazföldi hatalmak között nem fog konfliktust előidézni. Ámbár a mai világban, mikor telefonon beszélünk, mikor egy kecskeméti újságot Nagykőrösön nyomnak (Kecskemét és Kőrös!), mikor egy világhírű zenészt Ondricseknek hívhatnak, semmi sem lehetetlen többé. . . . De bezzeg idézett elő egy kis forradalmat Dóczy Lajosnak Csiky Gergelyhez intézett egy nyílt levele. Olvasóink még emlékezhetnek rá, hogy múlt levelünkben a Teleky-pályázatról szólva, kikeltünk azon hang ellen, mely az előadók jelentésének alaptónusát képezik, a minek — mint előre jeleztük — az a rósz eredménye van, hogy önérzetes ember, kinek van irodalmi múltja és neve, nem vesz részt a pályázaton, nem akarván magát kitenni ilyen bírálatnak. A Dóczyak — igy fejeztük be rnondó- kánkat — elmaradoznak és jönnek a — Fenyé- ryek. A tények nagyon hamar igazságot szolgáltattak nekünk. Pár nap előtt ugyanis a „Budapesti Hírlap “-ban Dóczy Lajos, a „Csók“ ismert szerzője nyílt levelet intézett Csiky Gergelyhez, mint a Teleky-pályázat előadójához, elmondván, hogy egy, a pályázatról ki • zárt műnek, a „Utolsó szerelem“-nek melyet az előadó, noha kizárta a pályázatról mégis jónak látott oldalba vágni, ő a szerzője s tiltakozik őzen eljárás ellen, melynek üdvös eredménye nem lehet. Az eset nagy port kavart föl. Egy könyvkiadó már ajánlatot is tett Dóczynak müve kiadására, de — mint halljuk — maga Pau- lay, a nemzeti színház drámai igazgatója is elkérte már a vígjátékot, hogy színre hozza. Dóczy ez újabb müve után a legnagyobb érdeklődést tanúsítanak mindenfelé s kíváncsian várják annak szinrehozatalát. . . ... A szászok magatartása már régóta a legnagyobb indignatiót kelti minden hazafiui kebelben. A Schulverein ellen tavaly országszerte rendezett tüntetések eléggé tanúsítják, mennyire van okunk cjó urakat, kik a nagy német birodalom felé gra- vitálnak s hazánkban elnyomatásról panaszkodnak, szeretni. Es mégis egy szász-ünnepély folyik lo ma a fővárosban, melyhez az egész ország legőszintébb szerencse-kivánataivai járul. Az igaz, hogy ez egész más féle szász, mint azok a kik unos-unta- lan árulkodnak ellenünk. Nem is szász ez, hanem Szász, még pedig Szász Károly, a jeles költő, a kitűnő műfordító, a fárad ha ti an iró, ki most ünnepli ezüstmenyegzőjét s pár hó előtt gyűjtötte össze három évtizedről szóló munkálkodását. A nagy család fényesen üli meg a boldog ünnepet, melyhez bizonyára szerencsét kívánnak mindazok, a kiknek Szász Károly már oly sok élvezetes perczet nyújtott. Es ezek száma légió !... ... Az irók és művészek társasága a múlt héten tartotta meg rendes évi ülését, a mely egyszersmind a 10-ik közgyűlés volt. A 10 éves kör pénztárában — mint Kabdebó megjegyzi — 10,000 frt hiány fedeztetet föl, vagyis a pénztárban még mindég nincs 10,000 frt, a mi bizony hiány. No de majd lesz 10 év múlva a körnek saját háza, ha a Dolinay által kibocsátandó részvényekre akad elég vásárló. A kör fennállásának 10 éves fordulóját talán megünneplik közelebb. Gdry Lehel egy igen érdekes adomát beszélt el a kör megalakulásáról. Az alakítók között volt Jókai is. Mikor az alakuló gyűlésen Odry a beiratkozási dijakat egy kalapban összegyüjté, Jókai is oda lépett hozzá és e szavakkal nyujtá át neki a dijat: — En Jókai Mór vagyok, lakom a Stáczió-utczá- ban. Odryt a nagy regényíró megszólítása any- nyira zavarba hozta, hogy a gyűjtő ivre сзак eny- nyit, tudott följegyezni: „Stáczió . . .“ . . . Husvét másodnapján egy régi újdonságot, vagy uj régiséget adtak elő a nemzeti színházban. Calderon „Zalameai biró“-ját elevenítették föl, melyen 40 év óta hever nálunk a bibliothéka pora. 40 év előtt adták Gaal József fordításában, most Győry Vilmos fordította le igen sikerültén. A régiség nagy hatást keltett s még sokáig fenn fogja magát tartani. Igen alkalomszerűek benne a párbajról mondott következő sorok, melyeket meg nem állhatunk, hogy ide ne igtassuk : Nékem az a véleményem : Nemcsak azt kell megtauitni, Ügyesen, szépen, merészen Mint kell vívni, ámde azt is. Hogy miért kell vívni; s én Azt hiszem, ha csak egyetlen Mester volna, a ki bölcsen Nem csak azt tanítaná, Hogy kell vívni, ámde azt is, Hogy miért kell: minden ember Ahhoz adná a fiát. No lám, milyen okosan beszél Calderon a párbajról, pedig nem is ismerte a mi mostani viszonyainkat ! Hevesi József. A dalnoki iskola-ügy. A dálnoki állami népiskola miseriáiról egy levelet kaptunk, melyből közöljük a következőket : A ki az újságokat olvasgatja, hallhatta, tudhatja, hogy Dálnok község lakói a népnevelést szivökön hordják. Hallhattak olyasmit is, hogy Dalnokban egy év óta állami iskola van. S mit tesz nálunk az állami iskola név ? Népünk szerény felfogása szerint egy oly tanintézetet, mely berendezésére nézve jobb a felekezetinél és községinél ; kormányzatára felülmúl minden más iskolát ; tehát a szó szó ■ ros értelmében oly valami, mitől többet várunk, mint a többi elemi iskoláktól. Vájjon Dálnok állami iskolája üti-e ezen mértéket? Nem! S hogy nem, annak okai vannak. A tanítókról nem szólok, mert azokat eleget szidjuk itthon. Csak az egyebek körül csoportosítom gondolataimat. Hogy Dálnok iskolája nem állhat azon színvonalon, melyet tőle várni lehet, egyik oka az iskolahelyiség hiánya. A község különböző pontjain vannak iskoláink elhelyezve oly épületekben, melyek korcsmának, boltnak, konyhának, faluházának és még nem tudom mi mindennek voltak szánva, csak iskolának nem. A környezet hat az emberre. A dálnoki iskolák nem minclenike dicsekedhetik jó környezettel. Népünk nem vádolható, mert mindent meg tett, a mit egy sok nyomorúsággal küzdő község lakói tehettek. Iskolaépítésre állami segélyért iskolánk tiszteletre méltó gondnoksága kért nem egyszer, könyörgött többször, de hiába. Kérelmezett e tárgyban a helybeli képviselő testület is, de az ő kérése is a gondnokságéval hasonló sorsban részesült. A dolgok tetőzésére folyó hó 14-én a maglovak az iskolák egy részével egy telken helyeztettek el. Elöljáróságunk megtett minden elóleges óvintézkedést, hogy a gyermekek erkölcsi világát az elromlástól megvédje. Az épület egyik szárnyából a gyermekeket áthelyezte a másikba. Gondoskodott játszótérről is. Hogy a tanszoba és játszó-tér mennyire alkalmasok: nem az én dolgom. A tanszoba egyet- len-egy ablak által világitattik. A játszó-tér ott van a méntelep szomszédjában, honnan a kis mii- zsák a kert hasadékain át mindent láthatnak. Ezek volnának a dálnoki állami iskola nyomorúságai. Szíveskedjék kiadni a szerkesztő ur, hátha igy dolgunkon valaki segítene. Dálnok, 1883. márczius 24. Tanügybarát,
