Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1938

A gimnázium. A nagykanizsai piarista konviktus tájékoztatója. Az intézet. A nagykanizsai kegyesrendi gimnázium konviktusa modern, kelet-nyugati irányban, három holdas park területén fekvő épület. Körülötte terül el az intézet korcsolya- és tenniszpályája, a botanikus kert, amely egyúttal üdülésre és megfelelő idő esetén tanulásra is szolgál. Az épület belső berendezése minden igényt kielégít. Barátságos és tágas belépőből nyílnak a földszinten a szekrényszobák, ahol minden növendéknek külön szekrény áll rendelkezésére ruhái és felszerelése részére; továbbá két jól felszerelt játékterem (asztali tennisz, rádió, társasjátékok stb.), zeneszoba, zuhany- és kádfürdő. Az első emeleten két tágas hálóterem, vele összeköttetésben modern folyóvizű mosdó­helyiség, társalgó, nagy tanulóterem. A második emeleten négy háló­terem két mosdószobával, betegszoba, inas- és szekrényszoba. A belső felszerelés mintaszerű és a modern nevelés követelmé­nyeinek megfelelő. Minden emeleten egy-egy, összesen négy prefek­tusi lakás. Felvétel. A konviktusba a felvételt az igazgató végzi. Ellátási díj a tiz hónapra terjedő iskolaévre 750 P. Ez az összeg havi 75 pengős részletekben előre fizethető. A megkezdett hónap teljesnek számít. A tartásdíj fejében teljes ellátást, nevelői és tanulmányi felügyeletet, kiszolgálást, fürdést, mosást, az intézeti játékszerek, sporteszközök és zeneszerek használatát stb. nyujtjuk. Orvosi díj címén havi 1 pengőt fizet a növendék. Ezért állandó orvosi felügyeletet és vizsgálatot, valamint beteggondozást kap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom