Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1901

51 meg Soós Miklós bényei ref. lelkésztől hallotta; e hir tehát két poétától jött. Már örültem, mint fogok hozzád azonnal rukkolni Vass Gyulával együtt! Most egy tragico-humoriszticus esetet! Az én kedvem már csak szalmatüz, fellobban, ellobban. Leveled vételére vágytam rögtön, azaz kevés nap múlva indulni hozzád, s ezt nemcsak irtam hozzád első levelemben, de még ahhoz e hozzátétellel szóról szóra: Él-e még Darvas Pali? ha meghalt volna is ébredjen föl — izend meg neki, mert hozzá szállok; — t. i. saját lovaimon megyek, s bár te nem szoktál szalmázni, neki mégis kétségkívül több a szénája." Másnapra, e sorok irása után, hozzám jön vagy inkább vömhöz négy pataki jogász, köztük Kossuth József nevü fiatal ember megyétekből: Gömörből, — kérdezősködöm tőle erről, arról, Szentmiklóssy Antalról, rólad, Ragályi Ferdiről, Hanvayékról, s a mint szegény Palira jutok, és hogy rövid nap Hanvára készülve hozzá szállok, — rám tekint s mondja: „hiszen Darvas Pál már meghalt!" — Mire lyukadt ki tréfám! .... én azért irtam: „ha meghalt volna is ébredjen fel", mert biztosnak hittem, hogy még él. No de igy is lehető, hogy hozzá szállok nemsokára! Vigye a manó ! már újra komolyság! . . . . Pedig ha hozzád találtam volna menni, látnád, hogy tudok én még víg is lenni; de csak vígak között, s azok közt is nem oly tartósan többé mint egykor. Petőfi Sándor fia: Zoltán, mint vándorszínész Ujhelyben volt nem rég több ideig, de nagyon betegen. Vass Gyula, ez önző kor pár nélküli samaritanusa fölkereste, rábeszélte, hogy lépjen le e pályáról, — magához vette s néhány hétig, ugy gondoskodott róla. Volt vele nálam is, s később meg én mentem Ujhelybe. Örülök, hogy megismertem e kis fiut. — Sajátságos, erős, hajthatlan akaratú, de betegesen ideges ember ! . . . . Én igen megszerettem s láttam, hogy ő is ragaszkodik hozzám. Szellemes gyerek s poéta is — mit csak sokára tudtam meg, úgyszólván csak a végperczben, Pestre utazása előtt. Pár darabját fölolvasta kérésemre, — ügyes, sajátságos genre festések. Igen sok verset irt már is. Lám, ki tudja, még atyja lehet belőle! . . . . Annyi mennyi adóssága volt, azt — Vass Gyula levele következtében Gyulai Pali kifizette a társulat direktorának. Miska! egy nagy kincsemet vesztettem el legközelebb! egy fogamat; és pedig felső első fogaim közül, jobb oldalt. Ugy kell nekem ! . . . . negyedéve ostoba, hiú produktióból, hogy mily erős fogaim vannak még megtörtem egy őszi baraczk-magot. Mindjárt akkor éreztem, hogy e fogamnak — pedig ő csak harmadában volt tényező, nagyon zokon esett e kísérlet; mintha megroppant volna. Később romlani kezdett, s most már annyira fájt, hogy nem tűrhettem tovább, — erős czérnát kötöttem rá s kirántottam. Vén barátod tehát már csorba! — — Se baj! Nagyon hozzá illik az csorba kedvemhez s a csonka alkotmányhoz. Írod, hogy Emikéd nagy tisztelője Kossuthnak. Az Isten áldja meg! . . . . remélem, hogy férje is az ! .... Emberekbeni hitemet 2*