Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

A megyék kormányzatában is részben személyi, részben hatásköri vál­tozások következtek be. Ferenc József a legtöbb megye élére új főispánt nevezett ki, az ő feladatuk volt az országgyűlés előkészítése. A főispánok­nak Majláth augusztus 26-án adott hivatali utasítást, s ugyanakkor közölte velük a fő szempontokat, amelyeket követniük kellett, hogy „előkészíttes­sék ama tér, melyben Magyarország jövőjének kérdése törvényhozásilag lészen megoldandó". Majláth elismerte, súlyos nehézségek származtak abból, hogy az ország közállapotai egyáltalában nem feleltek meg a jogfolytonos­ság követelményeinek. Hitte mégis, hogy „az annyira óhajtott alaki s anyagi törvényesség teljes visszaállítása különben is csak törvényhozási úton lévén eszközölhető, a magyar nemzet... az országgyűlési tárgyalások mielőbbi nyugalmas megkezdését lehetővé teendi". Igyekezett megmagyarázni, hogy a kormánynak nem maradt más választása, mint a megyék kivételes szer­kezetét a törvényhozás további intézkedéséig fenntartani s egyelőre csak olyan változtatásokat eszközölni, amelyek a közjó és a szolgálat érdekében mellőzhetetlennek látszottak. Utasította a főispánokat, hogy a képesság, szorgalom vagy tapintat hiánya miatt bizalmat nem érdemlő megyei tiszt­viselőket, s azokat, akik hivatali teendőiket nem látják el pártatlan módon, más, „a közönség bizalmát bíró alkalmas egyének által" helyettesítsék; re­mélte, hogy ilyenek közérdekből hajlandók lesznek állást vállalni. A főis­pánoknak oda kellett hatniuk, hogy azok aggodalmait, akik a törvényható­sági működés azonnali helyreállítását kívánták, eloszlassák. Majláth szerint „a kormány a helyhatósági intézményt a magyar alkotmány egyik legérté­kesebb gyöngyeként tekinti ugyan, de ... éppen azért óvakodnia kell azt törvényhozási úton kívül s a mellőzhetlen előzményezés nélkül" visszaállí­tani, amikor higgadt mérsékletre volt szükség, s fennállt a veszély, hogy a helyhatóságok szenvedélyes rázkódtatások küzdőterévé válnak. Azt remélte, hogy a főispánok tekintélyt tudnak szerezni a tisztikar működésének, ha szigorú ellenőrzéssel, a visszaélések megtorlásával biztosítják annak önzet­len, tapintatos kötelességteljesítését; meg volt győződve arról, hogy így „a közigazgatást jelen kivételes alakjában is a méltányos kívánalmak s érdek­biztonság színvonalára emelhetik". A kormánynak arra kellett törekednie, hogy a választási mozgalmak küszöbén a közigazgatási gépezet működése fennakadást ne szenvedjen. Po­litikai okok is amellett szóltak, hogy óvatosak legyenek a tisztviselői kar­ban eszközölt változtatásoknál. Majláth ezért felszólította a főispánokat, hogy az intézkedések foganatosítása előtt terjesszék fel az elbocsátandó tiszt­viselők s a helyettesítendő egyének névjegyzékét indokolt javaslat kísére­tében a tárnokmesterhez, előzetes jóváhagyás végett. A hivatali utasítás a megyei kormányzat és elsősorban a főispán részére a következő főbb köte­lességeket írja elő: A főispán a megyei kormányzat élén áll, közvetlenül a helytartótanács­nak alárendelve (1). ö irányítja és ellenőrzi megyéjének egész közigazgatási és törvénykezési ügykezelését (2). Köteles a közrend és közbiztonság fenn­tartásáról vagy helyreállításáról gondoskodni, a személyes biztonságot óvni, a megye szellemi és anyagi jólétét, az ipar és kereskedelem fejlődését lehe­tőleg előmozdítani s evégből különösen az egészségügy és a tanügy célszerű

Next

/
Oldalképek
Tartalom