Székely Vera: A központi államigazgatás tisztségviselői a dualizmus korában 2. rész: M. Kir. Miniszterelnökség: A Király Személye Körüli M. Kir. Minisztérium : M. Kir. Belügyminisztérium (Forrástudományi segédletek 1. Budapest, 1980)

BEVEZETÉS

BEVEZETÉS A dualizmuskori archontológiai kiadványsorozat (amelynek első része a M. kir. Honvédelmi Minisztérium tiszti címtára) most megjelenő második kötete három részből áll: a M. kir. Miniszterelnökség, a Király személye körüli M. kir. Minisztérium és a M. kir. Belügyminisztérium tiszti címtárából. A három minisztérium rekonstruált tiszti címtárának egy kötetben való közreadása azért volt szükséges, mert a kormány vezető hivatala a Miniszterelnökség csakúgy, mint a királyi kabinetiroda jellegű Király személye körüli Minisztérium a kormányon belül a legkisebb létszámmal működött az egész korszakban, s így önálló kötetben való megjelentetésük — miként ez a szakminisztériumok esetében történt - nem lehetséges. A Belügyminisztérium közepes létszámú apparátusa megfelelően egészíti ki a kötetet, s egyúttal az 1867-ben az 1848: III. Tc. alapján megalakult minisztériumok sorrendjét ez a felállítás híven követi. A kötet összeállításánál használt források, a szerkesztés elvi, módszertani és formai jegyei általában megegyeznek a M. kir. Honvédelmi Minisztérium tiszti címtárában alkalmazott elvekkel, a sorozat első részének Előszavában elmondottak pedig értelemszerűen alkalmazandók a második részben közölt három minisztérium tiszti címtárára is. A kiegyezés után a Miniszterelnökség, a Király személye körüli Minisztérium és a Belügyminisztérium valamint az 1867 előtti korszak legfőbb dicasteriális hivatalai, a visszaállított Kancellária és a visszaállított Helytartótanács között elég nagymérvű a kontinuitás. Ez a folytonosság azonban nem a kormányzat jellegében, hanem éppen az archontológia területén, a személyi vonatkozásokban mutatható ki. A Belügyminisztérium, amely a legfőbb közigazgatási hatóság, már 1867-től osztályokra, 1891-től főosztályokra tagozódott. Szervezete meglehetősen bonyolult, s tisztviselői karának létszáma is messze meghaladja a Miniszterelnökség és a Király személye körüli Minisztérium együttes létszámát. Szervezeti felépítését azonban szerkezeti okokból nem követjük a tiszticímtárban, de a vezető tisztviselőket feltüntetjük, a fő- ül. ügyosztályok vezetőit: az osztályfőnököket és az osztályvezetőket. Ha valamennyi tisztviselő hivatali elhelyezkedését jelezni kívánnánk, az megtörné a szerkezet rendjét és voltaképpen egy fordított sematizmust állítanék elő. A Belügyminisztérium jóformán évenkénti átszervezése amúgy is érzékelhető a fő- és ügyosztályok vezetőinek beosztásán és a Függelékben közölt az osztályok és ügykörök változását bemutató táblázatokon. Az osztályok átszervezése és az ügykörök folytonos bővülése mellett a Belügyminisztérium az egész korszakban ugyanazzal a nyolc ügycsoporttal foglalkozott, amely a társadalmi és politikai élet szükségletei szerint vált egyes területeken egyre kiterjedtebbé. A Miniszterelnökségen csak 1896-tól találunk osztályokat, Ül. egyetlen osztály, a Központi fordító osztály, már 1869-től működött. A szervezeti felépítés 1896 után is jóval megállapodottabb képet mutat, mint a Belügyminisztériumban: kevesebb átszervezéssel, néhány ügykör- és kisebb mérvű személyi változásokkal találkozunk csupán. A Király személye körüli Minisztérium — amelynek székhelye Bécsben volt — a dualizmus öt évtizede alatt kislétszámú hivatal maradt, osztálybeosztás nélkül, a szakminisztériumoknál szűkebbre szabott ügykörrel felruházva, a M. kir. udvari KanceUária kicsinyített és miniszteriális jeUegűvé átalakult utódaként. A Miniszterelnökség és a két minisztérium segédhivatalokkal, ezenkívül a Belügyminisztérium önálló számvevőséggel rendelkezett. A Miniszterelnökségen 1909-ig ugyancsak önálló számvevőség működött, amelynek feladatát 1910-től egy a II. Közjogi osztályra beosztott számvizsgáló látta el. A Király személye körüli minisztériumnak nem volt önáUó számvevősége, 1888-tól a Segédhivatal igazgatója, majd főigazgatója egyben a pénztárnoki és házi felügyelői, 1903-tól a pénztárnoki és házgondnoki teendőket is ellátta. A minisztériumok tisztviselőinek rangja, mai kifejezést használva besorolása, voltaképpen a feloszlatott udvari hivatalok cím- és rangfokozati meghatározásain alapult; a miniszteri (udvari) tanácsostól a fogalmazó segédekig bezárólag. Lényeges változást nem tapasztaltunk, csak bizonyos területeken a kor igényeinek megfelelően, szakemberek és a karhatalom képviselői (orvosok, műszakiak, fordítók, rendőrök és csendőrök) kerülnek a központi államigazgatásba. E szakemberek sok esetben megkapták a beosztásuknak megfelelő miniszteriális rangot is. A korszakban két törvénycikk, az 1883:1. A köztisztviselők minősítéséről és az 1893: IV. Az áUami tisztviselők ületményeinek szabályozásáról szóló törvény A melléklete az áUami tisztviselők fizetési osztályainak kimutatásáról, foglalkozik a központi államigazgatás tisztviselőinek rang- és a megfelelő fizetési osztályokba való besorolásával. A sorozat első kötetéhez képest változást jelent a Segédhivatalok és Számvevőségek igazgatói (főigazgatói) névsorának a fogalmazói karral azonos rendben való közlése. Mindhárom hivatalról alfabetikus névmutató készült, amelyek az egyes tiszti címtárak végén, a létszám- és a szervezeti változásokat szemléltető táblázatokkal együtt azok használhatóságát hivatottak megkönnyíteni.