Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)
A fiatal Kaffka Margit
NAGYKÁROLY Kora ősz van. Napfényes. Aranylevelű. Bokáig érő porban igyekszem előre. Apró kis házak, kerek fejű akácok ma- „ radnak el mellettem, csirkék szaladnak át előttem az úton, szürke fakerítések mögül kutyák ugatnak utánam, egy szekér nyomán sárga porfelhőbe borul az utca s cseppnyi kis kertekből, — áttörve poron, kerítéseken — utánam száll a verbéna, petúnia, kisasszonypapucs, bazsalikom, meg a zsálya illata.— Mintha egy nagy alföldi faluban járnék. Pedig a megye székhelyén, Nagykárolyban, Kaffka Margit szülővárosában rovom az utcát. Gyermekkoromban jártam itt, hiszen a nagybátyám itt volt szolgabíró, de azóta annyi minden megváltozott. — Tudom, hogy a város megyei székhely volt az 1880-as években. Közjegyző, szolgabíró, kath. kegyesrendi gimnázium, — ahol Ady Endre is tanult, — leánynevelő intézet, kórházak, kőnyomda, ipartársulatok, érmelléki borászati rt., takarékpénztár, népbank, 12 ezren felüli lakos, no és a Károlyi grófok kastélya és híres ménese a város nevezetességei. Ebben a városban lakott Jászi Ferenc orvos, akinek fia Jászi Oszkár Ady Endrének Nagykárolyban diáktársa volt, valamint a postamester fia: Madzsar József. De az utcanevek folyton változnak. A megyeház mögötti utca, amit valamikor Hétsastoll, Zöldfa, majd Kossuth Lajos utcának neveztek, őrzi annak a háznak helyét, amelyben Kaffka Margit született. Ezen a házon, ami a helyén épült, ma román nyelvű felirat hirdeti: "Ebben a házban született Kaffka Margit írónő. 1880-1918." Már elhagytam a régi vasráccsal kerített kőkeresztet, befordultam a Kölcsey utcába, s onnan egy kis keres ztútra, amelyet régen Könyök utcának hívtak. Ott akis keskeny utca könyökhajlásában, az orosz és román templom közös cinterme mellett állt a ház, ahol a gyermek Kaffka Margit később lakott, s "ahol egy csöpp udvari szoba merész és forró, idegen, képtelen és gyönyörű látomásokkal" borult föléje. A ház Vadnay Etelka "vénkisasszony" tulajdona volt, már régen új ház épült helyette. Tovább megyek. Végig a Károlyi-kastély kertje mellett, s a piactéren átvágva, a temetőbe tartok. A városban svábok is laknak, a "mesterrész" a magyar negyed. A város két temetője közül itt van a nagy temető. Kaffka Margit apjának sírját keresem. "Kint alszik egy aranybetűs kőemlék alján, a temető rácsos kapuja mellett", — emlékezem Kaffka Margit soraira. Aztán megállok egy szürke gránit síremlék előtt. A föld színével egysíkú hant csupa gyom. Csak a gránit tömb áll még, megkopott, alig olvasható betűivel. "Kaffka Gyula, Szatmár vármegye tiszti főügyésze. Született 1851. jun. 5. Meghalt: 1886. jun. 23. Béke hamvaira. Emlékül bánatos szülei." Csak a néven csillan meg itt-ott az arany. Itt áll a temető rácsos kapuja mellett, ahol a régi megyei urak díszes, ápolt sírjai sorakoznak és szinte látom, ahogy szégyenkezve süpped a sírhant egyre lejjebb. *