Magyar Országos Tudósító, 1929. november/1

1929-11-02 [025]

_L1_Í_* r _ a t Első k i a d á s . Budapest, 1929, n^renbor 2. p' xíT'ővfolyám7~25oT~s7áiI~ H A HŐSÖK TEMETŐJÉBEN MINDENSZENTEK DÉLUTÁNJÁT KEGYELETES GYÁSZÜNMEPSEfíET RENDEZTEK. Mindenszentek napjának délutánján a tábori püspökség közreműkö­désével az uj Köztemetőben a hősi emlékműnél kegyeletes gyászünnepséget ren­deztek a ^világháború magyar halottainak emlékezetére. Az ünnepségen -nagy az,'. . mü^és előkelő közönség vett részt és képviseltette magát a kormányzó is, akit J a n k y Kocsárd, a honvédség főparancsnoka képviselt. Megjelent A u g u bs t a kir. hercegasszony, valamint a képviselőház, a felsőház, a székesfőváros, a honvédség, az olasz, török, német és bolgár követségek tagjai, továbbá a hadirokkantak otthonának vezetősége, a HADRÖÁ megbízottai, a testnevelési főiskola képviselői és szánostul mások, az érdeklődő és sirok : látogató nagyközönség köréből. A hatalmas emlékmű előtt a gyászünnepség pontosan délután fél porakor kezdődött a Himnusz eléneklésével. Majd H á s z István dr. tábori püspök "lépett a gyászlepellel leborított emelvényre és lélekbemarko­ló gyászbeszédet mondott a világháborúban elesett h6ai magyar katonák emlé­kezetére. A püspök beszéde alatt szem nem maradt szárazon, majd a közönség elénekelte a magyar Hiszekegyet. * Ezután a honvédzehekar gyászzsolozsnát adott elő a hősi halot­takért, majd régi magyar dalokat, közöttük a Boldogasszony anyánk kezdetű magyar egyházi éneket játszotta el. " Következett az ünnepség kiemelkedő és impozáns pontja:"az emlék­mű megkoszorúzása. Magyarország kormányzója nemzetiszinü szalagos koszorút küldött a világháborúban elesett magyar hősök emlékére és a koszorút Janky Kocsárd lovassági tábornok, a honvédség főparancsneka helyezte el. Azután' Auguszta kir. hercogass'zony tette le gyászfátyolos koszorúját" a Burulmadaras omlélmüre, majd a török követség és az olasz követség egy-egy képviselője helyezett ol babérkoszorút a talapzaton. A magyar orszf ággyülés felsőházának koszorúját M u z s a Gyula felsőházi tag, a képviselőház nemzeti szal­lagos pompás koszorúját pedig Petrovics György országgyűlési kép­viselő helyezték el. A honvédség nevében vitéz S chönner Cdiló al­tábornagy, a budapesti vegyesdandár parancsnoka, a székesf ővároskoszoruját N é m e t h y Béla tanácsnok, az élő frontharcosok enlékvirágait M á n _ d o k y Sándor ezredes-lelkész nyújtotta át a kegyelet jeléül. Mándoky Sándor néhány megragadó szóval mutatott rá az életben maradt forntharcos*k örök hálájára, kegyeletére és szeretetére elhunyt bajtársaik iránt. Az Országos Vitézi Szék megbízásából Láz á r táborno\ko­3zoruzta meg a monumentális müvet, a hadirokkantak otthona nevében B o ­d o 1 a y Lajos igazgató, a Testnevelési Felügyelőség cserkoszoruját vi­téz 3 a 1 1 a y^ezredes nyújtották, át emlékezésük jeléül. Végül a HADRÖÁ, QS a Valéria tűzoltótestület koszorúi kerültek az emlékműre. Az ünnepséget , a Szózat eléneklésével fejezték be. Ezután a több ezerre ru L ;ó közönség szétoszlott a katenás rondbesn egymás mellé sorakozó hadisfrrdik kö­zött, ahol 26.000 hősi halált halt magyar hős alussza örök álmát 26.000 gyertyaszál világa mellettt. A fŐváres előzékenyé ge folytán ugyanis minden egyes katonasirra egy-egy gyertya került és a hősök temetőjének kertészete valamennyi katonasirt egyformán feldi.szitette őszirózsákkal és zöld dísz­növényekkel. /M0T/KY. >-N

Next

/
Oldalképek
Tartalom