Tóth Sándor szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Természettudomány (Veszprém, 1980)

Dr. VERESS MÁRTON: Adatok a dudari ördög-árok barlangjainak morfogenetikájához

Adatok a dudari Ördög-árok barlangjainak morfogenetikáj ához DR. VERESS MARTON /. Bevezetés 1976-ban a Bakony-kutató program keretében foglalkoztunk az ördög-árokkal, főleg barlangjainak fölmérésével. A munka a fölhasznált irodalom és az elkészített térképek segítségével elkülöníti az árok egyes jellemző részeit, formakincsét karsztos és nemkarsztos, valamint komplex eredetű csoportokba osztja, részletesebben az árok barlangjaival foglalkozik. Az alkalmazott módszer és a barlangok morfológiájának felhasználásával a karsztos eredetűeket úgy csoportosítjuk, hogy mód nyílik az egyes típusok fejlődésének vázlatos leírására. így az úgynevezett csőszerű barlangok, ha altípusba oszthatók, lencsezónás eredetűek, ha nem, akkor forrás barlangok vagy nagyobb barlangok maradványai. Az utóbbi esetben hasadékbarlangokkal együtt fordulnak elő, sőt környezetükben nem ritkák ilyenkor a beomlott mennyezetű barlangrészletek sem. A fenti maradvány részek, de a másképpen létrejött csőszerű vagy hasadékbarlangok is erre a sorsra jutottak vagy jutnak, ha a mennyezetük elég vékony és egyéb feltételek is megfelelnek. Földrajzi - földtani viszonyok A Zirc-Dudari-medencétó'l délnyugatra egy kb. 350-450 m magasságú mészkőfennsík különül el Csesznek, Bakonyoszlop és Dudar községek között. Ennek a tömbnek két időszakos vízfolyással rendelkező jelentősebb völgye van: a Kő-, iUetve ördög-árok, melyek délről észak felé tartanak. Az eddigi kutatások alapján a következőket tudjuk a fennsíkról, iUetve az ördög-árokról : 1. Az eocénban átmeneti, tengerparti terület, a nyugati mezozoos rögök és a Zirc-Dudari-medence között (TOMORTHIRRING J. 1934.). A jelenlegi fennsíkot eocén kori, főleg nummuüteszes mészkő alkotja, mely trópusi karsztosodás nyomait mutató triász mészkő, iUetve helyenként dolomitra transzgredált (TOMOR-THIRRING J. 1934., K. SZÖTS E. 1948.). 2. A miocénben tönkösödnie keUett, mivel helvét korú kavics borítja (LÓCZY L. 1913., SIDÓ M 1954.). 3. Ez a tönk törésvonalak mentén a plio^leisztocénben kiemelkedett (KNAUER J. 1965., RÓNAI A. 1973.). 4. Az emelkedések hatására az árok patakja főleg az északi részeken az eocén mészkövet átvágta és így idősebb kőzetek, pl. triász dolomitok is felszínre kerültek (TOMORTHIRRING J. 1934., BERTALAN K. 1957.). 5. A tönkösödött fennsík kavicstakarója, mely részben lepusztult, ületve áthalmozódott, a pleisztocénban még lösz borítást kapott (TOMORI-THIRRING J. 1934.). 6. Az ördög-árok genetikáját iüetően a vélemények eltérnek. TOMORI-THIRRING J. szerint (1934) az árok fölszakadt barlangmaradvány és BERTALAN K. (1957.), valamint LÁNG S. (1958.) szerint törés menti eróziós, hátravágódásos eredetű. 7. Az árok barlangjaiból jó néhány, mint arra már BERTALAN K. (1955.) is rámutatott, mészkő-dolomit kőzethatáron helyezkedik el, a többi eocén mészkőben. 8. Az árok barlangjaival foglalkozó munkák egy része nyomtatásban is megjelent (BERTALAN K. 1935., 1938.-, 1955., 1963., KASSAI M. 1963., ROSKA M. 1953.), más részük kéziratos (ROSKA M. 1950. L, II., BERTALAN K. 1954., MOLNÁR L. 1955., BALÁZS D. 1963., BÁRTFAI P. 1964., HORVÁTH J. 1968., 1969.). Megegyeznek abban, hogy az árok barlangjainak egy-egy csoportjával foglalkoznak, bár az újabbak egyre nagyobb számúval, továbbá abban, hogy a konkrétan említett barlangokat általában oldásos eredetűnek tekintik. A völgy morfológiája A morfológiáról általában a következőket mondhatjuk a megfigyelés, a topográfiai térkép, az esésgörbe és a keresztmetszet alapján (1., 2., 3. ábrák). 1. Az árok délről észak felé haladva egy kis esésű, aszimmetrikus, széles völgytalpú, egyenes lefutású, idősebb „felső", egy második nagy és egyenetlen esésű, csak felül aszimmetrikus, völgytalp nélküli, íves lefutású, részben fiatalabb „középső" és egy harmadik közepes, de egyenetlen esésű, aszimmetrikus, völgytalp nélküli, egyenes lefutású, részben fiatalabb „alsó" részből áüó szakaszokra tagolható (felső: A, B, C, középső: D, E, F, alsó: G). 2. Az árok szurdokos és nem szurdokos jeüegű részekből áU, benne gyakoriak a különböző eredetű barlangok, melyek főleg a szurdokos részeken csoportosan fordulnak elő. 3. A meredekebb völgyoldalak és a csőszerű barlangok (KADIC O. 1913. és 1938. évi munkáiban rókalyuknak nevezett barlangtípussal azonosíthatók), az árok felső részén a völgy jobb oldalát jeUemzik, majd az ördög-gáttól északra áttevődnek az árok bal oldalába. 4. A mederben sziklatömbök hevernek, a völgyoldalak, különösen észak felé, növekvő mértékben sziklásak, mind a medret, mind a völgyoldalakat kőtörmelék borítja. II. Az Ördög-árok barlangjainak csoportositási módszere Genetikai alapon az árok formakincse a karsztos, nem karsztos és a két hatás eredőjeként kialakult komplex eredetű csoportba sorolható. A karsztjelenségek közül a legjelentősebbek a barlangok, melyeknek a száma a nemkarsztos eredetűekkel együtt kb. 40. (1. ábra). Ezek közös tulajdonsága, hogy ma már mindegyik pusztuló, inaktív. E pontban foglalkozunk a barlangok együttes jeUemzése végett a nemkarsztos eredetű barlangokkal is. Az ördög-árok barlangjait típusokba eddig még nem