A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Szij Rezső: Adatok a várpalotai munkásmozgalom 1943. évi történetéhez

Adatok a várpalotai munkásmozgalom 1943. évi történetéhez Az 1940-es országos bányászsztrájkban a várpalotai bányászok nem vettek részt, annak ellenére, hogy abból a közeli Ajka bányászai sem maradtak ki.

1 Az okokkal, hogy miért nem terjedt ki a sztrájk a várpalotai szénmedencére, itt nem foglalkozhatunk, ellenben a várpalotai munkásmozgalom II. világháború alatti történetének Várpalota című könyvemben vázolt fejezetét

2 néhány új vonással szeretném kiegészíteni az alábbi adatokkal. Ezek a nyomozói jelentésekben foglalt adatok az 1943. évre vonatkoznak, s azért is figyelemreméltóak, mert pontos szociográfiai hitelességgel tárják föl a várpalotai bányamunkások anyagi helyzetét, ugyanúgy, mint az 1940-es országos sztrájk katonai parancsnokainak salgótarjáni stb. jelentései. A jelentések íróit demagógiával nem lehetett megvádolni. A csendőrség Központi Nyomozóosztályának 1943 május 18-i „Bizalmas" jelzetű jelentése szerint

3 a várpalotai szénbányászatban dolgozó 1684 munkásból: 1256 szabadmunkás, 328 román munkaszolgálatos, 100 pedig lengyel menekült szabadmunkás. Ennek az évnek a tavaszán, a háború vége felé közeledvén, egyre nehezebbé váltak a megélhetési lehetőségek azok számára, akik egyedül készpénzkeresetükből éltek, amely még a háborús konjunktúra ellenére is alacsony volt. Ez a körülmény elsősorban a sokgyermekes családokat sújtotta. Ezért, a jelentés szerint, a munkások közül egyre többen keresték föl az üzemi katonai parancsnokot bérjavítás céljából. Kérésüket „jóindulatúlag és nem követelő módon adták elő". A parancsnok azonban nem tudta elérni a bérek javítását, ezt közölte is a munkásokkal, és nem adhatta hozzájárulását ahhoz sem, hogy a munkából kilépjenek, máshol történő elhelyezkedés céljából. Sőt, az engedély nélkül távozókat elő kellett vezettetni és felsőbb utasításoknak megfelelően meg kellett őket fenyíteni. Mivel a bérjavítás nem következett be, a munkások azon voltak, hogy okot szolgáltassanak az elbocsátásra. Április hóban a jelentés szerint kb. 25—30 felszíni munkás hagyta ott engedély nélkül a munkahelyét. Minthogy ezek vidéki vándormunkások voltak, elővezettetni sem lehetett őket. Azonban, akinek lehetett, annek utánanyomoztak. Egy öt főnyi társaságról is megemlékezik a jelentés. Tagjai közül kettő a székesfehérvári pályaudvarnál kapott munkát, elbocsátásuk iránt az eljárás a jelentés keltekor már folyamatban volt. Másik kettőt ugyanakkor már átadták a büntető katonai hatóságnak, egy pedig ismeretlen helyen tartózkodott. Ugyanebben a hónapban naponta átlag 3—4 főt kellett 1—3 napi elzárással fenyíteni, a munkából való engedély nélküli kimaradás miatt. E büntetés következtében május 1—18. között sem kimaradás nem fordult elő, sem bérjavításért nem mertek a munkások jelentkezni. A helyzet tarthatatlanságát a kormányzat is kénytelen volt elismerni s ezért július 1-ével 30%-os béremelést engedélyezett. Csakhogy a várpalotai bányaigazgatóság — mivel május 10-én 10%-os béremelést hajtott végre, most ezt le akarta vonni a 30 %-ból, ami igen nagy visszatetszést szült a munkásság soraiban. A helyzet annyira feszültté vált, hogy a július 15-i bérfizetéshez az igazgatóság a várpalotai katonai parancsnokságtól a karhatalom kirendelését kérte. Ezzel természetesen nem lehetett a kérdést megoldani. Ugyanez év augusztus 19-én újabb jelentés már 105 olyan esetet említ fel, amikor az igazgatóság kénytelen volt az elővezettetés eszközéhez folyamodni. Pedig ekkor már az áprilisi helyzethez képest meglehetősen megváltozott a munkásság összetétele. 750-re tehető az állandó jellegű helybeli munkásság száma s a 105-ös engedély nélküli távozás ennek kb. 15 %-át teszi ki. Hogy a távozásoknak mi volt az igazi oka, azt a jelentés maga is kénytelen elismerni. A következőkben álljon itt teljes egészében: „A várpalotai szénbányában 1943 április havában kb. 1400 munkás 270 vagon szenet termelt. Ugyanezzel a munkáslétszámmal a termelés július hónap első felére fokozatosan 150 vagonra csökkent. E jelenségben a katonai üzemi parancsnokság szabotázst vélt fennforogni s ezért az ügy felderítését kérte. A szombathelyi nyomozó alosztály az ügyben hoszszabb időn át végzett bizalmas megfigyeléssel és puhatolással megállapította, hogy a termelés csökkenését nem szabotázs, hanem a munkások gyakorlatlansága, munkakedvük hiánya, az üzemi felszerelés elhasználódottsága s részben hiánya, a sodronykötél gyakori szakadása, a bányautak elhanyagoltsága, és a munkások igazolatlan gyakori elmaradozása okozza. Ugyanis az 1400 bányamunkás közül 360 román, 190 szerb munkaszolgálatos, 100 lengyel menekült, míg a többi várpalotai és környékbeli lakos. A munkaszolgálatosok általában, de különösen a szerbek igen lassan dolgoztak, s ezért mezőgazdasági munkára osztották be őket. Helyettük 190 zsidó munkaszolgálatost vittek a bányába. A munkaszolgálatosok gyakorlatlan és lassú munkateljesítése a vájárok munkáját is hátráltatja, mert az általuk kitermelt szenet a munkaszolgálatos csillézők 223