A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Szij Rezső: Adatok a várpalotai munkásmozgalom 1943. évi történetéhez

nem hordják el idejében s a felhalmozott szénrakások miatt sokszor megakadnak a munkában. A régi begyakorolt bányamunkások a béreket keveslik s emiatt nyugtalankodnak. Nagyrészük szeretne mezőgazdasági munkán vagy más hadiüzembe elhelyezkedni, ahol magasabb munkabért fizetnek. Ezt azonban a bányavezetőség nem engedi meg. A munkások közül a tilalom ellenére többen igazolatlanul elmaradoztak. Ez utóbbi már annyira elharapódzott, hogy július 1-től 19-ig összesen 105 munkás maradt el önként a munkából. Ezeket a bányavezetőség^elővezettette." Ez ugyan még nem merítette ki a nyílt szabotázs vagy sztrájk fogalmát, de a következőkben már erre is rákerült a sor. Egy 1943. október 7-i jelentés szerint a szombathelyi nyomozó alosztály 1 területén Ajkacsingervölgyön nincs minden rendben. Várpalotán azonban a bányamunkások között határozottan észlelhető az elégedetlenségre, nyugtalanságra és a szervezkedésre való hajlam. Az ok elsősorban az élelmi- és közszükségleti cikkek drágulása. Fizetéskor egész napon át arról tárgyalnak a munkások, hogyan távozhatnának a bányából más munkaterületre. Ekkor már sokan tudatosan vállalják a 3—4 napi elzárást, remélve, hogy az igazgatóság beleun és végül mégiscsak elbocsátja őket. Sőt, a legutóbbi bérfizetés utáni napon a bányászok közül többen megjelentek a vállalati irodán és bérjavítást kértek. „A bányamunkások — mondja a jelentés — eleinte a Nyilaskeresztes Párt, később pedig a Hivatásszervezet vezetősége útján remélték a fizetésemelést elérni, de ez eredménytelen maradt. Emiatt sokan most a Szociáldemokrata Párt irányítása alatt álló Bánya és Kohómunkások Országos Szövetségének vezetőségéhez fordultak a béremelés kierőszakolása végett". — „A szociáldemokrata eszméknek Várpalotán jó talajuk van. 1938-ban már működött Várpalotán egy bányász szakszervezeti csoport, de — mert annak idején a vállalat a szakszervezeti munkásokat elbocsátotta — mozgalom ellanyhult. Jelenleg az a helyzet, hogy az elbocsátásnak örülnének s ezért nyíltan szervezkednek." — „Az orosz hadsereg nagyarányú előnyomulásával kapcsolatban a munkások hangoztatják, hogy most a mi időnk következik." — Augusztus 8-án a „Jószerencsét" bányászkörben a főmérnök a munkásoknak műszakonként 10 csillés termelés esetére 8,—• Pengőt ígért. De, mert kevesebbet termeltek, csak 6,35-öt fizettek ki, mire 40 munkás nem szállt le a bányába. A bányafelügyelő 3 munkással tárgyalást kezdett — Németh Imre, Kiss Gábor, Horváth János — kik a műszakonkénti 50 fillér emelést nem fogadták el. De azért lementek a bányába dolgozni. Később az igazgatóság 35 fillér emelést ígért. Némethék ezt még kevésbé fogadták el. Szeptember 4-én Németh Imre, Horváth János és Horák István az üzemi katonai parancsnokság engedélyével Budapestre ment, ahol is a bányakapitányságtól és az iparügyi minisztériumtól ígéretet kaptak." — A jelentés azzal végződik, hogy míg Brennbergbányán és a Muravidéken a szénbányászok elégedettek, Ajkacsingervölgyben és Várpalotán „a munkások elégedetlenségének fokozódása várható, amely később munkabeszüntetéshez vezethet." 224 A helyzet jobb megértése végett érdemes megvizsgálni, a hivatalos nyomozóosztály által küldött jelentések tükrében, mi is értendő a megélhetési nehézségeken. Az 1943. május 18-i jelentés szerint a felszíni munkás napi keresete 3,20—3,60 pengő. 24—25 munkanapot számítva — a jelentés említ ennyit — a havi kereset átlagosan 80—85 pengő. A felszíni munkások legtöbbje vidéki, barakklakásokban lakik s a csilléskonyhán étkezik. Ezért fizet az étkezésért havi 43,50 pengőt, szállásért havi 9-et, mosásért 10-et, OTI stb. levonás havi 7,— pengő, marad 10—15 pengő. Maga a hivatalos csendőrnyomozói jelentés tartalmazza ezeket az adatokat. Régi szakmunkás — mondja a jelentés —• napi 8 órával 5—8 pengőt keres és 30 % drágasági pótlékot kap s még egyéb kedvezményt is, amit nem említ a jelentés. Ez havi 165—270 pengőnek felel meg, tehát lényegesen több, mint a nem szakmunkásként fizetett felszíni dolgozóké. A jelentésből kétségtelenül megállapítható, hogy a munkásság sorsával elégedetlen volt. Sem a román, sem a szerb, sem a zsidó munkaszolgálatosok nem törték magukat, de még a rendes, azaz a szénbányászatot hivatásszerűen vállaló munkások sem. És ennek nemcsak a megélhetési gondok, nemcsak a bányafelszerelés elégtelensége, nem a munkaszolgálatosok hozzánemértése stb. volt az oka, hanem bizonyos értelmű politikai állásfoglalás is. Annak azonban, hogy szervezettebb és főleg erőszakosabb megmozdulásra mégsem került sor, több okát is megnevezhetjük. Egyrészt a törzsbányászság egy jelentős részének életszínvonala, összehasonlítva egyéb munkáskategóriákéval, azokénál lényegesen jobb volt. Egy részük saját jól megépített kertes családi házában lakott, amelyet a bányavállalat építtetett számukra igen kedvezményes feltételek mellett, s amelyekben a nagy családosok is jól megfértek (Gárdonyi Géza u.). De a korábbi években épült nemkertes lakások is alapterületüket tekintve a helyi viszonyokhoz mérten a kor színvonalán álltak. (Alsó- és Felsőinkám). A Fáni és Szabó telepen épült bányászlakásokra ugyanez mondható. Az ilyen körülmények közt élő családok közül a legtöbbnek gyermekei elvégezték a középiskolát, sőt közülük több az egyetemet is. — Mindez azonban még nem elégséges magyarázat. Figyelembe kell venni azt is hogy a politikai tisztánlátásban ellentmondások mutatkoztak. — Az ismert jelennel szemben az ismeretlen jövő mindig hátrányban van, hacsak nem olyan elemi a társadalom döntő többségének elkeseredése, hogy az végül is egyértelmű és hatalmas megmozdulásban robban ki. Erre Várpalotán, amely katonai laktanyával is rendelkezett, amellett az üzem maga is katonai ellenőrzés alatt állt s ahová a szomszédos Hajmáskér, Veszprém és Székesfehérvár laktanyáiból percek alatt irányíthattak volna rendfenntartó kötelékeket, nem kerülhetett sor .A nyílt fölkelés csak arra volna jó, hogy a munkásmozgalom legjobbjait értelmetlenül a hóhér kezére juttassa. így sem tagadható, hogy amit ellenállási vonalon az ésszerűség határán belül meg lehetett tenni * azzal a bányamunkásság radikálisabb része nem is maradt adós. Szíj Rezső