A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)

Szij Rezső: Vass Elemér Tihanyban

dököl, mint Tihanyban, nyarat áraszt maga körül. Az aranyozott keret igen szépen illik hozzá, külön köszönet érte." — A kereteket Vass Elemér Füreden készíttette Lipták Gábor közvetítésével, rendszerint egyszerű naturlécből, s tompa koptatott arannyal vonta be. Ezt tartotta leginkább megfelelőnek képeihez s így ez a fajta keret volt akkoriban a legáltalánosabb. — Miután Weöres Sándor még jelzi levelében, hogy a kép árának utolsó részletét postára adta, s hogy hallomásból értesült róla, milyen újabb remek képek születtek a nyár óta, felesége, Károlyi Amy is kedveskedik néhány sorral s megköszöni a „szép arany-virágokat, most már jöhet a tél, ők majd világítanak nekünk." Lipták Gábor nélkülözhetetlen mindenese ennek a körnek. Olyan központ, akit senki nem kerülhet ki, akár átutazó indiai miniszter, vagy halálra készülődő ember, legyen az Medgyessy Ferenc vagy Szabó Lőrinc. Ha más korban születik, az egyik legeszményibb mecénás lesz belőle. így is az, hisz a maga körében az ő sokféle szolgálata csak annyival kisebb léptékű, amennyivel a kor szűkebbre szabta a lehetőségeket. Ebben a körben nemcsak motor ő, hanem alkotó fegyvertárs is. Akár a Tihanyi echó-hoz с antológiájára, akár a Regélő Dunántúl vagy a Jókai Balatonfüreden с könyvére gondolunk, akár felsorolhatatlan helytörténeti, irodalmi és művészettörténeti tanulmányaira — cikkei százairól nem is beszélve, amelyek mindig a magyar kultúrát tudatosították itthon, s közvetítették külföldre. Szabó Lőrinc így jellemezte Liptákék házát egyik Vass Elemérhez írt levelében, 1952. június 30-án: „Hogy zajlik az a nagy ház, hányféle ember és érzés 4. Napraforgók. 4. Sonnenblumen. 4. Soleils. 4. Подсолнечники. kavarog benne: egészen fantasztikus! És hogy számontartanak, észrevesznek.. . mindent egy perc, egy pillanat alatt." A Lipták-kúrián öltöttek végső formát A huszonhatodik év feledhetetlenül szép és brutálisan kegyetlen strófái, itt leste a végső búcsúra készülő költő a költőtárs, Illyés Gyula róla szóló tanulmányát, innen vitték meg neki a már későn megszületett diagnózist: egész teste el van rákosodva, s nincs mentség. Bisztrai Farkas Ferenc, néhány oly igen szép magyar könyv megálmodója, vitte a kegytelen hírt a kórházi ágyra, maga sem tudta, hogy mint a Halál követe érkezik néhány órával a költő-barát elmúlása előtt. És — annyi mindenkiről nem szólva — utoljára említem Illyés Gyulát, aki pedig valóban önálló fejezet Tihany kultúrtörténetében s Vass Elemér életrajzában is az lehetne, ha naplót vezet „azoknak az éveknek" tihanyi és személyi vonatkozású eseményeiről. Mert ő úgy járt itt, ebben a körben Elsa Triolet-vel, Tristan Tzaraval, aztán Aragonnal, Paul Eluardal, Guillevic-kel, Rousselot-val és lányával, s ki tudja, kivel még, miközben, csak úgy séta közben, mint ahogy nagyvárosban befordul az ember egy presszóba, úgy csupa véletlenül betérve Vass Elemérhez, a nádtetős parasztházak szomszédságában egy magyar festőnél, képek között, modern Európát találjon, váratlanul és meglepetésére. Olyat, amilyet otthon sem láthat akárhol. Talán nem lesz érdektelen, ha a magam Vass Elemérhez fűződő kapcsolatáról ejtek néhány szót. Lipták Gábornak köszönhetem, hogy megismerhettem. Hol szüreti pincemunkásként, hol a történész és szociográfus szemével ismerkedtem a vidékkel. Kapcsolatunkra talán legjobban levelezésünk vethet fényt, azért néhány mondatot nem lesz fölösleges idézni. Azt mindenki tudta, aki Vass Elemérrel kapcsolatba került, hogy gyakran betegeskedett s hogy egyik kór a másikat követte és hogy tulajdonképpen csak a betegségek szünetében tudott festeni. így válik érthetővé az, amit 1953. szept. 1-i levelében írt: ha leül az állvány elé, olyan megilletődés vesz rajta erőt, mint kezdő korában s hogy ezt nagyon „biztatónak" találja. 1954. júl. 19-én írta: „Szokás szerint beteg vagyok, de azért sokat dolgozom." Betegségét súlyosbította, hogy ebben az időben bordatörést szenvedett, de ennek ellenére is úgy tapasztalta, hogy „mostanában kissé jobban megy" a festés. Aztán váltakozóan hullámzik állapota. 1954. dec. 25-én, tehát éppen karácsony napján írta: „Rövid idő óta ismét lábon vagyok és kezdem kiheverni a krónikus tüdőgyulladást, amely előbb-utóbb elvisz. Siess!" — Ez utóbbi sürgetés tervezett látogatásomra vonatkozott. 1956. első felében némi szünet állt be levélbeli kapcsolatunkban. Augusztus 10-én erősen szemrehányó hangú levelet kaptam tőle, amelyben értésemre adta, hogy beteg s hallgatásomat „érthetetlennek" találja. Pár nap múlva indultam Balatonfüredre, s készültem a meglátogatására is. 1956. augusztus 15-i levelében írta, hogy Tóbiás Áron készít róla riportot a rádiónak : ez el is hangzott s nem kis mértékben járult hozzá a Vass Elemér iránti szélesebbkörű érdeklődés fölkeltéséhez. Márcsak azért is, 376