Gaál Ibolya: Földbe épített lakóépítmények és azokban lakók életviszonyai Szabolcs-Szatmár –Bereg vármegyében a XX. században (Jósa András Múzeum Kiadványai 57. Nyíregyháza, 2004)
II. A FÖLDHÁZAK ADATAI ÉS AZ AZOKBAN ÉLŐK SZOCIÁLIS HELYZETÉNEK VIZSGÁLATI MÓDSZERE
Az sem volt nagyon ritka, hogy apa és az újházas fia ugyanazon a telken épített földházat (Nyírlugos). Az apa 1930-1950-es évekig, fia az 1940-es évektől 1950-es évekig lakott abban. Tímáron is hasonló volt a helyzet. Nyírlugoson két testvérnek is földháza volt. Itt nemcsak a családfők voltak testvérek, hanem a feleségek is. A még ma is élő és a volt földházakban lakó adatközlők Nyíracsád, Nyíradony, Nyírmártonfalva, Nyírbátor, Nyírmihálydi, Nyírpazony, Szabolcsbáka, Kótaj stb. településeken élnek. Gy. P. nyíradonyi adatközlő elmondta, hogy: „Benne születtem a többi tíz testvéremmel együtt. Mind a tizenegyen földkunyhóban születtünk. A legidősebb J. nevű testvérem 1905ben, én a legfiatalabb pedig 1922-ben." Olyan ismertté vált földház is volt, ahol a családanya tizenhárom gyermekét szülte benne, óriási szegénység közepette. Tiszanagyfalu egyik tanyáján az 1920-as években a cseléd (kocsis) foglalkozású tíz-tizenegy gyermekes, cselédházban lakó család berendezése szintén nagyon szegényes volt. Lepedő nélküli dikón, csak szalmán szülte a családanya gyermekét. Amikor a földbirtokos feleségének ez tudomására jutott, ő vitt részére használt lepedőt. Özv. T. A.-né 78 éves volt leveleki szülésznő foglalkozású adatközlő előadta, hogy „egyik alkalommal (nem cigány származású) szülőnőnél vezettem a szülést, aki szalmán szült. Annyi tiszta, fehér színú ruhadarab nem volt a háznál, hogy az újszülött köldökét elkössem. Nagyon féltem, hogy fertőzés következik be. Ezért a rajtam lévő gyolcsing aljából vágtam le egy csíkot és azzal kötöttem el az újszülött köldökét. Fokozott figyelmet fordítottam a későbbiekben is az újszülöttre és a szülőanyára. Ekkor még csaknem minden családnál sok gyermek született. Sok sötét, nedves, szegényes berendezésű földházban működtem közre szülésnél". Egyedülállóan nagyon sok (25) földházról számolt be Sz. J. nevű uradalmi cseléd foglalkozású 78 éves, maga is az 1940-es évek második felében földházban lakó férfi. Ugyanis tizenkét testvérével, sógoraival, nagybátyjaival és más rokonaival valamennyien uradalmi cselédek voltak Ombolyon, majd pedig földházban lakók ugyanitt. Adatközlő mint újházas uradalmi cseléd huszonhét évesen építette kisméretű (1 " x 2 m-es) földházát, mert gyermekeik születése után el kellett költözniük a nagycsaládos szülőktől. „Nagy családunk volt, valamennyien ebben az uradalomban cselédeskedtünk. Mindannyian nagyon szegények voltunk, nagyon nehéz sorsban éltünk. Tartalékunk nem volt. A cselédházak lebontása után 1945-ben mindannyian földkunyhó építésébe kezdtünk, hogy addig meghúzhassuk magunkat, amíg rendes kis két helyiségből álló házat nem tudunk építeni, így az egymás mellett lévő Dózsa és Petőfi utcát a mi családunk tette ki, ahol nagyon sok földkunyhó épült." A 97 éves, szellemileg jó állapotban lévő - az 1920-as években maga is földházban lakó - P. L.né kántorjánosi lakos tizenegy földkunyhóról tudott, melyek a szomszédságukban épültek. Magas kora ellenére nemcsak a létesítmények számára nézve adott információt, de a családfők neveit is fel tudta sorolni. A földházakban lakó 44 adatközlő közül a fenti két adatközlő informált a legtöbb földházról. Mások ennél jóval kevesebb ilyen létesítményt tudtak megjelölni. A II. világháború befejezése után a cselédházakat lebontották, az uraság ingatlanait pedig az 1945-ös földreform során kiosztották a cselédség között. (Általában a gyermeklétszámot figyelembe vették a juttatott terület nagyságának meghatározásakor.) A bontásra kerülő cselédházakból a nagyszámú érintettek kiköltöztek és átmenetileg, rövidebb-hosszabb időre más lakáslehetőség hiányában földházépítésére kényszerültek.
