Katona Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája 2. Ajaktól Zsurkig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1996)

Rákos B. Raymund (Miskolc, 1911. július 4—Székesfehérvár, 1994. május 22.) Miskolci diák korában ismerte meg a minorita ferences rendet, s választotta példaképéül Kelemen Didákoí. 1929-ben maga is belépett a minorita rendbe. 1930 és 34 között az egri hittudományi főiskola hallgatója volt. 1934-ben Szegeden szentelték pappá. 1935-től Egerben, Miskolcon, Komáromban lelkészkedett, 1937ben Nyírbátorban volt hitoktató, majd plébános és házfőnök. 1944-ben tábori lelkészként került Németországba, majd onnan Assisibe, ahol 1947-től a rendi főiskola tanára lett. Innen Rómába helyezték, ahol több mint 30 éven át a Szent Péter bazilika magyar gyóntatója volt. Közben 1951 és 56 között a Vatikáni Rádió munkatársa is. 1986-ban nyugdíjba ment és hazaköltözött Magyarországra. Utolsó éveiben, súlyos betegen a székesfehérvári Nyugdíjas Papi Otthonban élt. Ott is halt meg, de szülővárosában, Miskolcon temették el a Kelemen Didák által épített minorita templom kriptájában. Irodalmi munkásságának középpontjában Kelemen Didák élettörténete állt. Főbb művei: Huszonegy év Itáliában. Róma, 1968; Közel és távol. U.o. 1973; Ugye, atyafiak?! Kelemen Didák élete. U.o. 1975; Kelemen Didák levelei. U.o. 1978. Irodalom: Rónay László: Rákos Raymund két könyve. Kelemen Didákról. Itk. 1979. Fazekas Árpád: Búcsú Rákos B. Rajmundtól. Kelet-Magyarország, 1994. június 6. Szántó Konrád: Baráti megemlékezés Rákos Raymundról. Új Ember, 1994. július 17. Kunszabó Ferenc (Nyírpazony, 1932. február 6.) Egy Nyírpazonyhoz tartozó tanyán látta meg a napvilágot, de Nyírbátort vallotta igazán szülőhelyének. Négy éves koráig is két helyen laktak, majd a Nyírbéltek melletti Nagyaszos pusztára, s végül nyolc éves korában Nyírbátorba költöztek. „Előző lakhelyeimről is őrzök emlékeket, szépeket meg csúnyákat, szóval olyanokat, melyek múlhatatlanul karcolódnak a lélekbe — miért Bátort érzem hát szülőhelyemnek szűkebb hazámon, a nyíri vidéken belül? — írja Bátor című művének bevezetőjében. Majd a könyv epilógusában válaszol is a feltett kérdésre: „Nekem már holtig tartó szerelmem Bátor, mert itt cseperedtem gyermekből ifjúvá, itt éltem át sorsunk nagy fordulóját. Ezért tértem vissza hozzá, s kínlódom évek óta a megírásával." Az elemi iskola után napszámos volt, majd titkár ifjúsági szervezetekben. 1951ben szakérettségi vizsgát tett, 1955-ben orosz szakos tanári oklevelet szerzett. 1956ban a Somogyi Néplap munkatársa volt. A forradalomban való részvételéért öt évi börtönre ítélték. Kiszabadulása után a Ganz Hajógyárban dolgozott. Két évvel később egy akadémiai szociológiai kutatócsoport tagja, 1976-tól az OSZK főmunkatársa lett. 1992 óta a Hunnia című folyóirat főszerkesztője.