Riczu Zoltán: Zsidó épületek és emlékek Nyíregyházán. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 34. Nyíregyháza, 1992)

alapszabályt többször átdolgozták 1879-ben és 1880-ban is, végül 1882. január 30-án jelentette be az elöljáróság annak elfogadását és a status quo irányzathoz való végleges csatlakozását. (Bernstein 1947. 55. P.) Az 1877-es szétválás után a két hitközségnek rendeznie kellett az egymáshoz való viszonyát, ugyanis az ortodoxok az anyahitközségtől kérték a működésükhöz szükséges évi 12.000 Ft-ot. 1879-ben az elöljáróság kénytelen volt a status quo hitközség tagjait igazolással ellátni, mert a kilépettek ugyanúgy díjtalanul vették igénybe a sakter (metsző) szolgáltatásait, a rituális fürdőt (mikve) mintha a hitközség tagjai lennének. Aki ezt az igazolást nem tudta felmutatni, annak gabellát (hitközségi adó) és a fürdőben magasabb díjat kellett fizetnie. 1889-ben megegyeztek abban, hogy a gabella közös marad és az ortodoxok bizonyos kvóta szerint részesülnek belőle, tehát a szakadás nem vált véglegessé. Ez 1904-ben következett be, amikortól mindkét hitközség önállóan gondoskodott szükségleteiről és létrehozta saját szervezetét és intézményeit. (Harsányt 1974. 80. p.) Csak a Chevra Kadisa

12 (Szentegylet) maradt közös 1930-ig, valamint az elemi iskola 1944-ig. (Bernstein 1947. 60. p.) A nyíregyházi zsidóság békés tevékenységét megrázta a tiszaeszlári vérvád ügye. (Berstein 1947. 56. p.) 1882. április l-jén eltűnt Solymosi Eszter 14 éves cselédlány; anyja május 4-én vádat emelt azzal, hogy lánya vérét zsidók vették el kenyerük elkészítéséhez. A vizsgálat a templomszolga (Scharf József) 5 éves fiának vallomásából indult ki és másik fiának, a tizennégyéves Móricnak, a csendbiztos által sugallt és kényszerített állításain alapult. (Móricot elkülönítve — őrizetben — tartották a tárgyalásig.) Június 18-án Tiszadadán a folyó kivetett egy holttestet, melyben a körorvos és egy tiszaeszlári asszony felismerte Solymosi Esztert (hiszen a lábfején ott volt a tehéntiprásból származó sebhely, karján a festékes kendő, amivel a szatócstól távozott), de az anyja csak a ruhát ismerte fel, lányát nem azonosította. A holttest nyaka nem volt átvágva, tehát alaptalan volt a vérvád. A vizsgálat vezetője ezt az eredményt a zsidó vádlottakra túl kedvezőnek találta, ezért vidéki orvosszakértőkkel vizsgáltatta azt felül, akik 18-20 év körülinek találták a hullát, halála szerintük 8-10 nappal korábban történhetett. Erre alapozva a vád hullacsempészés (ti. hogy a vizsgálat félrevezetése végett a zsidók idegen u

) SzSzBML. V. B. 186. 10228/1879. a sz. i. sz.; 1032/1880. a. sz. i. sz.; 13757/1880. a. sz. i. sz. ) Chevra Kadisa (Szentegylet): Fő feladata a halottak eltemetése, de legtöbbször a betgeket és szegényeket is támogatta, nagyobb hitközségekben kulturális szerepe is van. (Újvári 1929. 168. p.) 37