A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)
Régészet - Várady Jenő: Az elkeresztelési vita előzményei
Az elkeresztelési vita előzményei házasságok feletti bíráskodás, mert az 1868-as törvény értelmében a katolikusok, görögkeletiek, unitáriusok, erdélyi protestáns egyházak híveinek házassági pereiben saját egyházi törvényszékeik ítélkeztek, míg a magyarországi két protestáns egyház híveinek pereiben - mivel nem állítottak fel külön egyházi törvényszéket - a világi bíróságok ítélkeztek II. József rendelete szerint (az 1790/91 országgyűlési törvény a protestánsok házassági ügyeinek elintézésére külön bíróságot engedélyezett). A zsidók házassága felett a bíráskodás az 1863. évi udvari kancelláriai rendelet alapján történt. A vegyes házasságok az 1863. évi XLVIII. te. l.§-a értelmében kétféle bíróság elé tartoztak: a katolikusoké a katolikus szentszék elé került, a katolikus fél ügyében pedig - ha erdélyi volt a házasfél, szintén saját egyházi bírósága, ha magyarországi protestáns volt, világi bíróság járt el. Ennek az lett a következménye, hogy a szigorú katolikus bíráskodás következtében a vegyes házasságban élő katolikus fél csak a legritkább esetben érhette el házassága érvénytelenítését, míg protestáns vallású házastársa leküzdhetetlen ellenszenv, közös megegyezés, hűtlen elhagyás stb. alapján könnyen elérhette egyházi törvényszéke, illetőleg a világi bíróság előtt házassága felbontását, amely után új házasságot köthetett. Rendkívül sok visszaélésre adott alkalmat az 1868. évi LIII. te. 8.§-a, mely szerint a vallását elhagyó fél áttérése után minden cselekedete új vallása szerint esett megítélés alá, a régi érvényét vesztette, így a katolikusok házassága egyik fél aposztáziája által vegyes házassággá válhatott. Ha válni akartak, sokan így kerestek kibúvót. Nagyon könnyű volt a válás különösen az unitáriusoknál, akiknél elég volt meghatározott pénzösszeget befizetni, mert a bírák rendkívüli időben is kötelezően összeültek, hogy a házassági kötelék felbontását kimondják. Még a felek személyes megjelenését sem kívánták meg. Az 1868. évi LIII. törvény következtében fordulhatott elő, hogy a katolikus hiten maradt házasfél törvényesen is házastársának vallhatta volt férjét/feleségét azután is, hogy az utóbbi államilag ugyancsak törvényes házastársa lehetett egy harmadik személynek. Ez a helyzet rengeteg zavart, visszaélést, kirekesztést hozhatott és hozott is az örökösödés, nyugdíjkérdés stb. terén, s a fennálló, addig kialakult házassági jogrend ellehetetlenülését eredményezte. Reformra szükség volt, s annak elodázása már csak a feszültségek felgyülemlését eredményezhette. Követelték a házassági reformot a zsidók is, mert a magyar honi keresztény és zsidó - mivel egyházaik nem adták össze őket - nem köthetett egymással törvényes házasságot. Erre használták fel (SALACZ 1938.) a maguk érdekében a sajtót, amely hangosan követelte a polgári házasságot, s így elmérgesítette a helyzetet. A zsidóság befolyása a kormányra - a pénzügyi támogatás révén is - nagy volt. Ezért az akkori liberálisok katolikus egyházellenességükben nem is akartak arra gondolni, hogy ott orvosolják a fennálló bajokat, ahol keletkeztek, azaz a vegyes házasságok feletti kétoldali bíráskodások megszüntetésével és az 1868-as LIII. törvénycikk revíziójával. A reform csakis radikális irányban, a polgári házasság valamilyen formában való bevezetésével volt lehetséges. Ám ez a katolikus és ortodox egyházakkal való merev szembenálláshoz kellett vezessen, mert nekik védeniük kellett a házasság egységét, szentségét és felbonthatatlanságát. A kérdés teológiai és társadalmi bonyolultsága miatt érzelmileg áthatotta a társadalom széles rétegeit a legkülönbözőbb szociológiai szinteken, s ez az érzelmi töltet és a problémakör bonyolultsága okozta, hogy az egyházpolitikai harc öt évig elhúzódott, és számos politikai karriert tett tönkre, és súlyánál fogva jelentős mértékben hozzájárult három kormány megbuktatásához.
