A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)

Helytörténet - Szilágyi László. Tisztel Honatyák! Szabolcs vármegye parlamenti képviselőinek politikai tevékenysége a dualizmus időszakában (1869–1910)

Szilágyi László Mezőssy szerint a magyar állam a szociális kérdést „csendőrrel és zsandárral" kívánta kezelni - sikertelenül. A megoldást ő sokkal inkább a vármegyei önállóság megerősítésében, a vármegyei tisztviselők anyagi és erkölcsi függetlenségének biztosításában látta és álláspontját konkrét példával támasztotta alá: Szabolcs megye közgyűlése a társadalmi gondok egyik alapokának tekintette azalkoholizmust, ezért szabályrendeletben tiltotta meg vasárnap és sátoros ünnepeken, az istentiszteletek tartama alatt, pontosabban 9 órától 16 óráig a kocsmák nyitva tartását. Amikor a megye ezt a debreceni ipari és kereskedelmi kamara egyetértésével - a szatócsokra és kereskedőkre is kiterjesztette, a Belügyminisztérium a korábbi jóváhagyást visszavonta és a szabályrendeletet az állam pénzügyi érdekeire hivatkozva megsemmisítette. Ugyanez lett a sorsa annak az egyhangúan hozott megyei szabályrendeletnek, amely minden egyes családos gazdasági cseléd részére külön lakás biztosítását írta elő hat hónapon belül. A Belügyminisztérium a korábban jóváhagyott intézkedés hatályát 1899. június 20-i 65.594. számú rendeletével felfüggesztette, mivel az „...részben kivihetetlen, részben pedig felette sérelmes... ". Valóban, a parlamenti vitából, a közbekiabálásokból számunkra az is kiderül, hogy a rendeletet a szabolcsi birtokosok közül is csak néhányan akarták, illetve tudták végrehajtani. (Mezőssy csupán három birtokos nevét említette, köztük a sajátját is.) Mezőssy azonban úgy látta, hogy ilyen esetekben az állam feladata nem az előremutató kezdeményezés letörése, hanem a megvalósítás támogatása (KN 1896/1901.XXVI.412-414.). Mindez azonban - ahogy említettem - nem tekinthető általánosnak. Nem a képviselők hanyagságáról van szó. Csupán a dualizmus időszakának második felére és csak lassan formálódott ki az a képviselői magatartástípus, amelynek fő mozgató elvei között szerepelt az adott régió, körzet speciális érdekeinek védelme is. Mindaddig elsősorban az ország, az egész nemzet számára fontos kérdésekben kellett és illett véleményt formálni. A közjogi kérdés A képviselő-választók politikai magatartása és a képviselők pártjainak hivatalos álláspontja meghatározónak bizonyult a közjogi kérdés fontosságát és megközelítési módját illetően a szabolcsi honatyák körében is: többségük 1867-től 1918-ig a kiegyezés adott formájának megváltoztatására törekedett. A közjogi kérdéshez kapcsolódó gyakorlati képviselői politika azonban 1869-től 1875-ig, 1875-től körülbelül 1890-ig és 1890-től 1910-ig az országos változásokhoz igazodó átalakuláson ment keresztül. A szabolcsi képviselők 1869-ben egyöntetűen utasították el a kiegyezés adott formáját. Kállay Ákos egyszerűen „ végpusztulás szélén álló szegény hazánk minden bajának", forrásának tartotta a közösügyes rendszert (KN 1872/75.VIII.106.). Vidliczkay (3. kép)pedig ezen az országgyűlésen még úgy nyilatkozott, hogy a kormány és a többség nem más, mint „politikai tekintetben a dualismus csalóka formájába bujtatott osztrák birodalmi eszme, statusgazdasági tekintetben pedig az osztrák monopóliumok emberei. "(KN 1872/ 75.XII.348.). 3. kép Vidliczkay József országgyűlési képviselő, Nyíregyháza (1869-1884, 1887-1890) Abb. 3 József Vidliczkay Abgeordnete des Wahlbezierks Nyíregyháza (1869-1884, 18871890) Mégis, Vidliczkay - a 70-es, 80-as évek egyik legmarkánsabb szabolcsi képviselője - tulajdonképpen a kiegyezési törvényben rejlő lehetőségek jobb kiaknázására, a hazai gazdasági érdekeket fokozottabban érvényesítő politikára szólította fel a kormányt, és nem általában támadta az 1867:XII. tc.-ket. A függetlenség kérdését katonai szempontból szinte sohasem vetette fel. 1875 novemberében, 1878 februárjában az önálló jegybank, az önálló vámterület szükségessége mellett érvelt (KN 1875/78.11.164,111.36, XV. 199-200.), a magyar ipar védelmében a védővámok bevezetését tartotta szükségesnek, de még 1888-ban is úgy fogalmazott, hogy az önálló vámterület, a magyar gazdaság függetlensége „nagy cél, melyet csak évek folytán lehet elérni, jól tudom... " (KN 1887/92.11.334.). A végletesen leegyszerűsített, dichotomikus érvrendszer ekkor még gyenge lábakon állt és ezt a képviselők hasonló - általában 48-as, forradalmi - múltja is magyarázza. A forradalomban különösebb szerepet nem játszó Vidliczkay nem több joggal mondhatta magát függetlenségi pártinak, mint a Szabadelvű Párthoz csatlakozó Ivánka Imre, egykori honvéd ezredes (KN 1872/75.VIII.71.). 354