Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)

Téger Béla: Nyíregyháza az eszlári per éveiben

Ez a keserű híradás azonban nem a romlás, hanem az élet magvát rejti. A »nemlét iszonya« fut át az emberek szivén és a romokon való uj építés zaját halljuk, ha a vár­megye új székvárosának, Nyíregyházának életjelenségeit fi­gyeljük. Egymást érik a jótékonycélú összejövetelek, bálák, műkedvelői előadások. Bodnár Istvánné nőegyleti elnök kö­szönetet mond a Nyírvidékben az egyik jól sikerűit műkedve­lő előadás után a kitűnő gárdának, akiknek élén Péter László­né, Sztárek Margit, Trajtler Soma, ifj. Maurer Károly, Ho­mofay Gyula, Virágh József, Bálás Ödön, Vekerdy Máté nevét olvassuk. A Nőegylet erősen aktiv működést fejt ki már a 8o-as évek elején is. Január ii-én árvái gyámolítására az «Euró pá»-ban Benczy Gyula hegedűszava mellett tombola-estet rendezett 50 krajcár belépődíj mellett. Ezen az estén ke­vesen voltak, amint a »Nyírvidék« írja: a városban lefolyt két menyegző- miatt, amely a művelt osztályból sokat elvont az estélytől. Annál jobban sikerült a Nőegylet »reuniója«. — Mulatságot rendeznek a csizmadiák is, ugyancsak Benczy Gyu­la hegedűje mellett, valamint a Kereskedő Ifjak, akiknek mu­latságán Groák Zsigmondné a bálanya. Benczy Gyulát ebben az évben szerződtetik a külföldre hatvan estére. Búcsúünnepén ott van a város szine-java, szá­mos lelkes felköszöntő hangzik fel. A munkácsi közjegyző levélben kérte meg Somogyi Gyula kir. közjegyzőt, hogy szó­lítsa fel Benczyt, jöjjön át Munkácsra, hogy ő muzsikáljon a Munkácsi Mihály tiszteletére rendezett díszebéden. Benczy külföldi sikereiről először a »Berliner Börsen Cou­rier« március 12-iki számából vesznek büszke önérzettel tu­domást a nyíregyháziak. Az iskolai élet terén élénk tevé­kenység jeleive 1 találkozunk. A tanítóság tanszerkiállí .ást rendezett. Most nyilik meg a gimnázium VI., a polgári iskola VI. osztálya. A magyar nyelv ügyére ebben az időben még kettőzött 209 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom