Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

solni. Lámpalázam volt, amikor az engedélyért a nagy mesterhez kellett elmennem a Bajza utcába. Boldog voltam, amikor kérésemnek engedve a mester mosolygott és névjegyén az engedélyt megadta. Ezt Ligethy Antal festőművésznek kellett felmutatni, aki akkor a Múzeumi Képtár őre volt. A nagyon szimpatikus öreg úr éppen egy keleti tájképet festett - pálmákkal vázlatai alapján. Most már nem volt semmi akadálya, hogy egy hatalmas nagy vásznat - olyan nagyot, mint az eredeti kép - vitessek a múzeumba és minden további nélkül nekifogtam a rajzoláshoz. Majd amikor ezt elég precíznek találtam, nekifogtam a festésnek. Többen másoltak a múzeumban, idősebb emberek és tanakodva néztek rám, hogy a fiatal gyerek ilyen nagy fába vágja fejszéjét. A Benczúr-technika nem volt olyan egyszerű. Az egyik idősebb festő, aki történetesen Glatter Ármin volt, Gyulának, a kitűnő arcképfestőnek apja, be is vallotta, amikor a másolat néhány hónapi szorgalmas munka után elkészült, hogy a kezdésnél nem hitte ezt a szép eredményt. Elképzelhető boldogságom, mikor a képet Kaposvárra leszállítottam és szüleimnek bemutathattam. Az egész város jött ennek megtekintésére és megbámulására. A hatásban természetesen oroszlánrésze Benczúrnak volt a kitűnő kompozícióval, az arcok kifejezésének teljességével és a kelmék, díszmagyar öltözetek hatásos megfestésével, amit iparkodtam híven visszaadni. VÁGÓ PÁL TANÍTVÁNYAKÉNT (1889) Most már jó szüleim is látták, hogy itt semmi kétség nincs, én festő leszek. A kópia befejezése után nem volt már kedvem visszatérni a rajziskolába. Elhatároztam, hogy az akkor legdivatosabb, legnépszerűbb festőhöz, Vágó Pálhoz szegődöm tanítványnak. Műterme a legsötétebb Józsefvárosban, a Szűz utcában volt. Barátja a híres bútorgyáros Thék Endre volt az, aid erre a célra átalakított igen érdekes helyiséget bocsátott rendelkezésére. Vágó tatár fejével, eleven barna szemeivel mókásan nézett rám, amikor kérésemet előadtam. Joviális gesztussal mutatta a műterem nagy térségét, hogy rendelkezésemre áll, csak jöjjek mielőbb dolgozni. A múzeumi másolással kapcsolatban még meg kell emlékeznem egy hűséges barátomról: Paijkert Alajosról, aki ugyanabban az időben egy Détaille lovas képecskét másolt a múzeumban. A jogi fakultáson is találkoztunk, bár előzőleg már elvégezte a magyaróvári gazdasági akadémiát. Ez a kettős képzettsége tett őt utóbb a Köztelek külföldi rovatának vezetőjévé, majd Washingtonban a magyar nagykövetség attaséjává. Édesapja katonaorvos volt s gyakran jöttünk össze. Paijkert Alajos eszméje volt a budapesti Mezőgazdasági Múzeum megszervezése, melyet külföldiek is nagy elismeréssel látogattak. Amikor az egyiptomi Khedive ittjártakor megtekintette, felkérte és megbízta Paijkertet egy hasonló múzeum megalkotására Kairóban. Erre a megtisztelő feladatra szabadságolta is a minisztérium, aki így több évet töl29