Gyökerek (A Dráva Múzeum jubileumi tanulmánykötete, Barcs, 2009)

In Memoriam - Szilágyi János (1929-2000)

múzeumvezető, a Dráva mente egyedi értékeit magába foglaló, sokoldalú, ma­gas színvonalú gyűjtemény létrehozását tartotta legfontosabb feladatának. Be­mutatni Barcs és környékének múltját - az ásatások leleteit, a Dráva élővilágát, a folyó gazdasági hatásait, a néprajzi értékeket és hagyományokat, a település fejlődését. Munkája során mindvégig igyekezett pezsgőbbé tenni az intézmény életét a különböző tematikájú időszaki kiállítások szervezésével A múzeum avatása 19 79-ben 1984-ben, megromlott egészségi állapota miatt kellett távoznia a múzeum éléről. Barcson hunyt el, 2000. december 15-én. Ha még közöttünk lehetne, idén ünnepelné 80. születésnapját, és - legalábbis bízunk benne - elégedetten tekin­tene az időközben „felnőtté" érett, és immár a negyedik évtizedébe lépő múzeumra, melynek születésénél és „első gyermekéveiben" oly fontos szerepet vállalt. A múzeum munkatársai közül azok, akik még együtt dolgozhattak vele, tanítómesterüknek tekintik. Mi, akik már nem ismerhettük őt, tiszteletünket fejezzük ki munkássága előtt. Mészáros A dám

Next

/
Oldalképek
Tartalom