Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 17. Szentendre, 1985)

Feld István: Újabb kutatások a solymári középkori várban

FELD ISTVÁN (Országos Műemléki Felügyelőség, Budapest): UJABB KUTATÁSOK A SOLYMÁRI KÖZÉPKORI VARBAN A Budai-hegységet a Pilistől elválasztó széles Vörösvári-völgy déli részén, Solymár községtől nyugatra emelkedik a 20—25 m magas, meredek oldalú Mátyás-domb, melyet keleten mély árok választ el a szomszédos magaslattól (1. kép). Itt tárta fel 1929 és 1934 között Valkó Arisztid az addig csupán okleveles adatokból és a helyi hagyományból ismert középkori kővár megmaradt falainak jelentős részét. Munkája során egy, a várépítéssel erősen megbolygatott középső bronzkori magaslati telep maradványai is előkerültek. Megfelelő anyagi fedezet hiányában azonban Valkó nem tudta befejezni az ásatást.

1 1972-ben Solymár nagyközség tanácsa elhatározta az erősen pusztuló romok helyreállítását és annak első lépéseként a terep rendezését. Az ehhez szükségessé vált újabb kutatásokat 1972—1975 között Kozák Károly, majd 1976— 1977-ben Feld István irányította. Ennek során — bár teljes feltárásra ekkor sem került sor — sikerült tisztázni a vár alaprajzi rendszerét (2. kép), építéstörténetének legfontosabb szakaszait.

2 TÖRTÉNELMI ADATOK A Mátyás-domb közvetlen környéke már korán igen kedvező lehetőségeket kínált az emberi megtelepedésre. Az őskorból a lengyeli kultúra temetőjét, egy bronzkori nyílt telep maradványait és főleg a vatyai kultúra késői fázisában a dombtetőn létrejött magaslati telepet említhetjük meg. A római korban nagykiterjedésű falu húzódott a domb alatt, melynek két temetője is ismert. Egyikük közvetlen közelében egy VII. századi avar temetőre bukkantak/' A magyar honfoglalás után Solymárt — a helynévből következtetve — a közeli Óbudához tartozó fejedelmi, majd királyi szolgáltató szervezet népei lakhatták. Ezek vadászsolymok nevelésével foglalkoztak és esetleg a fejedelmi vadászatokon működtek volna közre. A XIII. században ez a szervezet nagyrészt felbomlott, népei elköltöztek vagy magánföldesúri fennhatóság alá jutottak/

1 1266-ban említi először Solymárt hiteles oklevél. Ebből egy egyetlen szolgacsalád lakta jellegzetes földesúri házigazdaságról — prédiumról — értesülünk, melyet ekkor Baár—Kalán nemzetségbeli Nana comes végrendeletében a Nyulak-szigeti domonkos apácakolostorra hagyott.

5 A falu a XIV. század elején valószínűleg elnéptelenedett, ezért 1337-ben az apácák itteni birtokukat benépesítésre bérbe adták Drugeth Vilmos nádornak.

6 1355-ben azután a dominikák 451