Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

IV. A kapitalizmus kora - 3. Társadalmi és politikai harcok, irányzatok a XX. század elejéig (Reznák Erzsébet)

A kél részre szakadt ceglédi függetlenségi párt

37 1884. március 15-én csapott össze látványosan. Az egyik oldalon B. Molnár Sámuel és a város hagyományos vezető rétege, a vagyonos, jelentős földbirtokkal rendelkező református gazdák. A másik oldalon a velük elégedetlen, nyomasztó gazdasági fölényüket, túlzó takarékosságukat kárhoztató városi értelmiség egy része, k£k kellő számú segítségre lelték a Verhovay demagógiájával elkápráztatott és a nagygazdaréteg kizsákmányolását ugyancsak magán érző tömegben, iparosokban, földművelőkben, s a hozzájuk csatlakozó rendőrkapitány személyén keresztül a városi karhatalomban is. A március 15-i beszédet hagyományosan a város országgyűlési képviselője tartotta a Kossuth téren. A Verhovay-pêrtiak most is Verhovay személyéhez ragaszkodtak. A városi tanács azonban a helyi függetlenségi párt kezdeményezésére a párt ismert és érdemes képviselőit, Ugrón Gábort, Herman Ottót, Hoitsy Pált és Prónay Gábort hívta meg. (E meghívás lebonyolításával B. Molnár Sámuelt bízták meg.) A Verhovay-páxtiak ebben sértést és provokációt látva, már előző este hozzálátták a szervezkedéshez, helyi és országos korteseik segítségével arra buzdítva, hogy akadályozzák meg a „sakter" párt ünnepségét. Még Dobos János rendőrkapitány is erre biztatott, cseppet sem törődve a fenyegetések másnapi hatásával. (Nem ez volt az első eset, hogy megfeledkezett hivataláról.) Hogy a fenyegetések nem hiába hangzottak el, bizonyítják a másnap történtek. A Verhovay-párt által megfelelően „felkészített" tömeg irányítói jeladására az ünnep meggyalázásával megtámadta és bántalmazta a vendégeket, a beszédét mondani szándékozó Ugront hátulról leütötték, a többieket is csak bátorságuk mentette meg az ütlegéktől. A tüntetések anatómiája szerint a tömeget nem lehetett megállítani,

38 az újabb áldozatokat keresett: üldözőbe vették a csendőröket, Gebey Endrét, a Verhovay-jpártiak kérlelhetetlen ellenségének, a „Czegléd" újságnak a tulajdonosát, megtámadták a békésen fölvonuló, mit sem sejtő dalárdát (mert Verhovay korábbi programbeszédjénél nem vállalták a szereplést). Még Korniss Józsefet, Cegléd egyetlen grófját is megfenyegették. Ugrón Gábor, ki a történteknek a szó szoros értelmében szenvedő alanya volt, mentelmi jogára hivatkozva kérte a felelősök megbüntetését a képviselőháztól.

39 Bár a mentelmi bizottság vélekedése szerint az ügy nem tartozott a mentelmi ügyek keretébe, a ház mégsem tért napirendre a történtek felett, hanem jegyzőkönyvben fejezte ki sajnálkozását a történtek felett és megrótta Cegléd városát az események miatt.

40 Az ügy idehaza sem múlt el nyomtalanul. A tetteséket és felbujtóikat — már akikre rábizonyult — letartóztatták, bár ügyükben csak 1887-ben született — felmentő! — ítélet. A képviselő-testület 30 tagjának javaslatára pedig a város sajnálkozását fejezte ki a sértett képviselőknek.

41 A tanács határozatára Herman Ottó nyílt levélben válaszolt: „Biztosíthatom a Tekintetes Tanácsot arról, hogy sem nekem sem társaimnak nem jutott eszünkbe Czegléd város polgárságát a maga egészében elítélni; nem is juthatott eszünkbe, mert ami különösen csekély személyemet illeti, én sokkal közelebbről ismerem a helyzetet és az események rugóit, nemhogy bárcsak egy pillanatra is megtévedhettem volna a viszonyok és elemek megítélésében ... És nem hiszem, mert nem hihetem, hogy az a város, melynek száz polgára a város nevében, s a nemzet osztatlan bámulata által kísérve rendíthetetlen hazafiságának és tisztességtudásának a történelem lapjaira tartozó fényes 272