Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Dóka Klára: Az Ipoly menti falvak történeti statisztikája (1550–1848)

a dombokon elterülő szántóföldek jó része a lezúduló záporok miatt használhatatlanná vált. Az erdőgazdálkodás, szőlőtermelés e község életében is fontos volt. Börzsöny, a környék legjelentősebb települése, már távolabb épült az Ipolytól. Határát kelet felől hegyek vették körül, és a földművelés sok nehézségbe ütközött. A határ legtermékenyebb része északon feküdt, Vámosmikola irányában. A területet nem veszélyeztette az árvíz, azonban a domboldalakon a szántóföldeket gyakran károsította a zápor. A szőlőtermelés a szántóföldi gazdálkodásnál sokkal fontosabb szerepet játszott. A községet erdő vette körül, amely feldolgozásra alkalmas tölgyfát szolgáltatott. A hegyvidéken a középkorban arany-, réz-, kénbányák voltak, azonban ezek hamarosan kimerültek. Az állattenyésztésben a legeltetés terjedhetett el, mivel a település határában levő száraz réteken még rossz minőségű szénát is alig lehetett kaszálni. Vámosmikola, Börzsönytől északra, szintén az Ipoly partjára épült. Földje a szántóföldi művelés számára sokkal jobban hasznosítható volt, mint a börzsönyi. A határ nagy része síkságon feküdt, de a patakok és az Ipoly hordalékától elborított terület meglehetősen köves, homokos volt. Rétjeit az árvizek gyakran megöntözték. így ott jó minőségű széna termett, de az árvíz gyakran tönkretette. A szőlőtermelésre, erdőgazdálkodásra a területen szintén lehetőség volt, de ez a szántóföldi termelés mellett alárendelt szerepet játszott. Kemence és Perőcsény természetföldrajzi adottságai Börzsönyhöz hasonlítottak. Mindkét település az Ipolytól távolabb, patakok völgyében feküdt. Perőcsényben a szántóföldek 3

Д része lankás domboldalon helyezkedett el, de a gabonatermelésre alkalmas volt. Az erdők a lakott területet megközelítették, így a művelhető föld összezsugorodott. A lakosság növekedésével szükség volt az erdők folyamatos irtására, hogy újabb szántóterületekhez jussanak. Az erdőben tölgy- és bükkfa nőtt, amely mint kereskedelmi cikk is szerepet kapott. Bár a rétek egészen az Ipolyig húzódtak, kis területükről a parasztok nem jutottak elegendő szénához. Még kevesebb rétje volt a sík területtel alig rendelkező Kemencének. A szántóterület is domboldalon helyezkedett el, ami a földművelést megnehezítette. Az állatok számára a hegyek között megfelelő legelő kínálkozott, és elegendő volt a határban az erdő is. A sebesen folyó Kemence-patakon malmok építésére volt lehetőség. A vizsgált helységek közül Tésa volt a legkevésbé jelentős. Mivel mindig kevés család lakta, a terület elegendő volt a földművelésre és az állattartásra egyaránt. A lakosság az Ipoly mellé telepedett. A folyó Tésa közelében nagy kanyart vett, és a kanyar külső oldalán levő község gyakran szenvedett az árvíztől. Az Ipoly itt nemcsak a réteket öntötte el, hanem a szántóterületeket is. A vidék két legjelentősebb települése az egymás közelében épült, később egyesített Bernece és Baráti. Bernece szintén a Kemence-patak völgyében fekszik. Határát a hegyekből származó hordalék alakította ki, így nem volt mindenütt termékeny. A Kemence-patak sebes sodra alkalmas volt malmok hajtására, de a tavaszi hóolvadáskor gyakran megáradt, és károkat okozott a területen. A hegyekből lezúduló víz olyan jelentős volt, hogy időnként a házakat is veszélyeztette. Bernece szántói is dombokon feküdtek, és a határban kevés volt a rét, a szőlőtermelésre és erdőgazdálkodásra azonban jó lehetőség nyílt. A Bernece közelében épült Baráti hasonló adottságokkal rendelkezett. A szántóföldek sík területen és domboldalakon helyezkedtek el. A lapályos réteket és szántókat a patak vize gyakran elöntötte. A szőlőhegyen közepes minőségű bort termeltek, és lehetőség volt az erdőgazdálkodásra is. Mivel az erdő a település közelében helyezkedett el, a legelőterület szűkre szorult. 8