G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)

III. A HORTHY-KORSZAK 1920-1945 - 4. SZERKESZTŐK

ettől okosabb lett-e, az nincs bebizonyítva. De valóság, hogy mikor tizenegyet ütött a toronyóra, Füllencs minden parancs nélkül elindult s megállt a konyhaajtóban, ahonnan fütyörészve hozta már fráter Willibald a lajtokat s ráhelyezte Füllencs hátára. Aztán aló! Elindult egyedül a Lánchíd melletti közös kúthoz a napi vízért. A kútnál jól ismerték. Szerették okosságáért és a hátán levő edényeket megtöltötték. Füllencs nagyot lóbált köszönésképpen füleivel és indult haza. A konyhaajtóban fráter Willibald fogadta. Mielőtt levette a terhet, szájába dugta a mindig esedékes cukrot. Csak egyszer feledte el fráter Willibald a dukanciát. Füllencs dühbe jött és oldalba símította hátulsó lábaival a feledékeny testvért. így teltek Füllencs napjai. Tán még ma is hordaná a vizet, ha... De az idő kereke nagyot fordult. Eleázár helyett gvardián jött és mivel akkortájt készült el a vízvezeték, bevezették a klastromba is. Ezzel a kultúrténnyel Füllencs B-listára került. Mit tehettek volna vele egyebet, nyugdíjba küldték a besnyői testvérzárdába. Fráter Willibald vitte, azaz vezette el a kiérdemült csacsit Besnyőre. (De ezzel az úttal nem dicsekedett el senkinek a testvér.) Füllencs nagyon lógatta a fejét. (Fájt nagyon a B-lista.) Hiába с írogatta Willibald, szomorú maradt. Mikor Mátyásföld felé fráter Willibald lábai megérezték az út keménységét, ráült Füllencsre, de rossz minutában cselekedte, mert a következő percben teljes hosszúságában végigterült az út porában. És a „Cinkotai Iccé"-nél? Ott egy kis pihenőre kikötötték, de mivel fráter Willibald kicsit tovább tapogatta megrándult bokáját, Füllencs óvatosan kereket oldott és indult vissza Budára. De nem is ezekről a dolgokról akartam beszélni. Az egészből csak az a lényeg, hogy a szamár Besnyőre került. Az is igaz, hogy Füllencset nagy érdemeihez illően nem becsülték meg. Mert úgy áll a dolog, hogy ott, ahol ló nincs, jó a szamár is. A besnyői zárdának pedig szép lovai voltak. így hát Füllencsből csúfot űztek. Kiverték a zárda kőkerítése mellé. Ott legelt naphosszat. Addig unta magát, míg egy szép napon megsokallva azt, hogy senki sem törődött vele, nagy dolgot cselekedett. A zárda mellett szaladgálnak Miskolc és Salgótarján felé a vonatok. Füllencs nem szokta nézni őket. Nem azért jött Budáról. Nem vette semmibe a vonatokat és így történt, hogy egy vasárnap délelőtt kiállt a 11 órás gyors elé a sínek közé. A besnyői kolostortól alig fordult ki a gyorsvonat, a mozdonyvezető ijedten vette észre, hogy a szamár a vonat előtt áll. Fékezett és elijesztésre füttyögni kezdett. Füllencs legyintett füleivel. Vissza sem fordult. Már csak néhány méternyire volt a mozdony. Füllencs nem mozdult. - Adta szemtelen süket szamara! - mordult rá a mozdonyvezető és végső fegyveréhez, a sistergő gőzhöz fordult. Füllencs ezt már méltatta annyi figyelemre, hogy ballagni kezdett. Mondom, csak ballagni! A miskolci gyors pedig utána, sistergetve a gőzt, de Füllencs csak ballagott - egyenest - a sínek között. - Hej! - marokra kapja szeneslapátját a mozdonyfűtő. - Majd megtanítlak én sínek közt járni, ebadta szamara! 255