G. Merva Mária (szerk.): '48 kultusza (Gödöllői Múzeumi Füzetek 4. Gödöllői Városi Múzeum, 1999)

Draveczky Balázs: 1848-49 a gasztronómiában és híres emberek kedves ételei

A legismertebb és hiteles Jókai-kedvencek: „Bableves füstölt malackörmivel, ruca vöröskáposztával, pulykapaprikás, malacpörkölt, kapros-túrós lepény, töpörtyűs pogácsa, csíramáié, czakumpakk stb." Megszámlálhatatlan azoknak az ételeknek a száma, amelyek novelláiban, regényeiben fellelhetők. Sok helyütt az ételek készítési módját is megírta. Felsorolni is nehéz lenne, de kár is közülök akárhányat. Igazi hangulatukat a jellegzetes történetek adják. Helyettük inkább egy már-már humoros böjtös ebéd kínálatát idézzük fel A barátfalvi lévitá-ból. Ciberelevest, héjában főtt tojást ezüst tálban, csíramáiét, mézzel trágyázott lakodalmas kását, poszpászt (mely a régi magyar nyelvben édességért, süteményt jelentett) és nagy fekete retket. Hermina étele például vereshagymás lé volt tepertős gombóccal. A sólet pedig gombócokkal - gölödénnyel - és libatöpörtyűvel készült. Arra, hogy valamennyi általa megírt ételt szeretett volna az írófejedelem, nincs rá adatunk. Megkóstolta-e valamennyit vagy csak hallott róluk? Utazásai közben készített feljegyzései is tanúskodnak róla. Nemcsak irodalmi alkotásaiban, hanem életében is figyelmet érdemelnek az általa emlegetett ételek költői elnevezései. Például több forrásból is tudjuk, hogy kedvelte a paprikás halászlevest. Ám a világon semmiért sem írt vagy mondott volna halászlét. Annak hangzata félreérthető -vallotta. Közismert és sokszor megírt-leírt kedvence volt a „malacköröm babba főzve". Kapott is ez az étel Jókaitól meseszép elnevezést: „görög olvasó angyalbakanccsal". „Tűzkő homokkal" - így kedveskedett a szaftospörkölt mellé, körítésnek kapott darás kockatésztáról. A hazai ízek, fűszerezések, a mindennapi ételek jelentették számára a különlegességet. Kávé után jóízzel fogyasztott például jól pörkölt szalonnát. Jókai Jolán írja: „Móricz bátya nagyon kis evő volt, de nagyon szerette a csibének a zúzáját, meg a combját, libának a mellét hidegen. Tavasszal a tárkonyos bárányt." Tőle tudjuk azt is, hogy minden hüvelyes veteményt nagyra becsült. A lencsét például disznó fülével és sonkával, a borsót csíkos káposztával. Századunk második felében terjedt el az úgynevezett „svédasztal" formájú vendégkínálás, mint neve is mutatja, az elsőnek alkalmazó népről kapta a nevét. Figyeljük csak, hogy az 1854ben megjelent Kárpáthy Zoltánban mit olvashatunk! Idézzük csak kommentár nélkül! „Nem az ős, patriarkális magyar lakomák egyike ez, hol minden ember tisztességesen asztalhoz ül, kinek-kinek el levén rendelve a maga helye, s elkezdik a levesen és végigfolytatják az egész fogáson, háziúr és asszony agyonfáradnak a kínálkozásban. A haladó korszellem más módot hozott be, asztal csak ételek számára áll, ott van felhalmozva, mi szemnek és szájnak tetszik, mellettök kanálak, villák, kések és tányérak mind egy halomban, ki-ki vesz magának, amire szüksége van, ott kezdi, ahol akarja, eszik, iszik kínálás nélkül, s letelepszik, ahol helyet talál, a legszemesebbé a legízletesebb falat, a legkényelmesebb hely, senki sem fűszerezi kínálkozásaival a vendégséget, az emberek úgy esnek át rajta, 144