Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVIII. (1993)
Tanulmányok - Történelem - Vass Előd: A szécsényi szandzsák 1554. évi adóösszeírása
sor. Az 1554. évi kéziratunk letisztázása időpontjában, tehát Fülek csupán egy új török helyőrség volt és magyar lakossága nem került összeírásra. A törökök a defterek elkészítésénél nemcsak a szultáni parancsokat, hanem a vonatkozó szultáni törvényeket is alkalmazták. Ezen utóbbiakból az u.n. törvénykönyvet készítettek, amit törökül „kanunnáme" néven az adóösszeírások elejére szoktak feljegyezni. Ez a „kanunnáme", mint általános érvényű rendelet, szinte minden szandzsákösszeírás elején megtalálható. A legtöbb összeírás első lapjaira ugyanis az összeírt adófizetők szolgáltatási kötelezettségeit is feljegyezték. Ezeket a helyi szokásjoghoz igazítva minden szandzsák részére szelektíve újra megfogalmazták. E néhány lapra feljegyzett törvénykönyveknek, az u.n. (kanunnáméknak), éppen e rövidségük a legnagyobb hiányosságuk, mert nem tartalmazzák az adófizetők szolgáltatásait rögzítő valamennyi jogszabályt, csupán a helyi vonatkozások kerültek kiemelésre. Az 1554. évi kéziratunk elején is megtaláljuk a szécsényi ráják törvénykönyvét, amely már korábban - kiemelve az összeírás szövege elöl -, nagyobb érdeklődésre tett szert. Jósef Kabrda, „Kanunnáme Szecsenyskych Raju" с forrástanulmányában a „Slovenská Archivistika" 1967. évi 2. számában a törvénykönyv szövegéről pontos latinbetűs török átírást és szlovák nyelvű fordítást jelentetett meg. 6 Ezen törvénykönyv egyes rendelkezéseivel már Káldy-Nagy Gyula is foglalkozott 1970-ben megjelent munkájában. 7 . A neves turkológus szerző munkájában kiemelte, hogy a szécsényi szandzsák 1554. évi kanunnáméja a sertések makkoltatásának adóztatását a más szandzsákok részére kelt rendelkezéseknél részletesebben magyarázza el. Észre vehető az is, hogy a szécsényi kanunnáme a helységről-helységre összeírt adófizetők (ráják) és a velük együttélő személyek kiválasztásának kategóriáit szintén más szandzsákoknál részletesebben határozza meg. Ezt az átlagostól való két eltérést, a török összeírok feljegyzéseiben a helyi, észak-nógrádi társadalmi és gazdasági sajátosságok tették szükségessé. Erre mutat az körülmény is, ahogyan az összeírások elejére szelektív módon bemásolt kanunnámék is készültek. Szükséges még azt is megemlítenünk, hogy a közelmúltban Törökországban kiadásra kerültek olyan szultáni törvénykönyvek, amelyek Fatih Mehmed szultán és az ő utódai által az egész birodalom részére, 1453-1554 között, készültek. Ezeknek a törvénykönyveknek tárgykörönként, kérdés-felelet formában kidolgozott, s az összeírásonként felhasználható formulas példányai készültek, amelyek a kincstár, a szpáhi és az adófizető viszonyában szóbajöhető jogalkalmazásokat magyarázták. Ezenkívül a budai tartomány (vilayet-i Budun) részére is készült külön törvénykönyv, amely a magyarországi adóztatás sajátosságait vette figyelembe. Feltételezhetjük, hogy ennek a budai tartományi törvénykönyvnek a megalkotásában, esetleg Werbőczy István, mint - a magyarok bírája -, 1541-ben, részt vehetett. 9 A törökök, tehát az 1554. évi szécsényi szandzsákösszeírás kéziratának elkészítésekor, a fenti török jogi kézikönyvek rendelkezései szerint járhattak el, s ilyen módon a két említett külön részletezett rendelkezés, a helyi sajátosságokat mégjobban hitelesíti. Kéziratunk, törvénykönyve, keltezése és maga az összeírás szövege, 83 számozott hasábos arabbetűs oldalt tartalmaz, s ma Isztambulban őrzik. Ezen kéziratról, Káldy-Nagy Gyula, 1964-65. évi isztambuli kutatásai eredményeként 44 mikrofilmfelvételt hozott haza, amelyek felhasználásáért, neki köszönettel tartozunk. 10 A szécsényi szandzsák területe és népessége A szécsényi szandzsák 1554. évi kéziratának szövegében az adóösszeírást őrző szövegrészben, elsősorban, a helységek nevét jegyezték fel. A helységek neve nyomában, feltételezésünk szerint, ahogy ezt a falusiak bemondták szintén odaírták a magyar földbirtoklás rendjében azt a várat, amelynek az uradalmába tartoztak. A kéziratban az egyes összeírt helységek mellé írva ezért: "...tartozik Szécsényhez 2 feljegyzés helyett, több helyen, a következő tíz magyar vár, egyikének neve áll: Fülek, Kékkő, Divény, Csábrág, Rimaszabadka, Végles, Szendrő, Somoskő, Salgó, Putnok, stb. A törökök, a kettős földesuraság miatt, a magyar földbirtoklás szervezetével is tisztában voltak, azért történt meg az uradalom-központok helyenkénti feljegyzése is. Az összeírok minden helységben, először, a családfőket vezetéknevükön, de a háztartásukban velük élőket utónevükön sorolták fel. A nevek alatt családi állapotukat: „házas", vagy „legény", külön jelölték. Ugyancsak csupán utónevükön vezették be a bírókat, a papokat, a deákokat, a kovácsokat és az özvegyasszonyokat is. Az adófizetők személyének megállapítása során, a török összeíró, az egyes családfők vagyoni helyzetére csak elvétve tett rövid utalást, pl. ha valakinek juhai voltak, a neve fölé feljegyezték darabszámukat. Ezen kívül a bármilyen adómentesítést élvezőknél, akik u.n. müszellem-szolgálatot vállaltak, valamilyen vármunka végzésére, a nevük 10
