Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Nagy József Zsigmond: A köznemesi érdekérvényesítés változásai Zólyom vármegyében a XVII. század második felében

megmaradtak, ha följebb nem is sikerült emelkedniök. Inkább jellemző már a Pogrányi Benedek esete, aki a hadi érdemeiért kapott véglesi uradalom birtokában nem tudott megmaradni, kivetvén onnan őt a század második harmadától a zólyomi Eszterházyakra időlegesen ráerősödő főispánokat is adó Gsáky család.

6 A jobb birtokúak azonban a nemegyszer terhes várbeli és jószágigazgatói szolgálat helyett már kezdettől szívesebben vállaltak nobile officiumot, mivel így anyagilag is általában függetlenek lehettek. A középkori törzsökös, donatarius, nemesi predicatummal feldíszített nemes családok bírták a vármegyei tisztségek legfontosabbjait, az alispáni, másodalispáni, a szolgabírói, nótárius és fiscalis tisztségeket, meg a kisebb jelentőségű assessor, dicátor később comissarius címeket.

7 (A szolgabíróval kapcsolatban megjegyzendő, hogy Zólyom vármegyének ezidőtájt nem négy processusa volt, mint a vármegyéknek általában, hanem csak kettő, a megye címerébe is foglalt Garam-folyó által elválasztott alsó- és felső).

8 Mohácstól 1711-ig hatvankét alispánja volt Zólyom vármegyének. Természetesen nemegy többször s még különbözőbb ideig viselte tisztét. Közülük a Radvánszkyak tizenháromszor nyerték el ezt a címet, ám ebből tizenegyszer 1606. előtt, a fennmaradó száz évben pedig csak kétszer. Az Osztroluczkyak tizenegyszer adtak alispánt, ebből tízet 1600. előtt, a Zolnayak négyszer, de 1606 után egyetlen alispáni tisztségviselő sem került ki a családból. A birtokon kívül személyes tényezőkön is múlott a választás. Bár hogy a birtoknagyság sem lehetett lényegtelen ösztönző, azt jól mutatja, hogy a magvaszakadt Micsinszkyek jogutódai, az eredetileg Turóc vármegyei Beniczkyek követték azok példáját vagyonukkal mintegy megörökölték társadalmi presztízsüket is. Sőt a család egyik legjelesebb tagja Beniczky Tamás félévszázadig viselt megyei tisztet s korszakunkban leghosszabb ideig huszonegy éven keresztül — rövid megszakításokkal ugyan —, de viselte az alispánságot. Hogy a példa mégsem lehetett általános azt jól mutatja a Géczyek sorsa. Ök a Micsinszkynél jóval jelentősebb Poltháry—Soós vagyont örökölték meg beházasodás útján, de a XVII. század folyamán minden közéleti szerepük a Thököly-korban pedig egyenesen országosnak minősíthető politikai befolyásuk ellenére sem jutottak el az alispánságig. Ügy látszik ők szívesebben is intéztek aktívabb, de kétségkívül a meggazdagodás extenzívebb lehetőségét adó hadi- és commissariusi teendőket, mégis szembeötlő és a személyes tényező jelentőségét sugallja, hogy az előd Poltháry—Soós család szinte ugyanezen a vagyonon ülve nyolcszor érdemelte ki az alispánságot. Az alispán egykori, vagy éppen még fennálló familiáris elkötelezettségére az újabbidőkben Zólyom megyében kevés jel mutat. Talán egyedül borfői Bory Mihály alispánról Wesselényi Ferenc familiárisáról, egyébként korponai főkapitányról nyilvánvaló ez, akit azonban a függetlenségére egyebekben sokat adó vármegye azért látott szívesen, mert Radvánszky özvegyet vett nőül s ezzeT az akkor még kiskorú Radvánszky György mostohaapjává válva hatékonyan tudott gondoskodni az árva jogvédelméről.

9 A megye tradicionális főnemesei a zólyomi Eszterházyak érdekkörébe tartozhattak a megyei közéletben különösen korábban jelentős szerepet vállaló Asguthyak. 1691-ben Schmideg Tamás főispán beiktatásakor az Eszterházy família nevében Asguthy István contradicált mondván, hogy a jelölt nem bír örökös vármegyei possessio val.

10 Másokról, a kisebb jelentőségű családokról kifejezetten tudjuk, hogy familiáris volt közöttük. így Szily György assessor gróf 54