Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Wellmann Imre: Gazdasági élet Magyarországon a töröktől megszabadító háború idején

пек, hogy az boldogtalanságban, veszedelemben forgó szegény hazámnak tizenkét esztendőktül fogva sok rendbéli romlási s pusztulási után avagy csak ezen egyik résziben váló pihenését is engedte látnom ... Sokszor életünk kockáztatásával ... is abban fáradoztunk, hogy az szegény megromlott haza az idegenektül felszabaduljon és csak az haza fiainak maradhasson."

2 Akkor is megdöbbenthet Magyarország boldogtalan, megromlott állapotának hangoztatása, ha tudjuk, hogy valójában előbb sem volt tejjel-mézzel folyó Kánaán, addig sem, míg a török rá nem tette kezét éppen természettől legjobban megáldott részére. De a fejedelem nem ok nélkül tette a hangsúlyt — és ebben a rendek egyetértettek vele — a megelőző tizenkét esztendőben bekövetkezett pusztulásra, s látta ennek kútfejét az idegen uralomban, a bajok fő orvosszerét pedig az ettől való megszabadulásban. Az 1671-gyel kezdődő esztendők valóban rendkívül súlyosan nehezedtek főképp Alsóés Felsőmagyarországra, fogyasztván népességét és sorvasztván anyagi erejét, s ezért mindenekfölött az idegen önkényuralom volt felelős. A Wesselényi Ferenc nevéhez fűződő szövetkezés vérbefojtása után azt az álláspontot foglalták el a bécsi udvar mértékadó körei, nogy Magyarországot jure belli, fegyverrel alávetett tartományként csehországi mintára a korlátlan uralkodói akarat igájának kell alávetni. Egyik belső tanácsosa minden kegyelemtől óva intette 1672-i előterjesztésében I. Lipótot; nem árt, hangoztatta, ha a zendülésre hajló, jogaikat eljátszott magyarok húsba vágóan érzik bilincseiket; egyenesen javukra válik, ha német katonaság ül a nyakukta, így legalább hozzászoknak a németekhez, s lassanként erkölcseikben is hozzájuk hasohulnak.

3 Majd a bujdosók mozgalmának kitörése után az uralkodó egyik fő tanácsadója: Montecuccoli marsall a népességre s a gazdasági életre is kiterjesztette e felfogást, már az ország „rebellis" népétől való megszabadulás mellett törve lándzsát. Becher, a jeles kameralista általánosságban adott hangot annak a nézetnek, hogy lázadó alattvaló veszedelmesebb külső ellenségnél; Montecuccoli ezt Magyarországra a következő formában alkalmazta: belső fölkelés nagyobb fenyegetést rejt magában a törökkel való nyílt háborúnál (mint ahogy nem is volt híve az utóbbinak a vasvári béke körül játszott szerepének tanúsága szerint). Hogy ezért — hangoztatta — elejét lehessen venni a magyarok megmozdulásainak, a helytelenül gondolkodó gyanús népet, melynek hűségére nem lehet építeni, ki kellene űzni az országból, s helyére, hogy a lakosság száma ne csökkenjen, a francia háború végével elbocsátandó német lovasokat telepíteni. És hogy a nép, zálogául rendnek és jólétnek, egységes felfogást kövessen, német módra való új berendezkedéssel párhuzamosan csak katolikus vallásúakat lenne szabad megtűrni Magyarországon. Ha pedig a magyarok, miután harcra kész német katonaság ül a nyakukon, s a németek ott megfészkelték magukat, még mindig nyughatatlankodnának, s pusztítanák az országot, saját tulajdonukat jut tatnak tönkre, s maguk vinnék véghez azt, mit nekünk kellene megtennünk!!)

4 Gazdasági vonatkozásban az idegen katonai megszállás mindenekelőtt roppant anyagi terhet zúdított az ország lakosságára. A hadiadót előíró 1671. június 6-i rendelet a tiltakozások egész seregét váltotta ki, elsősorban azért, mert a teher számottevő részét a nemességre hárította, arra hivatkozva, hogy a gazdagabbaknak segíteniük kell a szegénysorsúakon. Széchényi György kalocsai érsek megdöbbenve fordult a királyhoz, könyörögve neki, hogy a rendeletet ne léptesse életbe, mert különben az emberek föl fognak jajdulni a pusztaságra jutott országban, s égre emelt kézzel, özvegyek és árvák zokogása közepett büntetésért fognak esedezni a gyászba döntő parancs szerzői ellen. A magyar nemzet — folytatta — mégiscsak szerzettérdemeket az uralkodóház szolgálatában, mérhetetlen vért áldozott érte; mintegy az első sorban küzdve az oszmán hatalom ellen, másokat is oltalmazott, míg a szomszéd népek, biztonságban az ellenség támadásaitól, a béke áldásait élvezték. Nem fogja azonban vérét ontani ezután a török visszaszorításáért, akit béke idején vagyonától megfosztanak; az egész nemzedékre a bajoknak teljes Iliásza fog hárulni az adókivetésből.

5 De amit maga Ampringen, a Gubernium elnöke hiába emelt szót