Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)
†Benczédi László: Kollonich Lipót és az „Einrichtungswerk”
Ami pedig az EW szellemi forrásvidékét illeti, e tekintetben az eddigi szakirodalom (Theodor Mayer, Wellmann Imre) elsősorban az osztrák kameralisták (Becher, Schröder, Hörnigk), Másrészt a természetjogi elveket valló filozófusok (Grotius és SamuelPufendorf) hatását hangsúlyozza. Nem árt azonban ehhez hozzáfűzni, hogy a kameralisták merkantilista tanításai tagadhatatlanul jelen vannak ugyan az EW ajánlásaiban (pl. a népességszám, a népsűrűség jelentőségének felismerésében stb.) de korántsem lehet ezek valamilyen radikális, vagy akár markáns képviseletéről beszélni. A merkantilista elveknek ez a tompított, mérsékelt alkalmazása viszont nyilván részben annak is következménye, hogy az EW nem egy önmagában megálló, zárt magyarországi nemzetgazdaságot tartott szem előtt, hanem egy olyan ország profiljára készült, amely egy nagyobb és tágabb „összbirodalom"-ba (Gesamtmonarchie"-ba) olvadt volna belé. De tulajdonképpen hasonló mérséklet nyilvánul meg az EW szövegében akkor is, ha annak javaslatait részben az abszolutista államelméleti normák alapján mérlegeljük, részben mondanivalóját a bécsi udvar házatájékáról kiinduló más tervezetek irányultságával hasonlítjuk össze. Ez utóbbi szempontból itt most csak Flämitzer hadbíró „Der in böhmische Hosen angekleideter ungarischer Libertiner" című pamfletjére utalok (1687—88), amely a rebellióra hajlamos magyarországi elemek kitelepítésére tett javaslatot, továbbá a Tüzes Gábor néven ismertté lett itáliai szerzetes századfordulón készült ama tervezetére, amely a magyarországi rendezés kulcsának a vár megyeszervezet széttörését tartotta. Az EW-től minden ilyen szándék távolállt: javaslatait, a fennálló alkotmányos keretek elfogadása és fenntartása mellett, a közjólét emelésének az igyekezete, amellett az alsó néposztályok helyzetén való segítés szándéka hatotta át. Mint Wellmann Imre oly szépen és emelkedetten írta: helyet akart Magyarországnak a nap alatt. De az EW központosító-abszolutista tendenciáinak aránylagos visszafogottsága abban a másik megközelítésben is szembetűnővé válik, ha a tervezetet átható szemléletmódot Kollonich korábbi megnyilvánulásaival vetjük össze. Mert Kollonich egyéni „fejlődése" ebből a szempontból teljes szinkronban volt a Habsburg-politika alakulásával: a bíboros, úgy tűnik, okulva a történtekből, nem kívánta megismételni az 1670-es évek politikai fiaskóját, az abszolutizmus nyílt bevezetésének teljes kudarcát, s az 1680-as évek végén — a bécsi udvar mértékadó köreivel együtt — az ország alkotmányos berendezkedésének formai kíméletével, azaz abszolutista meggyőződésének bizonyos tompításával remélte a változatlan célt elérhetni, ti. az országot az egységesülő Habsburg-birodalomba betagolni. A tervezet egész szellemiségén az érződik, hogy szerzői, képletesen szólva, nagy lélekzetet vettek egy új korszak küszöbén, s jóindulatú bizakodással, s a magyar nép iránti feltétlen jóindulattal néztek a jövő elébe. S Itt értünk el az EW értékelésének legneuralgikusabb kérdéséhez, a tervezet ún. „magyaréi lenességé"-hez. Ez a tétel, mint ismeretes, az EW telepítési tervezetén alapul, amely a Neoacquistica területére német telepesek behozatalát azzal az érvvel segítené elő, „damit das Königreich oder wenigst ein grosser Theil dessen nach und nach germaneigte Geblüt mit den teutschen temperiert undt minthin zur bestandigen Treu und Lieb ihres naturlichen Erbkönigs und Herrn aufgerichtet werden möchten" (vagyis): „hogy a királyság, vagy legalábbis annak nagy része fokozatosan germanizáltassék, a forradalmakra és nyugtalanságokra hajlamos magyar vér a némettel mérsékeltessék, s ezáltal a természetes ura és örökös királya iránti állandó hűségre és szeretetre neveltessék". Ezt a passzust Horváth Mihály 1872-ben még úgy tolmácsolta, hogy a telepítéseknek az volt a céljuk, hogy „az ország lakosságát megnémetesítsék, s ezen alázatos, hűséges és engedelmes új polgárok által a mozgalmakra, zavargásra, szabadságaik védelmére nagyon hajlandó magyarok ellensúlyozhassanak". Horváth Mihálynál az EW-vel kapcsolatban tehát nem találkozunk a „magyarellenes" minősítéssel. A magyarok elleni gyűlölet ezzel szemben Kollonichra alkalmazva, de félreérthetetlenül az EW-ré alapozva, tudtommal először Acsády fentebb hivatkozott 1888. évi Meurer-recenziójában jelent meg a következőképpen: 155
