Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)
R. Várkonyi Ágnes: „Az ígéret ideje” (Országegység, önálló államiság, gazdasági fejlődés) 1683–1718
R. Várkonyi Ágnes „AZ ÍGÉRET IDEJE" (Országegység, önálló államiság, gazdasági fejlődés) 1683-1718 1718-ban, az Oszmán Birodalom európai hatalmát visszaszorító háborút lezáró esztendőben egy magyar köznemes a következőt írta végrendeletében : „Ganczaugen Uram által felállítatott Manufacturât Bécsbül költségemen Bártfára felhozván mennyire áldott meg az Isten abban bennünket eddig is, az esztendőnként introligáló könyv (számot vevő könyv) megmutatja és ... abbul annak Capitalisa, Lucruma és Interesse nyilvánságosan ki tetszik, mely Capitalis summa, hogy tovább is azon Companianal maradjon, kinek is Lucruma és Interesse, hogy ottan nevekedgyék, hagyom és testálom ... (hogy) azon summa pénzzel nem kivánom, hogy gyermekeim felosztozzanak, hanem inkább minél nagyobb Capitalisa öregbithetik, öregbítsék ... az Capitalis Interess Quantumához képest ugy költsenek, hogy a Capitalis Summa ne fodgyon, hanem inkább szaporodjon ..." x Nem azért idézem, mert mai tudásunk szerint ez az első ismert végrendelet, ahol a kora újkori európai fejlődést jellemző olyan fogalmak, mint „manufactura", ,,capitalis", „interess", „lucrum" magyar nyelvű szövegbe szőve előfordulnak. De távol legyen tőlem, hogy ezzel valamiféle fejlődési szintet szeretnék jellemezni. Másról van szó. Ez a végrendelet magábasűríti, mintegy a maga komplexitásában tartalmazza mindazt, ami a török visszaszorításának korszakáról — vagyis korabeli magyar kifejezéssel élve — „az ígéret idejé"-ről — szólva választ követel. Viszonylag hosszú időn szükséges áttekintenünk. Tudjuk, Zrínyi Miklós nem az egyetlen, aki az 1650-es években rögzíti a török visszaszorítására alkalmas időpontot. Az 1683-ban kirobbanó háborúról szólva több egykorú forrás, röpirat és az újabb irodalom is a kezdeteket ugyancsak valamikor a westfáliai béke és 1657 tájékára teszi. Sok érv szól amellett is, hogy 1645-tel a kandiai háborúval veszi kezdetét az oszmán és a keresztény világ hatalmas erőpróbája. Jelentősége nem kevesebb, minthogy újrarajzolta Európa arculatát. Az pedig ma már a magyar történetírásban is szinte közhelyszámba megy, hogy Karlócza, noha mint békekötés rögződött a hazai és nemzetközi közgondolkodásban, valójában fegyverszünet volt, a háborút vívó Szent Liga nem is minden tagja vett benne részt. A török háborúk korszakát 1718, a pozsereváci béke zárta le. Végrendeletünk ezt a történelmi jelentőségű időt mintegy emberi léptékre fordítja le, ha szabad ilyen kifejezést használnom, emberiesíti, transzformálja. A végrendelet írója, Szirmay Miklós 1650-ben született, 1718-ban 68 éves. Tehát ez az irdatlan változás, és mindaz, ami a két dátum között történt, egy emberöltő alatt zajlott le. Életútját ez a magyar köznemes nyereséggel zárja: a végrendelet a maga természetének megfelelően — összegzi a múltat és előlegezi a jövőt. Pedig a múlt nem a békés munkálkodás nyugodalmas ideje volt. 1670-ben anyja hiába intette, nősüljön meg, hagyjon fel a politizálással. Mindvégig politizált és újra meg újra a vesztesek oldalán. Thököly híve, a Rákóczi szervezkedés kulcsembere, majd az új magyar államban fontos gazdasági és politikai, diplomáciai feladatokat lát el, fontos alapítványokat tesz. Ha valaki csak a veszteségeket, a megpróbáltatásokat, a nyomorúságot akarná ennek a korszaknak a jellemzőjeként csokorbakötni, találó idézeteket is kiemelhetne a végrendeletből: — „Gyermekségemtül fogvást vénségemig jó és békességes időket soha nem éltem." — „Soha három hétig egyfolytában udvarházamban nem lakhattam." — „Sarcoltatásokat", „raboskodásokat", a „tengerig való számkivetést" szenvedtem. 142
