Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyüszi László (szerk.): Annales Tataienses V. Környezetváltozás, termelés, fogyasztás: a történeti ökológia kérdései. Tata, 2006.
Knézy Judit: Környezetváltozások, halászat és halfogyasztás a Dunántúlon a 16-19. században
voltak „minden szükségessel gondozni"', mint Törökkoppány 1560. évi urbáriuma is mutatja. 8 5 Szigetköz, Csallóköz halászai sózott, szárított és füstölt halat szállítottak a 16-17. században Ausztriába. A Fertő-tó javait Bécs, Wienerneustadt, Passau, Bavaria piacai várták, a szállítmány közvetítésében részt vettek Buda, Komárom, Győr, Magyaróvár, Székesfehérvár, Szombathely, Pozsony stb. halkereskedői. A bécsi piacon külön helye volt a szigetközi hal árusítóinak. Itt kelt el, amíg volt bőséggel, a sok-sok viza. 8 6 A megyei vámtarifák mutatják, hogy a 18. század elején a Kárpát-medence vásárain is nagy keletje volt a viza, tok, sőreg szállítmányoknak, de importhalak is szerepeltek, főként hering. A halmennyiséget fontban, kisebb mennyiséget (csík, rák, teknősbéka) iccével mértek. Ekkor a Balaton, Kisbalaton, Kis- és Nagyberek területén a halászat legfőbb bérbeadói a fejérvári őrkanonokság (akali, öszödi vizek 1730-tól), a Festetics család (Keszthely, Keresztúr 1762-től), a Tihanyi Bencés Apátság (szántódi víz 1747-től), 8 7 a Széchényiek. A többi földesúr rendszerint saját halászaival végeztette el a halászást. Vályi András jegyezte meg a 18. század végén, hogy Vörs halászai a Kis-Balatonban egy halászatban 100 mázsánál is többet kifogtak, amelyet bécsi kereskedők szoktak elhordani. 8 8 Ezen a vidéken mindenféle terméket vásároltak fel a grazi kereskedők is, többek között halat, rákot. Bécsbe soproni és nezsideri kereskedők vitték az ún. „szóló rákot" a Kis-Balatonból és a Zala folyóból. A Széchényi-uradalomnak 1800/4 között e területről évi 7000, 1807-ben 8000 db rákot kellett szállítani a konyha ellátására. A megrendelők kereskedők közbeiktatása nélkül is érkeztek a helyszínre, mint pl. 1736-ban G. Schleggl göttweigi bencés perjel, aki 50 db teknősbékát vett konventje számára. 8 9 Belföldön rövidebb távolságra az élő halat nedves sáslevelek közé csomagolva, vesszőből font kosarakban szállították maguk a halászok vagy családtagjaik. Az asszonyok fejükre tett kosárban vitték a halat a közeli piacokra, volt, aki friss halat, volt, aki szárított, vagy füstölt halat. Nagy mennyiségű kettéhasított, sózott, napon szárított halat a Közép-Tisza vidékéről szállítottak a Bánságba is és a Dráván túlra is. 9 0 A földesurak gyakran szállíttattak szárított, füstölt halat, de rákot, teknősbékát is egyik-másik birtokuk központjának ellátására, s ha nem volt elég a sajátjuk, intézőikkel beszereztették. Rendszeres vendégeik voltak a marha-, ló-, baromfi- és tojáskereskedők mellett a halkereskedők is - tűnik ki a vendégeket ellátó szakács által vezetett listából, a „vendégekdiáriumából". 9' Emellett fontos volt a rák és teknősbéka belföldi és külföldi kereskedelme is. Teknősbékát általában nem árultak piacokon, vásárokon a piaci helypénzjegyzékek szerint, de szatócsboltokban igen. A rák-, csík- és halárusok szinte minden nagyobb sokadalmon megtalálhatók voltak. Kereskedők jegelt hallal még a 20. században is járták a vidéket. Volt, ahol halas kofákra maradt a hal helyszínre, illetve piacokra szállítása. A Balaton-felvidéken, a Káli-medencében nagy híre volt a szepezdi halaskofáknak, akik a Balatontól távolabb eső helyiségeket keresték fel árujukkal, de ezektől és általában kereskedőktől csak a tehetősebb családok tudtak halat vásárolni. 92 A 19. század második felétől az exportálásra került hal mennyisége jelentősen csökkent épp úgy, mint a helyi fogyasztás is. A városi lakosság inkább ragaszko70
