Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Ifj. Gyüszi László: Zsidóság az Eszterházy család tatai uradalmában

által hirdetett lelkiismereti szabadság, az általános szabadságeszmények elterjedé­sével vált európai normává. Az európai társadalom szekularizálódása - amely a polgári fejlődés velejárója volt - szintén elősegítette a zsidóságnak, mint számkive­tett felekezetnek az egyenjogúsítását. A feudális társadalomban a zsidó mindvégig kirekesztett elem volt. Kirekesztettségének oka vallási alapú előítélet, amely tulaj­donképpen a társadalmon kívülre helyezte az „istengyilkosokaf. így az akkori tár­sadalom alapvető tulajdonformájából, a földtulajdonból természetesen szintén nem részesülhettek. Ez volt az oka annak, hogy a zsidóság a gazdasági élet terén az őt körülvevő keresztény világ által átengedett, illetve fel nem vállalt, ismert gazdálko­dási, megélhetési területeket, lehetőségeket foglalta el. Ezek a kereskedelem, hitel­élet, általában a pénzzel kapcsolatos, a keresztények által erkölcsileg is sokáig lenézett foglalkozási ágak voltak. Ez a sajátosság a magyar viszonyok közepette rendkívüli lehetőségeket teremtett a zsidóságnak az emancipáció bekövetkeztével a gazdasági élet terén. 1867-ig az osztrák-német tőke beáramlása jellemezte a lassú magyarországi pol­gárosodás hátterét. A kiegyezés után a magyar társadalomnak fel kellett mutatnia egy olyan tényezőt, amely ezt a szerepet átveszi. Jelentős magyar polgárság hiányá­ban a feladat a nemességre, vagy a parasztságra kellett volna, hogy háruljon. Végül a zsidóság élt legjobban - számarányához mérten kiemelkedően nagy arányban ­ezzel a lehetőséggel. Az emancipációval együtt járt a zsidóság asszimilációja. Az egyenjogúsítás olyan társadalmi körülményeket teremtett számukra, amelyek előrelendítették beolvadá­sukat a magyarságba. Az emancipációhoz való viszonyuk miatt 1868-ban azonban két táborra szakadt a hazai zsidóság. A neológ szárny az asszimilációt, a megkülönböztető szokások elvetését szorgalmazta, így próbálva csökkenteni különállását. Ezzel szemben az ortodox szárny továbbra is ragaszkodott a régi szokásokhoz, külsőségekhez, elzár­kózást hirdetve elvetette a nemzetbe való integrálódást. A tata-tóvárosi zsidóság követte a hazai zsidóság kétharmadát, a neológhoz csatlakozott. Ezzel kinyilvánította elkötelezettségét a haladó, asszimilálódni kívá­nók pártjához. Az 1880-as évek elején azonban országszerte antiszemita atrocitások zavarták meg a nekiinduló asszimilációt. Az 1882. évi tiszaeszlári vérvád ürügyén terjedő hangulatkeltés a két mezővárost sem kerülte el, ahol annak ellenére, hogy a „talaj egyáltalán nem alkalma? az izgatásra, az „akut viszonyok közepette mégis megtörténik, hogy itt-ott szóváltás adja elő magár} 1 A híreket ugyan cáfolták, de fontosnak tartották, hogy tudósítsanak az antisze­mita kilengésekről. 1882 októberében durvább atrocitások érték a tatai zsidó hit­községet. Ismeretlenek betörték a zsinagóga és más zsidó házak ablakait és falait uszító feliratokkal - pl. „Űzd a zsidótr - firkálták össze. 18 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom