Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Fogarassy László: A Tiszántúl elvesztése 1919 áprilisában

helyenként ellenséges viselkedése miatt kellett kivonulniok. „A módfölött felháborodott parasztok a házakból lövöldöztek a visszavonuló csapatokra. E lövöldözés közben elesett Svastits őrnagy zászlóaljparancsnok, a 44-es vörösezrednek egy géppus­kás századparancsnoka és több, mint 10 más katona."54 A csa­patokat sikerült megállítani a Hortobágy-csatornánál. Böhm, Békési hadosztályparancsnok és Kunfi népbiztos, hadosztály politikai megbízott a csapatok közt tartózkodott a leghevesebb ágyú- és gépfegyverharc alatt is. A sötétség beálltával azonban a helyüket még megálló 44-esek és 68-asok is otthagyták a frontot és rendetlenül vonultak vissza Kaba-Kisújszállás felé.55 A 6. hadosztálynak Kétegyházán álló biztosító csapatait Ókígyós vasúti állomásra szorították vissza a románok. A hadseregparancsnokság most Szolnoknál, Tiszafürednél és Rakamaznál hídfőállások építését rendelte el azzal, hogy eh­hez munkaerőket a direktóriumok kötelesek adni. Az 1. vörös hadosztály erős védelmi harcokra kényszerült Nagykállónál, majd április 26-án a csepeli vasaszászlóaljjal, 11/32. zászlóaljjal és az ugyancsak zászlóaljnyi erőt kitevő nyír­egyházi munkásokkal eredményes támadó visszavágást hajtott végre Nyíregyházáról Nagykálló felé. Ebben az ütközetben Po­gány József is résztvett, mint az 1. hadosztály politikai megbí­zottja. „A földreszállt pokol - Az Isonzó eposza" és „A meghó­dított Orosz-Lengyelországon keresztül" c. világháborús ri­portkönyvek szerzőjének hadszíntéri debüje olyan jól sikerült, hogy Böhm Vilmos aznapi hadseregparancsában Sipos hadosz­tályparancsnokkal és Szabó-Papp vezérkari főnökkel együtt névszerint megdicsérte. Az ütközetben összesen 3 teljes, 2 gyen­ge zászlóalj és 3 üteg vett részt, a Magyar Távirati Iroda jelenté­se szerint több gépfegyvert és egy ágyút zsákmányoltak a romá­noktól.56 Ez azonban mit sem változtatott az általános hadi­helyzeten, Nyíregyházát ki kellett üríteni. Aznap kapitulált Kó­taj-Demecser körletében a székely hadosztály a 2. román lovas­hadosztály előtt. A székely hadosztály parancsnoksága a szatmári ellenfor­radalmi események óta számított rá, hogy két tűz közé fog ke­rülni, mert a Hadügyi Népbiztosság Kratochvil ezredes idevo­natkozójelentését igazolásul nem fogadta el. Ezért április 19-én reggel dr. Kiss Károly tart. főhadnagyot hadikövetként hagyta vissza a kiürített Szatmáron, 20-án pedig Király Aladár volt há­romszéki főispánt, Boross Sándor őrnagyot és Pál Imre száza­dost küldte hadikövetként Nagykárolyra a 7. román hadosz­tályparancsnoksághoz. Kratochvil fegyverszünetet és a román hadműveletek beszüntetését kérte, azzal, hogy hadosztálya „nem bolsevista alakulat", sőt a magyar Vörös Hadsereg ellen készül fordulni. Dimitrescu tábornok azt válaszolta Pál száza­dos útján, hogy ő nem jogosult fegyverszünet megkötésére, ha a székely hadosztály be akarja szüntetni a harcot, tegye le feltétel nélkül a fegyvert. A válasz április 21-én ért be Mátészalkára a hadosztályparancsnoksághoz, mire Kratochvil ellenjavaslattal küldte vissza a hadikövetet. Ezen a napon a székely csapatok­hoz beosztott politikai megbízottak kénytelenek voltak alakula­taiktól megszökni. Az Érmihályfalváról vasúton Debrecenen át Nyírbátorra irányított Schupler-csoport (21. székely dandár) él­szállítmányait Debrecennél nemzetközi csapatok le akarták fegyverezni, mire azok csak ellenállással fenyegetődzve tudtak visszatolatni Frmihályfalvára, ahonnan hosszadalmas gyalog­menettel értek be Nyírbátor környékére. Április 24-én Kiss főhadnagy hadikövet átadta a székely hadosztályparancsnokságnak a román hadsereg vezérkari fő­nök parancsát, amely szerint a románok kapitulációs feltételek gyanánt kilátásba helyezték, hogy a tiszteket és a legénységet a folyó hadműveletek befejeztéig internálják, utána azonban sza­badon lesznek bocsátva és lakóhelyeikre mehetnek. Garantál­ták életüket, vagyonukat és teljes szabadságukat is. Ennek alap­ján 1919. április 26-án 13 órakor Nyírbaktán megkötötték a fegyverletételi egyezményt, amelyet a székely különítmény ré­széről Gross és Füleky századosok és Molnár Béla főhadnagy, a 2. román lovashadosztály részéről pedig Alexandru Guliano fő­hadnagy írta alá. A demecseri kapitulációnál körülbelül 6000 fegyveres voltjelen. Nem kapitulált a tüzérség nagyobbik fele, a teljes lovasság és különböző gyalogsági alakulatok töredékei, összesen körülbelül 3-4 zászlóaljnyi erőben. Mindezek vagy nem kapták meg a fegyverletételi felszólítást, vagy nem voltak hajlandók román fogságba menni. Sok székely katona lefegy­verzés után, a román bánásmód hatására megszökött és igyeke­zett átjutni Tisza jobbpartjára. A románok ugyanis néhány na­pig el voltak foglalva a székely csapatoknak elszállításával, még a fegyvereiket is csak április 28-án vették át. Teljesen valótlan az egykorú román sajtóban és a román hadtörténelmi irodalom­ban közkeletű állítás, hogy ők szabályosan bekerítették és elfog­ták a székely hadosztályt, mert aznap csak Záhonynál tudták elérni a Tiszát, csapatuktól elszakadt kisebb székely csoportok Veresmartnál zavartalanul átkeltek a folyón. Amikor az 1. vö­rös hadosztály részei Oros és Nyírpazony felől ellentámadásra indultak a Nyíregyháza felé rohamozó románok ellen, Nyírtu­ránál (Breit szerint „lehet, hogy csak tévedésből") arra vissza­vonuló székelyeket is megtámadtak. Székely részről azt állítják, hogy visszavonulás közben két tűz közé kerültek, elől a vörö­sök, hátulról a románok lőtték őket. Még így is - mondja az egyik tudósítás - igyekeztek elérni Tiszát, de olyan hírt hallot­tak, hogy a csehek elérték Tokajt, sőt a folyón is átkeltek és Ra­kamazon vannak. Ez késztette őket arra - mivel a rémhír alap­ján harmadik oldalról is körülzárás fenyegette őket -, hogy föl­adják a harcot és „kiegyezzenek a románokkal."57 Április 27-én a szerbek is megkezdték az ellenségeskedést: átkelve a Maroson, megszállták Nagylakot és Makót, amelyek csak gyenge vörösőrséggel voltak biztosítva. Erre a Hadügyi Népbiztosság a 2. hadosztályt is alárendelte a Keleti Hadsereg­parancsnokságnak, amely a csongrádi hídfő védelmével bízta meg. A románok ezen a napon nem zavarták a visszavonulást, csak felderítő tevékenységet folytattak. A 4. vörös hadosztály még harcképes csapataival (két zászlóalj, négy üteg) a Horto­bágy csatornát Püspökladány és Karcag közt tartotta megszáll­va, míg a debreceni katonai kerületi parancsnokság (Sárói-kü­lönítmény) biztosító osztagai a kishortobágyi csárdánál, zöm a tiszafüredi hídfőben állott. Az 1. hadosztály töredéke (1/22. cse­peli, 11/32., 111/32. zlj és tüzérség) Rakamaz-Balsa vonalában. Nyíregyházánál harcoló csapatok nagyrésze elszéledt, egyes csapatok kierőszakolták a Nyíregyházáról való vasúti elszállí­tást^ Április 28-án az 1. hadosztály önkényesen feladta a raka­mazi hídfőt. A románok felújították a magyar csapatok üldözé­sét, Püspökladánynál támadásuk pánikot keltett a 4. hadosz­tályban, azonban a Hadseregparancsnokság az ecsegfalvi hídtól három századot Kisújszállásra rendelt, a tartalék segítségével-si­került a visszavonulást eléggé rendben végrehajtani.59 Presan tábornok, a román nagyvezérkar főnöke azt a javaslatot küldte Foch tábornagynak, hogy miután a magyar csapatokat rövide­sen át fogják vetni Tisza balpartjára és csapataik legnagyobb ré­szét átdobják a Dnyeszter-frontra, koncentrikus támadással foglalják el Budapestet és teljesen fegyverezzék le a magyar had­erőt. Erre a célra mindössze két román hadosztályt ajánlott föl azzal, hogy ,,ha a szövetségesek e hadművelet céljaira semmit sem áldoznának, a román csapatok a Tisza mentén megállanak, ahol a legkönnyebben állhatnak ellen a magyarok újabb táma­dásainak ... 60 A székely hadosztálynak a kapitulációhoz nem csatlako­zott maradványai - kimerültek, hiányos felszerelésűek és fegy­verzetűek, köztük sok kiképzetlen újonccal - Kálkápolna-Fü­zesabony területén kezdtek gyülekezni. Április 29-én szerbek és franciák szállták meg Hódmezővá­sárhelyt, Dráván innen pedig szerbek vonultak be Golára és Turbék 224 magaslatra (Mozsgótól délre). A románok elfoglal­ták Rakamazt, Tiszafüredet azonban a Verbőczy-zászlóalj, 11/39. zászlóalj és az ottani nemzetőrség kitartóan védelmezte. 253

Next

/
Oldalképek
Tartalom