Csizmadia Andor szerk.: Győri Szemle. 11. évfolyam, 1940.

TANULMÁNYOK - Csizmadia Andor: Győr közigazgatása a szabad királyi városi rangra emelkedése előtt II.

y lu kiizi^oKgutása CL szaluid királyi o árú si lumqva emeikeilh elé ti. Qiiwiadia cÂtid&r. (JHáimUk kS-zlemttuj.) A XVII. század elején megindul egy kitartó folyamat, amely a várkapitányok burkolt támogatása következtében egyre erő­södik és ennek célja a földesúri hatalom alól való felszabadulás. A század elején egyelőre még nem jelentkezik nagyobb erővel és a polgárság a földesúr jóváhagyásával választja minden esz­tendőben Szent György napkor a maga bíráját. A bíró mellett 12 esküdt működik, akiket azonban úgylátszik a XVII. század­ban már életfogytig választanak, csak ha az esküdt hivataláról lemondott, vagy meghalt, választanak helyébe újakat. így 1622 április 24-én választják bíróvá Torkos Istvánt, aki ugyanaznap ünnepélyesen leteszi az esküt. Ugyanekkor esküdnek fel Nagy Gáspár és Takács István belvárosi, valamint Vámos János újvá­rosi esküdtek is. Megjegyzi a városi jegyzőköny, hogy a régi esküdtek közül helyükön maradtak Győri István, Szombat­Szabó András, Torkos Imre, Opitz János, Szunyfel István, Hor­váth Pál, Somogyi Szabó Márton, Csiszár István és Újvárosban Csizmazia Mihály. Az esküdtek mellett a rendészeti teendőket már ekkor a hadnagyok és vicehadnagyok látják el, akik közül egyet-egyet Belvárosban, egyet-egyet Újvárosban évről-évre választanak. A rendészeti teendők ellátását végzik még a tizedesek, ők a későbbi (XVIII. század) fertálymesterek ősei. Számukat nem tud­juk, a jegyzőkönyvek szerint 6—12 között váltakoznak. 15 a) A városoknál a hadnagyi tisztség, mint rendőri hivatal a XVI. században fejlődik ki; addig a bíróhoz tartoznak a rendőri ügyek is. A városokat beosztják vagy utcák szerint, vagy tize­dekre (magyar városokban); a felvidéki és német joghatás alatt levő városokban pedig negyedekre, ezeken belül tizenkettedekre. Az utcák élén álló rendészeti tisztviselőket utcakapitányoknak is nevezik (pl. Debrecenben). Győrött már a XVII. század elején 15 ) Villányi: Győr-vár és város hely rajza, erődítése, háztelek és lakos­sági viszonyai a XVI. és XVII. században. 11. 1. 18 a) L. a fertálymesterekre Csizmadia Andor tanulmányát: Tizedesek és fertálymesterek címmel, a Dunántúli Szemlében. Sajtó alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom