Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.

Sólyom Andor: A bírói lelkiismeretről

Viszont azonban — és ez a birói érdektelenség szigorú elvének második eleme — sohasem járhat el olyan ügyben, amelyben közvetlenül, vagy közvetve érdekelve van. Egyaránt érdeke ez a jogkereső közönségnek, mely csak is így őrizheti meg a biró pártatlanságába vetett bizalmát, de magának' a bírónak is, akit az igazság kutatásában semmiféle szempontnak feszélyeznie nem szabad. Minden államban, ahol a birói szervezet kiépítve s az eljárási jog kodifikálva van, tüzetesen meg vannak állapítva azok az okok, melyek a birót valamely ügy ellátásából kizárják. Egyrészt a biró előtti egyenlőség biztosításával, másrészt a most említett kizárási okok szabályozása utján maga a törvény is ügyekszik a birói érdektelenséget körülbástyázni, de minden törvénynél erősebb az esküvel fogadott birói pártatlanságnak harmadik eleme és egyúttal legfőbb biztosítéka is, t. i. a magas hivatás büszke tudatából fakadóv s a birói pálya nemes tradíciói által is táplált az a lelki erő, melyet a biró csak állandó és szigorú önfegyelmezés útján érhet el, s amely képessé teszi őt arra, hogy tántoríthatatlanul megállja helyét minden, bármely oldalról jövő olyan befolyással szemben, amely akár illetéktelen beavatkozás, divatos jelszavak, hangulatkeltő áramlatok, vagy megfélemlítésre célzó gyanúsítások alakjában, akár a saját lelkének forrásaiból eredő és könnyen megvesztegető rokon-, és ellenszenv, esetleg más érzelmek és indulatok hatásában jelentkezik. Mióta az igazságszolgáltatás a végrehajtó hatalommal szemben teljesen önálló államhatalmi tényezőül elismertetett, a felső nyomás vagy beavatkozás, mely hajdan, a különböző államok uralkodói vagy udvari kancelláriái által kibocsátott nyilt és titkos utasításokban — nálunk az u. n. birói parancsokban — jutott kifejezésre, ma már csak a régi idők sötét emlékei közé tartozik. Szórványosan — különösen nagy nemzeti átalakulások, rendszerváltozások vagy forradalmak idején — előfordulhatott, hogy a hatalom rést keresett az igazságszolgáltatás falain is, de ha ez átmenetileg! ideig-óráig tartotta is magát, végül is megtört és mindenkor meg fog törni a birói függetlenség nagy elvén, amelyet semmiféle forradalom meg nem szüntethet s amelynek tudata — mintj, azt a német birodalmi törvényszék elnöke 1933. március 29-én tartott beszédében bátran odakiáltotta — egyedül adhatja megi a bírónak azt a belső szabadságot, amely magasztos hivatásának! betöltéséhez szükséges. »Überall im Leben geht Macht vor Recht, nur nicht im Gerichtsaal!« De van egy másik nagy hatalom, amellyel különösen a büntető jogszolgáltatásnak időnkint meg kell küzdenie. Ez a néha spontán kialakuló, sokszor azonban mesterségesen szított és néha félre is vezetett közvélemény. Gondoljunk csak a rég lezajlott tiszaeszlári perre, a Lukács—Dési-féle sajtóügy hullámaira, a francia Dreyfus-perre, vagy legutóbb a szerb ki-